2008.08.22. - Hét óra ezerkétszáz kép

Húúú... Ha tegnap kicsit is elérzékenyültem volna a látottak nyújtotta élményen, akkor most egyenesen zokognom kellene. Nagyon 'durva' hajnalon, délelőttön vagyok túl. Hét órát ültem a sátorban, közel 1200 alkalommal nyomtam le a kioldó gombját. Nem-nem... erre a számra nem vagyok büszke, de jól példázza, hogy ezúttal nem volt témában hiány. Nem is igazán kellene szövegelnem, majd a képek mesélnek, de azért ledokumentálom a történteket (hisz ez a blog ezért jött létre).


2008.08.22. - A bőség zavarában

Először is elnézést kérek a gémektől, hogy a kettővel ezelőtti bejegyzésben megvádoltam őket, miszerint az ő súlyuk alatt pattant el a lessátor rudazata. Megint eltört... öt nap után... gémfos nem árulkodik a 'megszállásról'. Úgyhogy szimplán sz*r a multinál vásárolt sátor. De mit is várjak 1499 Ft-ért?
 
 

2008.08.17. - Pocsék fények

A pénteki (rész)sikeren felbuzdulva ma hajnalban újra kimentem. Az előző bejegyzésben taglalt sátor mizériát azonban még tegnap este meg kellett oldanom. Egyfelől az 'összeaszott' sátor belül nem túl tágas így minden mozdulatomra susog, másfelől az elmúlt hét kánikulai hősége a sátortól balra lévő tómedrecskét teljesen kiszárította. Így hát a tavalyi helyre deportáltam át a lest, méghozzá rendkívül furmányosan a meglévő sátoron belül állítottam fel az újat... így már dupla rétegű, aminek persze semmi jelentősége sincsen. Sajnos önző módon a tavon időző nagy pólingokat finoman el kellett riasztanom, de bizisten szent cél érdekében tettem. Szóvat a les megfiatalodva várta a másnap hajnalt.
Amilyen melegem volt pénteken, annyira fáztam ma. 9°C fokot mutatott a hőmérő induláskor. Brrr... De sokkal inkább legyen hideg, mint meleg, hisz egy újabb réteg ruhát könnyen magára húz az ember. Azonban a ma reggeli szél, sok jóval nem kecsegtetett. A víz folyamatos hullámzásban volt - nem mutat túl jól a képeken -, és valahogy a madarak is frontosak voltak. A kanalasos kis csapatokban hol beszálltak a tóra, hol eltűntek 20-30-percekre. Minden tollas csak gubbasztott magában dideregve, jó messze tőlem. Talán még szokatlan nekik a tegnapi költözés. Három óra semmittevés és napfényre várás után aztán beindult az élet. Megjelenet egy százas nagyságrendű tőkésréce csapat, akik végig túrták a partvonalat.
Az igazi meglepetést azonban egy bütykös hattyú pár felbukkanása jelentette. Két éve nagyobb csapatban átteleltek a tavon, de tavaly a nyomukat sem látta senki. Aki hallotta már röptük félreismerhetetlen hangját, az tudja, milyen élmény mikor elhúznak az ember feje felett és nagy csobbanással leszálnak a vízre. Nem sokáig maradtak.. táplálkoztak, tisztálkodtak, majd ahogy jöttek el is mentek. Remélem látom még őket!

2008.08.15. - Kanalas pillanatok

Amennyire punnyadtam a nyár első felében, akkora most bennem a tettvágy. Mennék fotózni, mint a mérgezett egér :-). Csütörtök este kimentem a múlt héten állított leshez (Balástya - Homokbánya). Ilyenkor tartok egy gyors madárszámlálást illetve meggyőződöm arról, hogy meg van-e még a lessátor. Ha ellopják, akkor nem a értéke, hanem a kárba veszett munka és energia miatt vagyok mérhetetlenül dühös. Lényeg a lényeg, minden fotózást megelőzően húsz km-t kell földutakon döcögnöm, csak azért, hogy másnap reggel ne érjen meglepetés, ha a sátor eltűnt. Már messziről láttam, hogy valami nem stimmel. Össze volt roskadva a sátor. Szerencsére nem volt nagy élet a tavon, így erős káromkodások közepette elindultam megnézni mi történt. Arra számítottam, hogy majd emberi lábnyomokat találok... de nem. A sátorvázként szolgáló mindkét merevítő eltörött. A sátrat fedő raschelháló olyan vastagon volt gémürülékkel borítva, hogy csak egy magyarázat lehet: a nagytestű madarak kiváló pihenőhelynek találták a sátor tetején, aminek rudazata a 40°C fokban megfeszülve nem bírta a terhelés (bezzeg a múlt heti tornádót igen). Azonban a les még így is alkalmas volt a fotózásra, így péntek hajnalban nekiindultam.
Szokás szerint beöltöztem, mert hogy a motoron hideg van, de az előző napok kánikulái a úgy felforrosították a környéket, hogy még az éjszaka sem hozott lehülést. Amint beültem a sátorba, már kezdődött is a testem kipárolgása, igencsak gőzfürdővé változtatva a reggelt. Kezdetben nagy mozgolódás nem volt a tavon. Aztán szép lassan kezdtem megérkezni a szürkegémek. Valóban megszokták a sátort, hisz 'teljes képkocka' közelébe jöttek. Na de a lényeg! Kimondva-kimondatlanul a kanalasgémekre fájt a fogam. Tavaly és idén is augusztus elején jelentek meg a környéken, volt alkalom, amikor 60 példány számoltam össze egy időben. Az előző szezonban sajnos lemaradtam róluk... mire sátrat vertem, elmentek.
Most azonban, úgy nézett ki szerencsém lesz. Napkelte után másfél-két órával egyszer csak megjelent egy kisebb csapat... majd még egy. Üröm az örömöben, kicsit messze szálltak le, és már a hajnali finom fények is kezdtek keményre fordulni, így gyorsan lőttem róluk 2-3 dokumentatív panorámát. Az egyik példány aztán a klasszikus 'kanalas kaszálással' és kissé kótyagos járásával megindult a sátor felé. Nagy volt az öröm! Remegő kézzel élessreállítás, majd egy rövid sorozat... Gyors ellenőrzés, hogy milyen az expo... majd felnéztem... és üres a tó. Valóban csak pillanatokig tartott az élmény.
Megjött az ismert vadászkoma és felcaplatott a parton álló dombocskára... Nincs azzal gond, ha az ember szereti a természetet, vagy ha a közelgő kacsavadászatra készül és számlálja a madarakat... De miért kell ezt zavarással tenni? Miért nem jó a napraforgók sűrűjéből távcsövezni?!

2008.08.10, - Billegetők a homokbányában

Szánalmas... 3 hónapja nem voltam fotózni. Párszor ugyan bakancsot húztam és körbejártam kedvenc helyeimet, de be kell vallanom, az időhiány mellett, pici lustaság is korlátozott a fotózásban.
A hét közepén aztán újra erőre kaptam. A már jól ismert homokbánya tónál ötvenöt kanalasgémet számláltam. Nosza, előszedtem a két hónapja vásárolt olcsó szupermarketes iglu sátra, a takaróponyvát és az elmaradhatatlan raschel hálót és pénteken megépítettem a lest. Szombat hajnalra már terveztem is egy nem sok jóval kecsegtető fotózást - tudván, hogy a lest még nem szokták meg a madarak - de az éjszakai pokoli erejű vihar közbeszólt. Délelőtt azért kiszaladtam megnézni a sátor állapotát... szerencsére jól vizsgázott.
Vasárnap hajnalban azonban már semmi okom nem volt a meleg ágyban maradnom. Innnye... ilyen hűvös hajnalt már rég tapasztaltam (pont egy éve). Tudtam, hogy ma sem válthatom meg a világot, mégis reménykedve vártam a napkeltét. A pirkadattal nagy csapat - 150 példány - póling hangja töltötte be a környéket, akik sajnos egy óra múlva ismét eltűntek. A kanalasoknak nyoma sem volt, de szép lassan megérkeztek a szürkegémek majd a kiskócsagok is. Végül megérkezett három kanalasgém is. Sajnos a 'nagymadarak' mind távol maradtak a partszakaszomtól, de erre számítottam is.
A sátor előtti föveny ürességét csak néhány cankó és lile színesítette, majd megjelentek a mókás barázdabillegetők és az egymással folyton civakodó sárgabillegetők is. Abszolút jól türték a zár csattogását, sokszor közelponton belülre jöttek, sőt nem egyszer a lessátor oldalába kapaszkodva kajabáltak. Nagyszerű élmény volt. Sajnos kicsit el is keseredtem... egy ideje már érzem, hogy romlik a szemem. Hiába az Olympus E-3 nagy keresője egyre bizonytalanabbul állítom az élességet. Persze életem fotójáról nem maradtam le...