2009.12.31. - Év végi koponyás

Véget ért ez az év is. Olyan volt amilyen... és hogy milyen lesz a következő? Ki tudja? Talán olyan, amilyennek mi magunk szeretnénk megélni. Talán... a körülmények azonban nagy súllyal szólnak bele. De az ember attól lett ember, hogy koordinálja a sors szeszélyét... legyen ez így...
Készültem a mai napra egy képpel. Megterveztem, és ma sikerült is megfotózni. A lehetőség adott volt, a sors azonban csak egyszer volt kegyes hozzám... a kompozíció ma állt össze. Sikerült. Ezzel a képpel kívánok minden kedves blogomra tévedőnek békés, kiszámítható és egészségben gazdag új esztendőt. Köszönöm, ha olvasol!

2009.12.26. - Karácsonyi csuszkázás

Karácsony harmadik napja... vagy másnapja... ki hogy mondja. Az előző heti nagy hótömeget fél nap alatt elmosta a tavaszi meleg és eső, így a fehér karácsony helyett húsvéti volt a hangulatom. Langyos szellővel érkeztem délelőtt az etetőhöz. Feltöltöttem a csemegének szánt dióval, majd beültem a lesbe.
Igazság szerint, nem számítottam nagy forgalomra, gondolván a meleg más utakra viszi a kosztosokat. De nem így történt. Folyamatos volt a forgalom egészen délután három óráig. A szokásos fajok jöttek, meglepetés nem ért: szén- és kékcinke, csíz, meggyvágó, fenyőpintty csuszka, fakopáncs, mezei veréb. Fura... idén erdei pintyet még nem láttam. Kár...
A nap nagy öröme a csuszka rendszeres visszatérése volt. Ennek oka elsősorbana dió volt. Két-három percenként fordult jól követhető koreográfiát követve. A csuszkáról tudni kell, hogy mindössze pár másodpercig van az asztalnál. Jön, körbenéz, csippent, röppen. Na ezt a 'körbenéz' pillanatot szerettem volna elcsípni. Nem olyan egyszerű ám... mire ráfordítom az objektívet, komponálok, élesre állítok, ő már a folyamat utolsó fázisában tart. De megismerve a kiszámítható mozgását, a kép ezúttal sikerült...
Érdekesség, hogy ezidáig azt hittem, hogy a nagyon kemény héjú diót (nem ilyen bolti csemege) csak a fakopáncs bírja feltörni. A csuszka azonban megcáfolta ezt, miután két alkalommal is, igen mókás mozgással püfölt lyukat a csonthéjasba.
xxx
Rendszeres visszatérők voltak a fakopáncsok is. A 'terepasztal' teljes felületét kihasználták. Volt, hogy diót törtek, volt, hogy civakodtak, volt, hogy csak pihentek az etetőn. Kedves kis dögök... :-) A szajkók ezúttal csak a hangukat hallatták nagy csapatban, de nem mutatkoztak... nem fogadják el az ideiglenes lessátor jelenlétét. Sebaj.

2009.12.20. - Fagyos hangulat

Szombat délutántól vasárnap hajnalig rég látott mennyiségű fehér égi áldás szakadt a környékünkre (is), vastag hópaplannal takarva be a földeket. Terveim szerint már kora reggel indultam volna az etetőhöz fotózni, de az erős szél és a sűrű felhőzet elvette kedvem. Inkább nekikezdtem az ünnepi nagytakarításnak... Dél körül aztán a kiderült az ég és szikrázó napsütés vette át a komor felhők helyét. Indulnom kellett...
A madáretetőt is ellepte a hó... mag nem látszott rajta, de egy kis sepregetés és túrás után felszínre került az eleség is. Persze vittem napraforgó utánpótlást is... csemegeként pedig egy kis diót és búzát. Alig ültem be a sátorba, máris ellepték az asztalt a csipogók. A menetrend a szokásos volt: cinkék, pintyek nyitották a bátorságpróbát, majd jöttek a többiek.
A diónak elsősorban a fakopáncs örült... körbeugrálta az etetőt, majd felkapva egyet-egyet a közeli fákon törte fel azokat. A hideggel együtt a madaraim bátorsága is megerősödött. Egy-egy példány tovább marad az asztalon, a cinkék sem csak felcsippentik a magot és tovaszállnak, hanem ott is fogyasztják el azt. Ez egyfelől jó dolog, másfelől azonban amikor egyszerre 30-40 madár van előttem, akkor nehéz tiszta képet készíteni. De ez legyen a legnagyobb problémám.
A ragyogó napsütés és a hó reflexiós tulajdonságait kihasználva megpróbáltam akciófotókat készíteni, de valahogy nem voltam a helyzet magaslatán. Elfagytak az ujjam, a kioldó gombját néha önkéntelenül is megnyomtam. Nagyon hideg volt - mínusz 12 °C , mint később a kocsihoz visszaérve kiderült - az akkumulátorokat 10 percenként kellett cserélnem, felmelegítenem. Új fajt, fajokat nem vonzott a terülj-terülj asztalka, íme a lista: széncinege, kék cinege, fenyőpinty, meggyvágó, csíz, fakopáncs, mezei veréb, csuszka, szajkó és karvaly.
Bizony... a karvaly ismét lecsapott az etetőre... de ezúttal sem fogott semmit. Valamit tennem kell vele, mert rendre az asztal sátorhoz közelebbi oldalára száll be túl közel, így teljes alakos képet nem tudok csinálni róla. Pár másodpercig 'karvalyszemet' néztünk egymással, majd a távolban egy fára szállva megpihent és ürített egyet. :-)

2009.12.06. - Télapó hozta fajgazdagság

Csudajó napon vagyok túl. Az etető mind forgalomban, mind fajgazdagságban igazán különleges élményt nyújtott. Ha belegondolok, hogy tavaly összesen öt fajt sikerült lencsevégre kapni a téli időszakban, akkor a mai felhozatal a - nem létező - elégedetlenségemet mindenért kárpótolta. Volt széncinke, kékcinke, mezei veréb, fenyőpinty, erdei pinty, fakopáncs, csuszka, meggyvágó, csíz. Ez utóbbi kettőről még nem volt képem.
Sokáig aludtam... éjjel sűrű köd borult a falura, nem éreztem szükségét a korán kelésnek. Tíz óra után értem az erdőbe. Kicsit rendbetettem az etetőt és a beszállóágakat és észrevettem egy fura ürüléket az asztalon... talán mókusé lehet. Bár úgy volna. Ahogy beültem a lesbe, máris megindultak a kosztosok. Kezdetben a széncinkék rajzottak, majd egy kékcinke is vegyült közéjük.
Aztán megjelent pár fenyőpinty és egy sárga madárka is... először azt hittem zöldike - két éve nem láttam már -, de mint utóbb kiderült egy csíz volt az. Később többször visszatért, de még akkor sem tűnt fel, hogy más mint a megszokott erős csőrű zöldi.
A forgalom egy pillanatra sem csappant meg... Alig fél órája ültem a lesben, amikor sörétes puska durranást hallottam a távolból. Először csak egyet és messziről. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de mikor egyre közelebbről és hangosabban durrantottak, akkor kezdtem félni, hogy a mai fotózás rövid lesz. Szerencsére meghallottam tőlem 50 méterre beszélgetni a vadászokat. Kiugrottam a sátorból és letisztáztuk, hogy nem vagyok útban, így maradhatok. Szerencsére... mert a móka csak ezután kezdődött.
Megjelent egy meggyvágó. Jajjjdeszeretem... mókás madár a nagy fejével, rövid farkával, erős csőrével. Soha nem láttam még ebben az erdőben pedig járom már pár éve. A zár csattanására, ahogy jött el is ment. Aztán megjelent a fakopáncs. Kezd megbarátkozni a hellyel... most már nem viszi el messzire a magot, hanem az etető enteriőrjében lakomázik. Sőt... ma felfedezte a ragadozóknak kirakott oszlopot is.
Távozása után sem maradtam vendégek nélkül. A folyamatos széncinke inváziót ismét egy majd még kettő meggyvágó zavarta szét. Kicsit izmoztak egymással, de aztán rájöttek, hogy mindhárman elférnek az asztalon. Letelepedtek és békésen falatoztak perceken keresztül.
Az utolsó fél órában a csuszkát próbáltam lencsevégre kapni... kiszámíthatatlan madár... soha nem érkezik ugyanazon oldalra, és soha nem tartózkodik az etetőn 1-2 másodpercnél tovább. Csak jön, felkapja a magot és már megy is. Nem árulok el titkot... nem sikerült. De a nap zárásaként ismét megjelent egy csíz... ezúttal egy ifjú példány.