2010.03.27. - Bolond nyulak és a vérőz

Létezik egy angol mondás: 'As mad as a march hare'... Szó szerinti: 'Bolond, mint egy márciusi nyúl', átvitt értelemben 'sült bolond'-ként fordítható. Párzási időszakuk a bagzás március-áprilisra tehető. Ez időtájt fel, s alá kergetőznek a mezőn senkiről és semmiről nem vesznek tudomást és ha szerencsénk van egy kis bokszolást is láthatunk.
A hétvégén nekem is szerencsém volt az eseményhez. Szombaton borult égbolttal és erős széllel próbáltam ki egy új helyet a Papfenyves melletti réten. Egy magányos fa tövébe állítottam fel a lessátrat, majd vártam a jószerencsét. Tulajdonképpen ezúttal szemben helyezkedtem el korábbi pozícióimhoz képest. Terveim szerint így nem csak a az őzek beváltását az erdőbe tudtam volna fotózni, hanem a békés legelészésüket is.
A terv többé kevésbé bevált, de bizonyosságot az elméletemről nem nyertem. Az első csapatok ezúttal az erdőből váltottak ki a korábbi fix leshelyem mellett... vertem is a fejem a nem létező falba. Elindultak irányomba, de igazán közel nem jöttek. Három órányi könyörgés ellenére sem. Visszafordultak és ismét az erdőben kerestek nyugalmat. Később aztán szerencsémre megérkezett balról is egy öt fős csapat. Közelebb is voltak és egy érdekesség is feltűnt köztük.
Egy, az agancsát frissen letisztított bak véreres 'szarvval' érkezett. Ha jól tudom, az idős bakok később vetik le háncsukat, így áltudományosan arra gondolok, hogy ez egy fiatalabb példány lehetett.Mindenesetre érdekes látvány volt a sok barkás és már letisztított fejdísz után egy ilyen átmeneti állapotot látni.
Időközben megjelentek a címben említett bolond nyulak. Kergetőztek egy sort, az őzek össze is zavarodtak látványuktól, majd sor került a kétszer tíz másodperces bokszmérkőzésre... Sajnos a képek nem tökéletesek. A borult égbolt magas érzékenység mellett sem adott 1/200 sec időnél rövidebb zársebességet, és sajnos a háttérként funkcionáló tanyaépületet sem sikerült időközben arrébb tessékelnem. De az lmény ezúttal is maradandó. És ez a lényeg!!!

2010.03.26. - Az eltűnő hús esete és a székles

Pár hete hordok olcsó húst egy kubikgödörhöz. A nagy homokozóban számos rókakotorék található és ily módon próbálok meggyőződni a lyukak aktivitásáról. Tavaly bizonyosan itt ellett a róka, mert 3 kölyköt vélhetően megmérgezve a kotorékok környékén találtam meg. Hogy ez a sajnálatos barbár tett mennyiben befolyásolja az idei évet, azt nem tudom, de próbálkozok.
 

Szóval hordom a húst. És a hús elfogy... volt hogy letépegették az ölyvek a csontról, volt hogy az egész adag szőröstől-bőröstől eltűnt. Ennek megakadályozására hosszú szórófejpálcákat hajlítottam meg és azokat leszúrva rögzítettem a húsdarabokat. Ennek eredménye, hogy a pálcák is eltűntek... Komoly kételyek merültek fel bennem, hogy mit is etetek tulajdonképpen, így hát fogtam magam és péntek hajnalban kiültem az új mobil lessátorral.. Lényeg a lényeg... megoldás nincs... Az ölyvek járnak a húsra. Egy példányt, mely napkelte előtt fél órával érkezett sikerült is lefotózni (ISO800, 1/15sec, f2.8). Tíz másodpercig volt a húson, majd távozott.

A széklesről (Ameristep One Men Chair Blind)
Az ebben és az előző bejegyzésben emlegetett kisméretű lessátorral kapcsolatban több érdeklődő levelet is kaptam. Úgy gondolom praktikus ötlet itt megosztani a tapasztalataimat.
 
Szóval… Saját épített leseken túl ez a harmadik bolti sátram. Van egy Ameristep Outhouse Blind, amit azért vettem mert jó magas és fel lehet benne állni, ha elgémberednek a lábaim. Van egy Ameristep Doghous, melyet majd minden hazai természetfotós ismer és használ. Számomra a kétszemélyes volta miatt volt fontos ennek beszerzése. Most pedig az aktuális kedvenc az új One Chair Blind. Ezt azért választottam, mert bár az előző kettő kellően kényelmes méretük okán, de párszor kívülről rájuk tekintve olyan ormótlan tolakodóan nagyoknak látszódtak, hogy elszégyenltem magam és zavarónak gondoltam jelenlétüket. Bár a vadvilágnak vélhetően mindegy a méret, de én például egy egy nádfalban nem szívesen rombolom ki közel 2 négyzetméteren az élőhelyet.
 




Szóval a kis mérete miatt választottam és ez az elvárásom be is igazolódott. Tényleg kicsi… elég kicsi… majdnem nagyon kicsi… én meg magas vagyok. Az első fotózás után kimászva belőle el is csodálkoztam rajta, hogy milyen aprócska korábbi sátraimhoz képest. Valójában egy székről van szó, aminek a háttámlájára van erősítve a les. A zsákból kivéve a kartámlás széket kinyitja az ember, beleül és maga mögé nyúlva a feje fölött előre húzza a sátort. Mint a régi vadászrepülők kabinfedelét. Egy videó a működéséről: http://www.youtube.com/watch?v=7zoyTA86EqY

Az első bezárkózás után tapasztaltam meg, hogy a hogy belül is kicsi. De vállalható. A sátor első fala és a szék között éppen elfér az állvány, de minden ki van centizve. Egyetlen gondom van… a táskámnak még nem találtam megfelelő helyet. Szerintem csak az állvány lábai közé tudom felakasztani. A szék kényelmes, hátra dőlve kiválóan lehet benne aludni (tapasztalat), fotózáshoz azonban előre kell dőlni. Az ülőlap igen alacsonyan van, ami jót tesz az alacsony perspektívának. Az ablakok nagyon jól vannak elhelyezve, kiválóan lehet oldalra is kitekinteni, az első nyílás pedig elég széles az objektív közel 180 fokos körbemozgátásához. Az anyagminőség hagy némi kívánnivalót maga után (kínai gyártás). A szék aluminium csöveihez rögzített sátoranyagok egy pici csavarral vannak oda fogatva. Ahogy elsőször beleültem anyaghasadást éreztem, féltem hogy ott szakadás lehet, így minden csavar alá tettem egy széles fém alátétet, hogy az anyagon jobban eloszoljon a terhelés. A zsákja hátizsákként felvehető, jut benne hely egy állványak, álcahálónak. Az ár sok mindentől függ. Az amerikai Cabelastól rendeltem többedmagammal. Tavaszi akcióban 50 dollár az ára, amire rájött a nem kevés légiutaztatás költsége (csak légipostával szállítják ezt a tipust), majd idehaza az ÁFA. A költségek feleződésével nagyságrendileg 20e forintba került.

2010.03.20.,21. - Őzekkel érkezett a tavasz

Itt a tavasz... nem csak a csillagászati, hanem a valós tavasz. Szeszélyes még kissé... hol elborul, hol kiderül az ég, hajnalban hűvös van, de napközben kellemesen felmelegszik a levegő, amit csak a viharos szelek miatt érzünk hűvösebbnek. Ennek megfelelően felhagytam a madáretető látogatásával... terveim szerint azonban idén még járok arra, hisz a helyére madáritató készül.
Az elmúlt hetekben többször visszatértem a a Papfenyves mellett 'elfelejtett' fix lessátramhoz. Az esti órákban a réten rendre 20-30-40 őz tartózkodott, így egyre nagyobb kedvem támadt egy hajnali őzleshez. A hétvégén ez két alkalommal is megtörtént.Szombaton a legújabb, gyorsan telepíthető, egyszemélyes, tényleg miniatűr lessátramat (Ameristep One-Person Chair Blind) próbáltam ki. A fix les mellé állítottam és azt kell mondjam, hogy bár szűkös a hely benne, de kényelmesen lehet belőle fotózni és valóban nem hivalkodó, tolakodó a mérete.
A három órányi les folyamán közel 30 őzet számoltam, de sajnos a két évvel ezelőtti emlékeimhez képest a kiváltásuk és mozgásuk a réten teljesen más útvonalon zajlott, így inkább csak dokumentumfotók készültek. Tapasztalatszerzésnek azonban kiváló lehetőség volt... jól megfigyelhetően a nagyobb csapatok szép lassan egy-két főre szakadoztak szét és a 'párok' a rét szélén pár éve emelt magasles mellett váltottak be az erdőbe.
Ezen megfigyelés birtokában még aznap este újra kihelyeztem a lest, ezúttal a magasles tövébe. A vasárnap hajnal kicsit lassabban indult... napkelte után kezdtek csak mutatkozni a vadak. Elsőként egy két fős 'csapat' hozta rám a parát, amikor is a sátortól nem jobbra, hanem balra indultak be az erdőbe. Ennyit a megfigyelésemről... gondoltam magamban.
Aztán a távolban feltűnt újabb fél tucatnyi kérődző. Lassan, nagyon lassan haladtak legelészve a sátor irányába. Félúton agy bak-suta páros jobbra tért le, az előző napi helyet választva a rét elhagyására, míg a négyes továbbra is balra tartott, de szerencsére a sátortól nem távolodtak el nagyon. Szép lassan közeledtek, sikerült pár kellemes ellenfényes dokumentumfotót készítenem róluk.
Távozásukkal kiürült a terület... persze a messzi távolban seregélyek, pacsirták, nyulak és fácánok még mozogtak, de rájuk már nem vártam. Kellemes hajnalok voltak... csak ne kellene olyan korán kelni. :-) (11909)

2010.03.06. - A tél utolsó feltámadása

A naptári tavaszon túl, a csillagászati tavaszon innen a tél a hét végén úgy döntött még marad pár napig. A fagyos hajnal és a kellemetlen csípős szél elgondolkodtatott, hogy van-e értelme kiülni a madáretetőre, de egy apró technológiai kérdést tisztázni akartam a gyakorlatban is. Régóta szerettem volna vakus rásegítéssel előremozdítani az apró énekesek mozgásának érzékelőre rögzítését. Alapvetően nem szeretem az elsősorban vakuval bevilágított természetfotók látványvilágát. Nem is érzem szükségesnek, sőt túlzottan etikusnak sem az erős villanást... ennek ellenére kipróbáltam. Csak finoman, indirekt módon egy hosszú vakukábel segítségével díszítő fényként alkalmazva.
Az első tapasztalatok alapján azt mondhatom, hogy az akciófotózás nem lett könnyebb. A természetes fény mennyisége miatt szükséges rövid záridőt a vaku sok rövid villanással próbálja kompenzálni (Olympuséknál: Super FP mode), ami igen nagy energiaigényű, így a vaku újratöltési ideje vált a az akciófotózás korlátjává. A sorozatlövést el kell felejteni... így a reakcióidőmet próbálgattam, de nem sok sikerrel. Jellemzően túl korán rányomok egy 'gyanús' felröppenés előtti mozdulatra majd az újratöltési idő alatt történik meg a valódi indulása az alanynak. Kemény dió... gyakorolni kellene.
Ugyanakkor a képek hangulatának, színvilágának, tónusainak azt hiszem igen jót tesz a vaku. Az erős napfény okozta kontrasztkülönbségek kiegyenlítődnek, a tollazat rajzolata még direktebbé, grafikusabbá válik. Persze lehet, hogy csak az újdonság hatása ez, de most igen látványosnak érzem az eredményt.
Pár szót az élményekről is... Jellemzően cinkék jártak az etetőre és ami meglepett, hogy a kékcinkék voltak igazán nagy számban aktívak. Különleges pillanat volt, mikor a karvaly beszállt az etetőre... ezúttal a neki kihelyezett oszlopra. Mindössze egyetlen képet tudtam készíteni róla és már tovább is állt. A riadt hangokból ítélve legalább még két alkalommal a közelben volt a ragadozó, de több fénykép nem készülhetett.
A téli vendégek közül egy-egy fenyőpintyet és zöldikét láttam csak, de ami igazi örömmel töltött el, az néhány őszapó látványa volt a távolban... Nem vagyok biztos benne, hogy azok voltak, de ilyen hosszú fartolla csak nekik van. Korábban sohasem láttam ezeket a kedves madarakat az etető környékén.
Egyéb izgalom??? Nem jut eszembe. Vagy mégis. A környékben mindenütt áll a víz... csatornákban, tavakban, mélyedésekben, termőföldeken... ideálisak a viszonyok a vízimadaraknak. Az elmúlt évek után a Tóalj is tisztességesen megtelt. Két éve építetett az önkormányzat egy zsilipet a tóra, hogy a víz ne folyhasson el. Idáig bírta... a lakattal, vasalattal lezárt vastag akácdeszkákat valaki meglovasította... így most apad a rég nem látott vízszint. ui.: Hétfőn ismét lezárattuk a zsilipet...