2010.02.21. - 'Rőzsegyűjtő férfiak'

Rendhagyó bejegyzés következik... nem is baj, hisz a kedves olvasók már valószínűleg unják a madarakat. Bár ha jobban belegondolok, itt is madarakról lesz szó... 'jómadarakról'. A mai napon tavaszi napsütésben és dermesztő hideg szélben az elmúlt években standarddá vált vizes élőhelyeket jártam körbe. Fel is villanyozódtam... idén lesz lehetőség vízparton fotózni. Utam utolsó állomása a Papfenyvesbe vezetett, de ezúttal a fényképezőgép csak dokumentációs célzattal volt nálam. Mint utólag kiderült, nem hiába cipeltem. A 'kiépített' erdei utat követve a Kisteleki Városvédő Egyesület által kialakított erdei pihenőhöz értem. A z egyesület lelkesen épített ide igényes esőbeállókat, mászókát, tűzrakó helyet pár évvel ezelőtt, mely építmények aztán szép lassan eltűntek. Az oszlopokat széthordták, a deszkákból tüzet raktak valakik, a krosszmotorosok felszántották a tisztást. Ez a szomorú valóság... de kik lehetnek a tettesek? Ez már sosem fog kiderülni. Azonban ma erős mozgás volt a területen. Négy férfiember 'rőzsét gyűjtött.' Ismerjük a szituációt a magyar festészetből is... Munkácsy Mihály - Rőzsehordó:
Nem ez az első eset. A lessátorban ülve rendszeresen hallom a fejszék csattogását, a combnyi vastag akácok dőlésének robaját. Ha találkozok a delikvensekkel próbálok erélyesen fellépni, beszólni nekik, de mit tehetek négy fejszés ember ellen? Ugye emlékszünk pár éve a két természetvédelmi esetére, akikre fejszével támadtak a 'rőzsegyűjtők'?! Jogosan önvédelemből használták fegyverüket... majdnem elítélték őket.
Mivel nem voltam egyedül és nem akartam mást is bajba keverni, így jobb híján pár tíz métert elhaladva mellettük visszafordulva dokumentáltam az eseményeket. Gyávaság? Nem hiszem... próbálok nem konfrontálódni... szeretnék még nyugodtan az erdőben sétálni, nem rettegni attól, hogy mikor vág fejbe valaki. Jaaaa... hogy a rendőrség majd segít? Ne nevettessük már ki egymást... ők más céllal szoktak parkolni az erdő mélyén autójukkal... Maradjunk annyiban, hogy nem partnerek az ügyben.
Két megjegyzés még a dologgal kapcsolatban. Egyfelől persze megértem én azokat is, akik a tűzifa beszerzésének ezt a módját választják. Szociálisan nagyon érzékeny ember vagyok ám. De kérdem én: miért nem a kidőlt 20 méteres törzseket aprítják? Miért az élő fát, és miért nem veszik a fáradtságot, hogy lehajoljanak és ne derékmagasságban vágják azt? Hogy az fárasztó? Valóban az. Mint minden tisztességes munka... ja tényleg... ma vasárnap van... az Úr napját szenteld meg! Persze a mai világban kérdés az, hogy mi a szent. A másik érzékeny pont a személyiségi jogok köre... Szabad-e nekem ezeket a képeket itt publikálnom? Lesz@rom... már elnézést. Láttak engem, látták a fényképezőgépet, sőt azt is, amikor fotóztam... vállalom a dolgot.

2010.02.10. - Változó fények

Távolról érkező KT fotóstárs mindig tudja, mikorra tervezzünk közös madáretetőzést. Elmúlt alkalommal is jó időt hozott, és ezúttal is ragyogó napsütéssel érkezett. Tud valamit... :-) Szóval... délelőtt 10 körül érkeztem az etetőhöz. Eltakarítottam a 'szemetet', felállítottam a lessátrat, kicsit alakítottam a beszállóágakon, majd feltöltöttem az asztalt friss napraforgóval és közel három kilogramm - fejszével felaprított kőkemény - dióval. A kolléga fél óra elteltével érkezett, beültünk a lesbe és nyomtuk a gombot.
Széncinege
Az élet kissé lassan indult be. Kezdetben csak széncinkék érkeztek és a fényáradatnak köszönhetően pár akciófotóra is lehetőség adódott. Majd beköszönt a fakopáncs is, de a bizalma kissé ingatag volt, így több fordulóban merte csak elcsenni a diót. Örömömre szolgált egy szép színes téli ruhába öltözött hím csíz beszállóágra érkezése is, hisz legtöbbször csak tojót látni a magok közt ülni. Azt mondják róluk, hogy nagy bunyósok, de nekem ezen tulajdonságukat egyelőre titkolják.
xxx Csíz / Nagy fakopáncs
Dél körül aztán megérkezett az időjósok által ígért mediterrán melegfront és annak hófellege. A záridők szép lassan negyedükre csökkentek, és a borulással a madarak étvágya is megnőtt. A távolabbi kisméretű etetőn többször volt öt-hat meggyvágó is egy időben. Ismételjem magam? Na jó: Azt mondják a meggyvágók is nagy bunyósok... persze nem nálam :-)
Meggyvágó
Amikor ilyen mértékben megnő a forgalom, akkor lehetne igazán az akciófotókra gyúrni. Szinte folyamatosan érkeznek és indulnak a kosztosok a beszállóágakra. Sajnos azonban fény nélkül bemozdulás mentes képet készíteni megy... de már készülök a megoldásra, pár hét múlva - hacsak addig be nem köszönt a nyár - talán sikerélményről is beszámolhatok.
Kék cinege
Visszatérve a tények rögzítéséhez... a madarak számára nem panaszkodhattunk. Megjelentek a zöldikék, fenyőpintyek, verebek is. Talán nem túlzok, ha azt mondom közel száz egyed is volt az etetőn ez időtájt. Majd egyszer csak huss, eltűnt minden. Ilyenkor az ember elkezdi szelektálni az előző percek 'termését' a gépváz kijelzőjén keresztül megítélve a fotók technikai értékét. Rutinszerűen mi is ezt tettük... pedig ha az asztalra koncentárlunk, akkor észrevettük volna, hogy egy karvaly miatt röppent el az énekes sereg. Sajnos kép nem készült, egy óvatlan mozdulat következtében a ragadozó tovaszállt. Ismét egy apró tapasztalat... amiből tanul az ember. ui.: Nem fotós dolog, de madaras. A hét elején megérkeztek a fenyőrigók is a városba...

2010.01.31. - Zuhog a hó

A szombat esti híradások az egész országot beborító havazástól voltak hangosak. Kezdetben mifelénk csak havaseső és latyak jutott belőle, de hajnalra azért pár centi fehér lepel csak ráborult a Dél-Alföldre is. Reggel nyolckor értem a lesbe, letakarítottam róla az éjjel hullot havat, majd friss magot szórtam ki. Ahogy beültem a lesbe a hóesés ismét rákezdett, de szerencsére ez a fotózásnak csak jót tett.
Rég látott forgalom volt az asztalnál. Szó szerint ellepték az énekesek az egy négyzetméternyi felületet. Különleges faj, vagy hatalmas akciózás ezúttal sem volt, így a rendszeres olvasóim talán már unják is ezeket a bejegyzéseket, amit meg is tudok érteni. De aki ült már karnyújtásnyi közelségben ezek közt az apró szárnyasok közt, az talán megérti, hogy miért is éri meg hétről hétre pár órácskát figyelni őket... pedig nem csinálnak mást, mint esznek.
Na de vissza a tényekhez. Szóval semmi nagy izgalom: széncinke, kékcinke, csíz, fenyőpinty, zöldike, meggyvágó, fakopáncs. Kicsit telhetetlenként jegyzem meg, hogy a csuszkákat hetek óta nem látom, és a karvaly sem mutatkozik hosszú idő óta. Sebaj...
Az előző bejegyzésben emlegetett meggyvágó 'tömeg' ezúttal is mutatkozott. Volt alkalom, hogy hárman is ültek a magok közt. Tohonya dögök... csak ülnek és igénytelen módon tömik a begyüket. Semmi akciózás, semmi pózolás... lusta, nagyfejű dögök :-) De azért kedvesek... csak néha veszekedhetnének egy kicsit valamelyik beszállóágon.
Három órányi ücsörgés okozta lábelfagyás és az egyre erősebben szakadó hó azonban hazazavart. A város határában a fóliasátrak vázának előterében egy nagyobb csapat őzet láttam meg. Lehúzódtam az autóval, elővettem a felszerelést és dokumentáltam pár képet róluk. Csak hogy nem legyen már olyan rém unalmas ez a madaras bejegyzés.