Rendhagyó bejegyzés következik... nem is baj, hisz a kedves olvasók már valószínűleg unják a madarakat. Bár ha jobban belegondolok, itt is madarakról lesz szó... 'jómadarakról'.
A mai napon tavaszi napsütésben és dermesztő hideg szélben az elmúlt években standarddá vált vizes élőhelyeket jártam körbe. Fel is villanyozódtam... idén lesz lehetőség vízparton fotózni. Utam utolsó állomása a Papfenyvesbe vezetett, de ezúttal a fényképezőgép csak dokumentációs célzattal volt nálam. Mint utólag kiderült, nem hiába cipeltem. A 'kiépített' erdei utat követve a Kisteleki Városvédő Egyesület által kialakított erdei pihenőhöz értem. A z egyesület lelkesen épített ide igényes esőbeállókat, mászókát, tűzrakó helyet pár évvel ezelőtt, mely építmények aztán szép lassan eltűntek. Az oszlopokat széthordták, a deszkákból tüzet raktak valakik, a krosszmotorosok felszántották a tisztást. Ez a szomorú valóság... de kik lehetnek a tettesek? Ez már sosem fog kiderülni.
Azonban ma erős mozgás volt a területen. Négy férfiember 'rőzsét gyűjtött.' Ismerjük a szituációt a magyar festészetből is... Munkácsy Mihály - Rőzsehordó:
Nem ez az első eset. A lessátorban ülve rendszeresen hallom a fejszék csattogását, a combnyi vastag akácok dőlésének robaját. Ha találkozok a delikvensekkel próbálok erélyesen fellépni, beszólni nekik, de mit tehetek négy fejszés ember ellen? Ugye emlékszünk pár éve a két természetvédelmi esetére, akikre fejszével támadtak a 'rőzsegyűjtők'?! Jogosan önvédelemből használták fegyverüket... majdnem elítélték őket.
Mivel nem voltam egyedül és nem akartam mást is bajba keverni, így jobb híján pár tíz métert elhaladva mellettük visszafordulva dokumentáltam az eseményeket. Gyávaság? Nem hiszem... próbálok nem konfrontálódni... szeretnék még nyugodtan az erdőben sétálni, nem rettegni attól, hogy mikor vág fejbe valaki. Jaaaa... hogy a rendőrség majd segít? Ne nevettessük már ki egymást... ők más céllal szoktak parkolni az erdő mélyén autójukkal... Maradjunk annyiban, hogy nem partnerek az ügyben.
Két megjegyzés még a dologgal kapcsolatban. Egyfelől persze megértem én azokat is, akik a tűzifa beszerzésének ezt a módját választják. Szociálisan nagyon érzékeny ember vagyok ám. De kérdem én: miért nem a kidőlt 20 méteres törzseket aprítják? Miért az élő fát, és miért nem veszik a fáradtságot, hogy lehajoljanak és ne derékmagasságban vágják azt? Hogy az fárasztó? Valóban az. Mint minden tisztességes munka... ja tényleg... ma vasárnap van... az Úr napját szenteld meg! Persze a mai világban kérdés az, hogy mi a szent. A másik érzékeny pont a személyiségi jogok köre... Szabad-e nekem ezeket a képeket itt publikálnom? Lesz@rom... már elnézést. Láttak engem, látták a fényképezőgépet, sőt azt is, amikor fotóztam... vállalom a dolgot.