A mai nap igazán jól sikerült. Igaz két napja egy kissé elkeseredtem, mikor a sátorellenőrzéskor megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy hét alatt eltűnt a víz a les előtt. Így hát a szombat hajnalra tervezett fotózás sátorköltöztetéssé alakult. Erre a déli órákat tartottam a legalkalmasabbnak, első kézből megtapasztalva, hogy mi is az oka kedvenc pocsolyám kiszáradásának... patakokban folyt rólam az izzadság. Szerencsére a balástyai homokbánya tó egyik fele mélyebb, így most oda telepítettem a fotózás helyszínét.
Szóval a sátor új helyen, én pedig hajnali negyed négykor indultam utamra. Ahogy elhagytam a várost, a hőmérő egyre hűvösebbet mutatott, majd az ilyenkor kötelező hajnali pára is összefüggő sűrű felhőben állt a földeken. A tóhoz érve, szinte alig találtam meg a sátrat... méterekre lehetett csak látni. Pár napja még azon agyaltam milyen jó lenne egy kis pára a víz felett, tompítva a napkelte erős narancsos színét, de ez azért túlzásnak gondolom. Tulajdonképpen a napkeltéből nem érzékeltem semmit, a gomolygó pára elnyelt minden fényt.
Percekre fel-felsejlett az előttem 25-30 méterre fekvő nagyobbacska sziget, ahol elsősorban gulipánok tanyáznak. Egy ilyen szerencsés pillanatban sikerült a görbecsőrűek nászát megörökíteni. A képminőség persze csapnivaló, kontraszttalan maszat, amit utómunkával sikerült még jobban elrontani, de legalább a párzási folyamat jellemző motívumait sikerült ábrázolni. Egyfelől szerencsésnek éreztem magam az élmény miatt, másfelől meg szidtam a párát, hogy a napi egy szerencsémet is elrontja.
xxx
Persze nem hagytam ott csapot-papot, bíztam a jobb folytatásban. Szép lassan a köd eloszlott, és ezzel egy időben a forgalom is felélénkült. Először egy szürkegém jelent meg kellemes távolságban, majd egy piroslábú cankó tette tiszteletét a sátor előtt. Jó-jó... tudom... a piroslábú nem különlegesség, de idén még nem volt hozzá szerencsém és az előző bejegyzésben rögzített réti cankóknál mindenképp színpompásabb madár.
xx
A cankó el, a gulipánok kicsit tollászkodtak a fövenyen, amikor felfigyeltem a gólyatöcsök idén már egyszer hallott szerelmi hangjára. Kicsit rosz irányból érkeztek és kissé közel is jöttek (semmi sem jó nekem), így majd kiestem a sátorból mikor megpróbáltam a keresőbe préselni a nászt. Minden gyönyörú szépen a szokott koreográfiának megfelelően zajlott, a fények jók voltak, a képminőség is rendben van. (A képek időbeni sorrendje: 1-3-2).
Alighogy a töcsök elhagyták a látómezőmet a másik oldalról egy bíbic izgatott hangjára lettem figyelmes. Igazából ők folyton kiabálnak így nem akartam túl nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak, de ez a hang más volt. Szép lassan a távolból két kis tollgombócot szólongatott az anyjuk. Na ez az élmény már nem hiányzott mára, biz' isten elégedett lettem volna az eddigiekkel is. Halál édesek ezek a pár napos kis golflabdák. Alig totyognak még, csapzottak és ázottak, de ugyanúgy táplálkoznak, tisztálkodnak, mint a nagyok. Sajnos a memóriakártyán túk sok képnek nem maradt hely, de sikerült pár kedves képet exponálni róluk.
Bár minden alkalommal ennyi élmény érne... ezért megéri korán kelni
Szóval a sátor új helyen, én pedig hajnali negyed négykor indultam utamra. Ahogy elhagytam a várost, a hőmérő egyre hűvösebbet mutatott, majd az ilyenkor kötelező hajnali pára is összefüggő sűrű felhőben állt a földeken. A tóhoz érve, szinte alig találtam meg a sátrat... méterekre lehetett csak látni. Pár napja még azon agyaltam milyen jó lenne egy kis pára a víz felett, tompítva a napkelte erős narancsos színét, de ez azért túlzásnak gondolom. Tulajdonképpen a napkeltéből nem érzékeltem semmit, a gomolygó pára elnyelt minden fényt.
Percekre fel-felsejlett az előttem 25-30 méterre fekvő nagyobbacska sziget, ahol elsősorban gulipánok tanyáznak. Egy ilyen szerencsés pillanatban sikerült a görbecsőrűek nászát megörökíteni. A képminőség persze csapnivaló, kontraszttalan maszat, amit utómunkával sikerült még jobban elrontani, de legalább a párzási folyamat jellemző motívumait sikerült ábrázolni. Egyfelől szerencsésnek éreztem magam az élmény miatt, másfelől meg szidtam a párát, hogy a napi egy szerencsémet is elrontja.
xxx
Persze nem hagytam ott csapot-papot, bíztam a jobb folytatásban. Szép lassan a köd eloszlott, és ezzel egy időben a forgalom is felélénkült. Először egy szürkegém jelent meg kellemes távolságban, majd egy piroslábú cankó tette tiszteletét a sátor előtt. Jó-jó... tudom... a piroslábú nem különlegesség, de idén még nem volt hozzá szerencsém és az előző bejegyzésben rögzített réti cankóknál mindenképp színpompásabb madár.
xx
A cankó el, a gulipánok kicsit tollászkodtak a fövenyen, amikor felfigyeltem a gólyatöcsök idén már egyszer hallott szerelmi hangjára. Kicsit rosz irányból érkeztek és kissé közel is jöttek (semmi sem jó nekem), így majd kiestem a sátorból mikor megpróbáltam a keresőbe préselni a nászt. Minden gyönyörú szépen a szokott koreográfiának megfelelően zajlott, a fények jók voltak, a képminőség is rendben van. (A képek időbeni sorrendje: 1-3-2).
Alighogy a töcsök elhagyták a látómezőmet a másik oldalról egy bíbic izgatott hangjára lettem figyelmes. Igazából ők folyton kiabálnak így nem akartam túl nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak, de ez a hang más volt. Szép lassan a távolból két kis tollgombócot szólongatott az anyjuk. Na ez az élmény már nem hiányzott mára, biz' isten elégedett lettem volna az eddigiekkel is. Halál édesek ezek a pár napos kis golflabdák. Alig totyognak még, csapzottak és ázottak, de ugyanúgy táplálkoznak, tisztálkodnak, mint a nagyok. Sajnos a memóriakártyán túk sok képnek nem maradt hely, de sikerült pár kedves képet exponálni róluk.
Bár minden alkalommal ennyi élmény érne... ezért megéri korán kelni
1 megjegyzés:
szep fotoid vannak !:) gratula !:)
Megjegyzés küldése