2010.01.26. - Kellemes hétköznap

Nem hiába vettem ki szabadnapot. A hétvégén elmaradt napsütésért a természet a mai napon kárpótolt. Messziről jött KT cimborával régóta terveztünk már egy közös fotózást, amihez ma minden körülmény megfelelő volt. Ő utazott hozzám, hogy kipróbálja a madáretetőt. Azt hiszem, nem csalódott... amit a blogon korábban olvasott, azt élesben is megtapasztalhatta.
Délben érkeztünk a már korábban felállított leshez. Kemény mínuszok röpködtek a szikrázó napsütésben. Beülésünk után, kissé lassan indult be a forgalom, de a hideg bizonyította, hogy nem hiába hordom kilószámra a magot. Most írhatnám a szokásos szövegemet: jöttek a bátor cinkék, majd a többi... bla-bla-bla.
És így is volt. De már az első percekben megjelent a meggyvágó. A napokban panaszkodtam, hogy ezek a tohonya, nagyfejű, lusta dögök nem használják a beszállóágakat, hanem beülnek az etető közepébe és ott, a perem takarásában tömik a begyüket. Mintha meghallották volna szidalmaimat... ma több alkalommal is parádéztak, mielőtt beültek volna a tutiba.
A hétvégi panaszáradatom másik tétele is igazolást nyert. A zöldikék ma már tömegesen jártak az asztalhoz és az idén még nem látott erdei pinty is megmutatta magát. Ez utóbbi - mint kiderült - a földről szeret csipegetni, beszállóágra egyetlen egyszer röppent. Fura... az elmúlt években nem ezt tapasztaltam. Jó kép nem készült róla, de dokumentálva van.
Szóval kellemes élmények értek... és még nem volt vége. Egy fácán is közel merészkedett - korábban a hóban láttam már nyomát - és két őz is érdeklődve figyelt a sátortól 10-15 méterre. Igazmondást bizonyító fotó van, de esztétikai hibák okán azokat nem publikálnám. Juteszembe... ma kipróbáltam ismét a gyári kétszerező konverter is. Sok fény ide, sok fény oda ezeket az apró tollgombócokat ilyen extrém nagyítással nehéz lekövetni... a sok selejt közt azonban, a technikailag korrekten elkészített képek kiváló minőségűek. Mert ez Zuiko!
Napi fajlista: mezei veréb, széncinege, kék cinege, téli pinty, zöldike, erdei pinty, meggyvágó, fakopáncs, csíz, fácán, őz. Soha rosszabbat...

5 megjegyzés:

Ági írta...

Hogy tudjuk magunkat a legjobban álcázni, ha etetőt akarunk fotózni? Neked mik a tapasztalataid?

Unknown írta...

Szia Ági!

Semmi extra... a kaja nagy úr. Ha nem mozogsz, csak leülsz és mozdulatlan vagy, akkor is az etetőre jönnek a bátrabb fajok. Persze a fotózás mozgással jár. Én lessátorból fotózok, így csak az objektív vége mozog, ami bent van (azaz én) láthatatlan marad.
Lessátrak: http://tinyurl.com/ycbvd58

Üdv!

Névtelen írta...

Szia,

jók az írásaid, a fenyőpinty, mezei, szenes triós kép nagyon bejön. régóta szeretnék én is hasonlót csinálni.
üdv...
sola

Unknown írta...

Üdv Sola!
Köszönöm a véleményed! Hamarosan azt hiszem megkereslek itatós tapasztalatrokról... kérlek ha kint vagy a lesnél készíts minél több werkfotót az itatódról. (Ugye jól emlékszem, hogy van?)

Üdv! MP

Sóti László írta...

Szia,

Igen van itatóm. Most alakul át. majd teszek fel képeket az oldalamra, de ha bármiben segíthetek keress nyugodtan.

üdv..sola