2012.03.18. - Az erdei pinty jellemrajza

Sokat morfondíroztam azon, hogy ennek a bejegyzésnek mi is legyen a fő csapásiránya. A nem túl izgalmas események felsorolásán túl, illene valami látogató-csalogató különlegességet is megemlítenem. Nem fogom túlszínezni a történetet... ez a bejegyzés egy igen közönséges, ámde számomra nagyon kedves énekesmadárról az erdei pintyről fog szólni.


Vasárnap délután érkeztem a madáritatóhoz. Mostantól - pár hónapon keresztül - egyértelmű lesz az elnevezés: madáritató. A megmaradt napraforgó szinte egyáltalán nem érdekli a madarakat, szinte kizárólag csak inni és fürdeni jöttek az objektumhoz. A délután nagy része nem igazán kedvezett a fotózásnak. Az ezer ágra sütő nap erejét a még kopasz lombkoronájú erdő nem tompította, így a kemény fény erős árnyékokat eredményezett. Így van ez énvelem... ha van fény az a baj, ha nincs, akkor meg az. 


Viszont új, a télen nem igazán mutatkozó fajok lepték el előttem a 'plázst'. A megszokott szén- és kék cinkék, verebek, fakopáncsok és meggyvágók mellett fekete rigók, zöldikék, csízek és a már beharangozott erdei pintyek voltak a víz rendszeres látogatói. Ez utóbbiak a télen is látogatták, az akkor még madáretetőt, de mivel a földön táplálkozást részesítik előnyben, így fotó ritkán készült róluk.


Alfred Brehm - lassan 150 éve íródott - Az állatok világa című művében így ír erről a kedves kis madárról: "Az erdei pinty (népies nevei: pintyőke, szemeti pinty, árva pinty, síró pinty, borpintyőke, csicsimé madár) Magyarországnak egyik igen közönséges madara, amely, állományát tekintve, mindjárt a verebek, fecskék, cinegék, pacsirták, varjak és hasonló nagy számban előforduló madarak után következik. "


Aki ismeri a fajt, az nem téveszti össze semmi mással, a hímet bizton nem, de az egyszerűbb  színezetű tojó azonosítása sem kíván túl nagy szakértelmet. Annak ellenére, hogy első ránézésre kissé szürke eminenciásnak tűnhet a faj, számtalan finom szín jelentkezik tollruhájában. Pontosan ez a nemes egyszerűségű díszes megjelenés miatt oly kedves számomra a pintyőke. Brehm így festi le:

Erdei pinty - tojó
"Homloka koromfekete, fejteteje, nyakszírtje kékes palaszürke, dolmánya vörhenyesbarna, felső háta és farcsíkja élénk sárgazöld. Kantárja, szeme környéke, pofája, torka és gégetája világos rozsdabarna; ez a szín a begyen és a mell oldalain húsvörhenyesbe, a mell közepén vörhenyesfehérbe, a hason és alsó farkfedőkön fehérbe megy át. Az elsőrendű evezők feketék, legtöbbnek a töve fehér. A leghátsó másodrendű evezőkön kívülről keskeny, világossárga szegély és végükön szélesebb barnássárga perem van. Az apró szárnyfedők sötét palakékek, a nagyok feketék, hegyükön széles, fehér szegély, miáltal a szárnyon egy szélesebb és egy keskenyebb csík keletkezik. Az evezőtollak alsó oldala fényesszürke, a belső zászlón ezüstfehér szegéllyel; az alsó szárnyfedők fehérek; a szárnyhajlásban feketén pikkelyezve. A középső farktollak sötét palaszürkék sárgás szegéllyel, a többi fekete, a két szélső farktoll belső zászlóján nagy fehér folt van, mely a legszélsőkön majdnem az egész külső zászlóra is kiterjed; a két szélsőt kivéve, az összes kormánytollak alsó oldala fekete. Szeme sötétbarna; csőre tavasszal kékes palaszínű, ősszel világosbarnás hússzínű; lába szennyes hússzínű. A tojó feje és nyakszirtje zöldes szürkebarna; szemöldöksávja, kantársávja, álla és torka fakó barnásfehér; hátoldala egyéb része zöldes szürkebarna, alul fakó szürkebarna."

Erdei pinty - hím
Azt mondják a pinty mozgékony, élénk, ügyes, tanulékony, de heves és veszekedő természetű madár. Ennek ellenére a fényképezőgépem előtt inkább óvatos és félénk, verekedni én még sosem láttam, pedig nem egy kiváló fotó készült már arról, ahogy perlekedik.

3 megjegyzés:

Laci írta...

Azért nekem ez is érdekes volt.

Unknown írta...

Ha valaki szeretne fényképezni "madáritatónál" hol keresse? Persze engedélykérést követően?

Müller Péter írta...

Kedves Ismeretlen/Unknown!

Keressen a peter.muller@freemail.hu e-mail címen.