2007.05.01. - Gólyatöcsök násza

Majd elfelejtettem bevésni a történéseket ide a blogba... A legfontosabb, hogy ismét dicsértetik Misik atya neve, aki secc-perc alatt megtákolta a motort, így újra mobil vagyok. Szombaton kicsit megkésve, de még napkelte előtt kiértem a Papfenyvesbe őzeket lesni. Voltak is kilencen, de túlságosan messze a fotózáshoz. Izgalmat csak egy platónyi vadász jelentett, akik pont lőirányban (vadász-őzek-én) bukkantak fel. Szerencsére felmérték a terepet, vélhetően látták a lessátorból kikandikáló objektívet, így lövés nem dördült.


A munka dicső ünnepén, a tavaly kócsagos homokbányaként aposztrofált területre mentem ki. Az elmúlt időszakban a tó körül komoly terepmunka folyt, melynek hatására a víz körüli természetes sánc eltűnt. Ez egyfelől jó, hisz az objektum a tájba illeszkedővé vált, másfelől meg a madarak sokkal védtelenebbek, ami érezhető is volt zavartságukon.

Ettől függetlenül eredményesnek mondhatom a napot. Hajnalban nem kevés póling jelent meg egy távoli fövenyen, de sajnos ahogy a nap megjelent, ők eltűntek. A már-már unásig fotózott cankók igen zavartalanul táplálkoztak a sátor közvetlen közelében... sőt mondhatom kellemetlen közelségben, hisz a magas perspektíva negatív hatása érződik a képeken.


Öröm volt azonban egy kis lile felbukkanása. Persze mindig megjelennek, de ezeket a csöppnyi madarakat csak 4-5 méteres távolságból lehet hatékonyan fotózni. Ezúttal sikerült... semmi extra, de rajta van a képen.


Hét óra magasságában éppen megszunnyadni készültem, mikoris a jobb oldalról égtelen csőrcsattogásra lettem figyelmes. A reflexek beindultak és eszembe jutott, hogy ez a gyólyatöcsök nászának előjátéka. A sátor ablakában 90 fokot fordítottam a rendszeren és meggyőződhettem, hogy bizony a tojó beadta a derekát, már zajlott is az oly rég óta várt 10 másodperces. Nem mondom kissé megremegett a kezem, de a képek technikai minősége talán vállalható.

3 megjegyzés:

csgzs írta...

Most mit akarsz? Éppen ezt mondom. Egy már meg is van! :)

Müller Péter írta...

10 ev alatt ossze is jon... de ugy meg nem az igazi. Gondold el... Csgzs taplalkozik... gyermeke gyermeket nemz... unokaja nevelgeti utodjat... dedunokajanak unokaja aldozat lesz (bocs ez durva)...

De milyen kalacs lenne, mondjuk 2 honapon at feszekkozelbol kovetni ugyanazon par eletet... na az lenne a nagy projekt!

Balambér írta...

Nagyon szép fényeid voltak. :) Gólyatöcs van még?