Szép lassan kezd életre kelni az etető domb. Most már nem csak hébe-hóba jelenik meg rajta egy-egy cinke, hanem a hűvös reggeli órákban folyamatosan keresik a madarak. Pedig még mindig nincs igazán hideg, ma hajnalban mindössze 6 fokra kúszott vissza a hőmérő higanyszála.
Napkelte előtt érkeztem a lesbe. Ezt a pár izgalmasabb reggeli órát nem akartam megzavarni egy későbbi becsörtetéssel. Mielőtt beültem volna, még tettem ki pár szem makkot a szajkóknak külön kialakított kukoricás tálcára. Szeretik... Mivel az elmúlt években nem sikerült bizalmat kialakítanom a mátyásmadárral, számomra máig nagy élmény ha megjelenik ez az óvatos faj a fényképezőgép előtt. És egyre gyakrabban jönnek, egyre tovább maradnak és ha kellően óvatosan mozgatom a gépet, akkor a zárszerkezet hangjára sem riadnak már el. Lehet, hogy csak a makknak köszönhető, de sokkal bizalmasabbak.
A napraforgóra elsősorban széncinkék járnak. Nem igazán oda érkeznek, ahova én szeretném, de folyamatosan alakítgatom a beszállóágakat, így remélem egyre letisztultabb környezetű képek születhetnek.
A cinkék mellett a fakopáncs a másik megbízható fix faj évről-évre. Szereti a napraforgót, cseni a diót és szerencsére nem viszi messzire, az etető körül fogyasztja el a csemegét.
Nem úgy a csuszka. Jön és megy, észrevétlenül lopja a magot, nem marad meg egy helyben, nem hagyja magát fotózni. De idővel majd ő is megbékél és remélem készülhet róla is kép.
Különlegességként két faj lepett meg. Egyikük egy feketerigó volt, mely háromszor is visszatért. Mint faj, nem túl izgalmas, úton-útfélen, városban, parkokban is gyakori madár, de az erdei fotózásaim során még soha nem bukkant fel.
A másik meglepetésvendég egy kis szőrös négylábú jószág formájában érkezett. Pirók erdeiegér... ki-kibújt az avar rejtekéből felkapott egy magot és spurizott vissza a száraz levelek közé. Szegénykém igazán stresszes életet élhet. A legkisebb zörejre, a cinkék csivitelésére is meneküléssel reagált.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése