2011.01.29. - Tettenérés

Mint az előző bejegyzésekből már kiderült, mostanság ölyvfotózásra adtam a fejem, de mostanra biztossá vált, hogy a projekt egy kilátástalannak tűnő harccá vált a kóbor ebek ellen. A kutyák ellen a hús kampókkal történő rögzítése nem járt sikerrel, majd csirkehálóval történő lefedése is csak ideig-óráig volt hatásos, a rablók rájöttek, hogyan ássanak a háló alá és lopják el a ragadozó madaraknak kitett csalit.


Az az igazság, hogy az éhenkórászok jól érzik magukat... rendszeresen kapnak friss húst és a közeli erdőszélen található, elhagyott rókakotorékban biztonságos, meleg éjszakázó helyük van. Erre pár napja jöttem rá, mikor a kotorékot ellenőrizve nyüszítést hallottam a föld alól. Egy kijáratot kivéve, az összes nyílást 'ledugóztam' rönkökkel. A korrektség jegyében pár napig így is maradt a kotorék, mostanra azonban véglegesen lezártam... aki bújt aki nem, vége az önkényes lakásfoglalásnak.


A tegnap délutáni terepszemle során találkoztam is a 'fenevadakkal'. Három kis termetű, de jól táplált :-) fekete dög (anya és két kölyke) randalírozott a mezőn, hangosan csaholva kergette az őzeket. A kirakott 15 csirkefarhátból 5 maradt meg, de azokról is le volt csipkedve a hús. Talán ölyvek csipkedték le... bár úgy lenne.


Hazaérve egy kicsit átalakítottam a csirkehálós fedést. Egy fa lapra erősítettem a hálót, így a kóbor ebek nem tudnak alá kaparni és alulról rárabolni a húsra. Még este kivittem az installációt, majd ma hajnalban kiültem a lesbe.


Súlyos mínuszok repkedtek, a köd jó ha 20 méter látótávolságot engedélyezett. A szomszédos erdőt nem is lehetett látni. Mivel nem bíztam semmiféle madár megjelenésében, így csendesen internetezgettem a sátorban, mikoris a napkeltével - amiből semmi nem volt látható vagy érezhető - megérkezett pár őz a közelben kiszórt kukoricára. Ezúttal nem zavartatták magukat a fényképezőgép csattogásán, így viszonylag hosszú ideig tudtam őket fotózni... volt vakarózás, pisilés, minden... csak fény nem.


Távozásuk után egy órányi tétlen várakozás következett. Ezúttal az ölyvek hangja sem hallatszott... csak a néma csönd a ködben. Majd a hátam mögül nagy robajjal, csaholással megérkeztek ingyenélő éhenkórászaim. Először az anya vetette rá magát a friss húsra, majd a kölyök is csatlakozott. Csak egy kölyök... Vajon hol lehet a másik? Csúnya dolog, de remélem már nem él...


Pár perc múlva ahogy kilestem a sátor bal oldalán egy pillanatra megörültem. A köd sűrűjéből egy vöröses hegyes fülű négylábú közeledett. Róka?! Ahogy közelebb ért, kiderült, hogy nem... újabb kutya... Most már hárman próbálták az új etető konstrukciót feltörni. Úgy tűnt sikertelenül. Közel fél órán át randalíroztak, a hús körül, több soron megjelölték a beszálló ágakat, odapiszkítottak a gödör mellé. 


Kezdtem ideges lenni. A magam mellé készített botot markolászva, agyon szerettem volna ütni őket. Persze közvetlen fizikai erőszakot nem tudnék alkalmazni... de rendkívül bosszantó, hogy hetek óta több tíz kiló hús megy kárba, a madarak nem szoknak a sátor elé, én három hete hétvégenként feleslegesen kelek hajnalban és fagyok össze a sátorban. 

A kutyáknak menniük kell...

3 megjegyzés:

Misi írta...

Hogy mi a megoldás?
Kapcsolatba lépni egy hivatásos vadásszal.Kispuska, 222. Remington, 12-es sörétes és szépen odalövöldözni őket a kirakott hús mellé.Ez lenne a dolga a hivatásosnak, nem tudsz mit tenni...

Névtelen írta...

Sztem meg be kell fogni őket, s elvinni/vitetni egy menhelyre, "oszt jónapot" :)

Müller Péter írta...

Névtelen: Vállalod? ... kaját, piát én állom.