2010.04.06. - Beindult a madáritató

Ahogy az előző bejegyzésből kiderült, a madáritató lassan két hete elkészült, de egy kis probléma felmerült. A feltöltést követően ugyanis rendre napi 100 liter víz tűnt el a medencéből. Először a szél gerjesztette hullámokra gyanakodtam, majd a fólia sérülésére. Napokig pótolgattam a fogyást, majd egy napot rászánva kimertem a 700 liter vizet, visszabontottam a fóliát, újat tettem bele, majd 36 kanna vízzel újra feltöltöttem a medencét.


A probléma azonban nem szűnt meg... kezdtem kétségbe esni. Végső megoldásként kipakoltam minden tereptárgyat a vízből valamint lebontottam a dekorációul szolgáló mohát is. Ez lett a titok nyitja. Tudtam én a moháról, hogy mint a szivacs hatalmas mennyiségű nedvességet képes magában tartani, de azt nem, hogy így szép lassan ki is szívárogtatott egy hét alatt közel egy köbméter vizet. Lényeg a lényeg, hogy a berendezést kissé átalakítva a moha már nem ér a vízbe, így a kapilláris hatás nem érvényesül, a vízfogyást csak a természetes párolgás számlájára írhatom.


Tegnap kora este munka után kimentem ellenőrizni a vizet. Vittem magammal 20 szem diót, melyet elrejtettem az itató körül, majd beültem a lesbe és bambultam egy kicsit. Az egyik kihelyezett odúnál mozgást láttam, de az ellenfényben sajnos nem láttam, kiféle-miféle hordja a fészekanyagot. Pár percnyi leskelődés után megjelent egy mókus. Szerencsére állandó a jelenlétük a les körül, van hogy egyszerre hárman kergetőznek a környező fákon. Tehát jött a cibóka és 20 perc alatt szisztematikusan elhordta a diókat. Szájába vett egyet, majd 5-30 méterre szaladva elásta őket. 


Ennek örömére, ma munka után már fényképezőgéppel felfegyverkezve ültem a lesbe. Jött is a móka, de a dióval nem foglalkozott. Nem úgy egy hím fakopáncs. Jött, elhordott 3 csemegét, majd ivott egy keveset és nem láttam többet. Vendégem volt egy fekete rigó tojó is, aki igen nagy parádézás közepette fürdött is egy rövidet. Majd érkezett egy vörösbegy, egy fülemüle, egy erdei pinty, egy kékcinke és legnagyobb meglepetésemre, egy pillanat erejéig felbukkant kedvenc madaram a búbos banka is.

3 megjegyzés:

beeproject írta...

Napi 100 litert elszívott és elpárologtatott a moha?
Nem semmi!

Grat a képekhez,megérte a várakozás!

Völgyi Sándor írta...

Hát ha ezt korábban írod, nem kellett volna ennyit találgatnod! Amikor úgy raktam a mohát, hogy az egyik fele belógott a vízbe, a másik fele pedig a peremen túlnyúlott, én is így jártam. Amit az egyik oldalon kiszívott a medencéből, azt azonnal kicsöpögtette a perem túloldalán. Mire én is rájöttem... :)
A búbos banka izgalmas lesz, alig várom!

Üdv
Sanyi

Müller Péter írta...

Sanyibááááááá...
Öszöm lelked, hát honnan tudtam volna, hogy más is volt már ilyen 'béna'. :-) Szeretem ki/megtapasztalni magam a dolgokat, de ezt a dupla munkát elkerültem volna. A banka nagy kihívás, de szerencsére a szomszédból holnap jön a pusztaszeri különítmény, hogy tuti siker legyen a dolog :-)