A reggeli gólyatöcs fotózás kissé lefárasztott, ennek ellenére tizenkét órával később fotózni indultam a madáritatóhoz. A körülmények nem voltak ideálisak, hisz erős széllel és borulással érkezett a hidegfront, de úgy gondoltam, ha nem lesz forgalom akkor alszok egy kicsit a kunyhóban. A megérzésem helyesnek bizonyult... érdemi forgalom nem volt, de azért pár faj megmutatta magát.
Titkon vágytam arra, hogy meghallom a búbos banka hangját és sikerül behívni az ideális helyre leszúrt ágra, de nem így történt... a hup-hup-hup nem hangzott fel. Viszont a les környéke igazán hangos volt... rigók, poszáták, cinkék, légykapók énekeltek a környező fákon, bokrokban. Néha már-már kakofóniába torkollott az énekesek szólója.
Pár alkalommal megpróbáltam hívóhangot alkalmazni, de ebben a zűrzavarban sokszor nem igazán tudtam mérni a reakciót. Két alkalommal kaptam egyértelmű jelzést. Nem kis örömömre elsőként a legszebb dalú fülemüle (csalogány) mutatta meg magát az 'idegen' ének hallatán. Sajnos nem sokáig, mert egy szajkó berepült a medence szélére, de pár pillanat múlva ő is tovaröppent. Pedig biz isten meg sem moccantam.
Csalódottságomat egy erdei pinty tojó enyhítette, majd egy csilpcsalpfüzike landolt a lest tetején és kezdett bele egyértelműen felismerhető strófájára. Nagyon halkan elkezdtem visszajátszani neki a hangot... rögtön reagált. Felröppent a bankának leszúrt beszállóágra, majd érdeklődve kereste a hang forrását. Nem találta... kezdett egyre izgatottabb lenni, úgyhogy leállítottam a hangot és hagytam, had menjen a dolgára.
De visszajött. Megtetszett neki az ág... Számomra kissé természetellenes látvány ez az icipici madár a vastag ágon, de ő ezt választotta. Többször visszatért, izgágán, szinte követhetetlenül ugrált az ágon és csak énekelt-énekelt... egészen naplementéig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése