2011.06.01. - Panoráma mókus

Szerda este munka után úgy döntöttem, hogy ha már úgy is viszek vizet az itatóra, akkor fényképezőgéppel együtt beülök egy kicsit a lesbe. Forró nap volt, és a közelgő vihar előtti nyomasztóan fülledt levegő ideálisnak tűnt egy kicsit komolyabb madármozgáshoz, így fix nagytelével felszerelkezve tettem próbára szerencsémet. 


Ahogy beültem a kunyhóba szép lassan feléledt körülöttem az erdő. Daloltak a madarak rendületlenül, de a vízhez nem jöttek. Talán érezték a közelgő vihart... Majd egyszer csak egy tompa puffanással landolt valami a les tetején.


Egy mókus tette látogatását... mivel a kunyhó tetején nem talált semmi érdekeset, így lement a vízhez. Ekkor láthattam meg, hogy ismét egy fiatal egyedhez van szerencsém. Ennek a példánynak szinte teljesen hiányzott a füléről a szőr, de a farka kifejlettebbnek, egészségesebbnek tűnt a korábban fotózott kölyökénél. Azért megnyugtató, hogy a télen ideszokott mókuspár - talán az etetőnek, itatónak is köszönhetően - utódokat nemzett és nevelt fel.


Mivel felszerelésügyileg apró madarakra készültem, így kissé csalódottan nézegettem a keresőben a sehogyan sem komponálható témát. Viszont a mókus talált valami rágcsálnivalót és viszonylag fixen egy helyben maradt, így eszembe jutott, hogy három négy képből álló panorámafotón a teljes állat ábrázolható. Tíz sorozatot engedett fiatal alanyom, majd egy kis szomjoltás után elhagyta a terepet. Hazaérve összefűztem a képeket, így végre lett pár nagy felbontású - közel 20 megapixeles - teljes alakos mókusfotóm.

5 megjegyzés:

Ónodi Miklós írta...

Panomókus, ez tetszik! :)
Jók a képek.

M

Jó Sir Robin a bátor írta...

:) Mekkora ötlet!

Galahad ;) írta...

Nagy ötlet és csuda jó kivitelezés! Gratula!

Kökörcsin írta...

Kombinált mókus:)

Névtelen írta...

kicsit off, de válasz valamire
http://www.lighthouse.cc/capeneddick/history.html