Lassan a végére érek a múlt hétvégi képek feldolgozásának, az események rögzítésének. Örömmel tölt el, hogy a blog látogatószáma emelkedik, hogy kapok visszajelzéseket, hogy vannak olvasók, akik rendszeresen követik a környékünk természeti értékeinek, életének ilyenfajta dokumentálását. Köszönöm szépen...
Ilyen dokumentáló jellegű ez a bejegyzés is. Hisz sokadszorra hozok jelentést a madáritatóról, ahol különleges rózsaszín krokodilokat ugyan nem tudok fotózni, viszont a számomra oly kedves mókusok továbbra is visszatérő vendégek. Kedvesek, hisz lassan egy éve követem nyomon életük bizonyos pillanatait. Első találkozásunk a leskunyhó építése közben történt.
Ástam a les alapját, volt vagy 35 fok árnyékban, szakadt rólam a víz, majd mikor megpihentem kicsit, a pár méterre felettem lévő ágon megpillantottam a mókát. Figyelte, mi készül itt, és talán érezte a tisztességes szándékot, úgy hogy elfogadta az építményt.
Legközelebb novemberben a madáretetés kezdetén találkoztam újra velük. Még emlékszem, hogy az izgalomtól remegett a kezem, hogy legalább egy képet jól exponáljak, mielőtt megriad a fényképezőgép hangjától. De nem riadt meg... Sőt! Sem az objektív mozgása, sem az esetleges vakuvillanás nem zavarta.
A tél elmúltával az etető újra itatóvá alakult és azt hittem, nem látom többet az örökmozgó bundásokat. De nem így történt. Továbbra is rendszeresen jöttek, hol szomjukat oltani, hol egy kis dió csemegéért. Ez idő tájt fedeztem fel, hogy a légtornászok gyakran felmennek egy közeli fenyőre és ott eltűnnek. Nem jönnek le, nem ugranak másik fára. A sűrű lombozatot jobban szemügyre véve végül észrevettem egy nagy fészket.
Mint ismeretes, a mókus fészket, sőt fészkeket épít és ott hozza világra kicsinyeit. A feltételezésem, miszerint nem madár, hanem mókusaim fészkére bukkantam, soha nem kapott megerősítést, de a mostanság történt események mégis erre engednek következtetni. Az elmúlt hetekben két, a farkán és fülén is gyenge szőrzetű egyed jelent meg a tisztáson. Márpedig legjobb tudomásom szerint ezek a jegyek fiatal mókusokat azonosítanak. Szeretném azt hinni, hogy az itatónak és etetőnek is köszönhető a család bővülése.
Így jutottunk el a bejegyzés lényegéhez. Vasárnap este az itatón ismét mókusokat fotóztam. A technika nagyrészt ezúttal is a több képből összeállított panorámafotó, hisz elsősorban énekes madarakra fotózására készültem, így a nagyobbacska téma nem fért volna el egy képen. Unalmasak? Számomra nem... remélem a bejegyzést olvasók számára sem.
4 megjegyzés:
Imádnivaló mókuskák, kiváló cikk. minden tiszteletem azért, amit csinálsz!
Egyátalán nem unalmasak szerintem és ezek az eddigi legszebb mókusfotók. Grat. további sok sikert ;) Üdv: S.Dani
Köszönöm uraim a bátorítást... a jövőben így nem szégyenlek feltölteni újabb rágcsálókat.
Csodálatos fotók, remek írás, örülök hogy megtaláltam a blogodat.
Még vissza fogok járni...
Megjegyzés küldése