2011.07.16. - A Tóalj utolsó hajnala

Péntek délután ismét körbenéztem a Tóaljon. A hét elején még volt rajta víz, sőt az általam ismert Tóalj fotósok is rendre látogatták a tavat. Viszont a kánikula hihetetlen sebességgel emésztette el a madárparadicsomot. Ahogy péntek este kiérkeztem a terepszemlére, döbbenetes látvány fogadott... mindenütt csak a repedezett szikes meder látszott...


Egyetlen helyen maradt meg egy mindössze pár tíz négyzetméternyi saras pocsolya, melyen legalább száz madár osztozott. Nem volt választásom... a sárban cuppogva merülő csizmával bementem a vízhez, leterítettem és rögzítettem egy takaróponyvát... másnap hajnalra hasalós fotózást terveztem. Nem igazán kedvelem ezt a műfajt, mert hiába igen egyedi és különös hangulatúak az így készült fotók, a derekam pár óránál tovább nem bírja ezt a pozíciót.


Az időjárás majdnem keresztülhúzta számításaimat. Éjszaka viharos szél fújt, és hajnalban sötét fellegek gyülekeztek. Lessátorból fotózva az ember nem aggódik annyira a csapadéktól, de a puszta földön feküdve egy lukacsos álcaháló alá bújva, nem hiányzik az frissítő zápor.


Kiértem, gyorsan a lehető legalacsonyabb pozícióba tettem az állványt, hasra vágtam magam, magamra húzta az álcát és miután napkeltéig még bő egy óra volt hátra, aludtam egy kicsit. Ejjj... de jó is a friss levegőn szundítani. Egy bakcsó kvakkantása ébresztett... erről a hangról mindig eszembe jut a gyermekdal... "csip-csip csóka, (k)vak(k) varjúcska..." - Mindenki döntse el maga, hogy melyik is lehet az autentikus változat.


Szemes madár a bakcsó, akármennyire  próbáltam óvatosan ráfordítani az objektívet, elröppent. Csak egy cankó maradt előttem a pocsolyában. Kezdtem kétségbe esni, hogy a madaraknak ez a minimális vízfelület már nem tartogat kihívást, hisz holnap így-úgy is új táplálkozóhelyet kell keresniük... a Tóalj elnéptelenedett.


Ahogy ezen morfondíroztam, hirtelen balról egy számomra oly kedves, de rég nem hallott 'hü-it, hü-it, hü-it' hang csendült fel. Gulipánok! Hárman... Alighogy leszálltak, azonnal elkezdték kaszáló mozdulataikkal táplálék után kutatni azt a pár centis saras vizet.


A nap még nem emelkedett a horizont fölé, kevés volt a fény, így csak imádkozni tudtam, hogy az első sugarak itt érjék ezeket az elegánsan bohókás tollasokat. Maradtak... jó fél órán át ácsorogtak, táplálkoztak előttem és egyáltalán nem zavarta őket a tíz méterről kattogó fényképezőgép hangja, vagy mozgása.


Időközben a fellegek hol hol kitakarták, hol útjára engedték a nap sugarait. A gulipánok távoztak, és két réti cankó vette át a pocsolya feletti uralmat. Ahol tegnap száz madár ácsorgott békésen, ott ma ez a két madár nem fért meg egymással. Folyamatosan kergetőztek, civakodtak. Más, nem tudom, hogyan csinálja, de én ebből a hasalva fekvő pozícióból képtelen voltam követni őket a fényképezőgéppel. 


Reggel hét óra körül, felbukkantak a fecskék is, akiket barázdabillegetők követtek majd a távolban egy vadkacsa család figyelte ténykedésem. A fotózás utolsó képkockáját számomra furának tűnő 'kicsi cankókra' lőttem el... Mint kiderült Temminck-partfutót fotóztam, mely jellemzően a tundrákon fészkel, de nálunk is rendszeres vendég. Új faj került a listára.


Este aztán ismét kimentem a tóhoz... kíváncsi voltam, mi történt a pocsolyával 12 óra leforgása alatt... eltűnt. Csak a repedezett szikes tómeder és egy magányos bíbic maradt a madárparadicsom helyén.

8 megjegyzés:

Marcsi írta...

A gulipánokról készült két kép csodálatos, ritmusa van és különös hangulata...
(Péter! köszönöm, hogy vetted a jelzést! Újra lehet lájkolni az oldalt, jó szívvel viszem hírét a varázslatos képeknek, no, és az egyedi élménybeszámolóknak...)

peet írta...

Szia!
Élvezettel és rendszeresen olvasom a blogod!Nagyon érdekes és tanulságos....persze a képek gyönyörűek...!
A "sárban" fotózásról szeretnélek kérdezni...:)Én is hasonló problémával küzdök...hogy oldod meg h ne merülj el a felszereléssel együtt?Olvasom,h ponyvát használsz magad alatt?Néhány centis(5-10) vízborításnál mit szoktál használni?Esetleg részleteznéd a technikád...:)?Előre is köszönöm,ha megtisztelsz válaszoddal.
Peti

Unknown írta...

Marcsi:
Köszönöm észrevételed a lájk gomb diszfunkcionalitását illetően. Az igazság az, hogy megoldást nem találtam rá, viszont magától megoldódott... Ha jól látom, most egy megerősítést vár a facebook a blogokon leadott lájkokra, ami kicsit körülményesebb, mint az egykattintásos módszer, de hát a Nagy Testvér így óv minket. Köszi a kommentet!

Unknown írta...

Üdv Peet!
Ha csak nyúlós és nem folyékony a terep, akkor elég a takaróponyva. Nagy felületen fekszem, így nem süllyedek. Amúgy ritkán hasalok a fájós derekam okán, és az igazat megvallva még sosem fotóztam vízben fekve. De ha pár centis víz lenne, akkor kivinnék terepre mondjuk 3 db 10x10-es gerendát azokat keresztben lefektetném és rádobnék egy még minimálisan elég méretű OSB lapot. Így egy primitív stéget létrehozva. Persze ez csak ott éri meg, ahova rendszeresen kijár az ember fotózni. Üdv és köszönöm, hogy írtál!

Kovács Miklós írta...

Most érkeztem vissza Borsodból. Tavaly egy napraforgóföld közepén felfedeztem egy kis belvizes tavat. Egész évben kitartott, messziről többször is láttam. Most ismét arra jártam vittem a felszerelést, s a tavacskára már csak a nyírkos, repedezett föld emlékeztetett. Szépek a gulipánok és gratulálok az új fotózott fajhoz! :)

Névtelen írta...

Péter

olvashatunk meg a fotós élményeidról valamikor?

Üdv: D.

Unknown írta...

D.:

Köszönöm, hogy még ennyi kihagyás után is visszatérsz és várod a bejegyzéseket. Sajnos elsősorban idő okán július közepe óta nem volt gép a kezemben... nem is tudom mikor lesz újra... Üdv!

Kovács Miklós írta...

Éppen ezt szerettem volna én is ma megkérdezni :) Várunk akkor türelmesen! Üdv