Menthetetlenül itt a tavasz... ennek örömére a múlt héten megtörtént az madáretető/itató nagytakarítása, a vízszint megemelése, egy nagyon kezdetleges set-up kialakítása és három odú kihelyezése. A szombati napsütés után gondoltam egy bátrat és ma reggel kiültem pár órára a lesbe.
A korán kelést még szoknom kell - mostanság a hétköznapokon is nehezemre esik -, így egy óra késéssel érkeztem az erdőszélre. Negyven liter vízzel maximalizáltam a 'kacsaúsztató' vízszintjét, letakartam az automata magtárat és összebarkácsoltam egy a korábbi akciófotózásnál jól bevált ideiglenes flakonetetőt.
Nos... ezúttal akciófotózásról szó sem lehetett. A tegnapi napsütés mára masszív borulásba fordult, így 800-as érzékenység mellett nyitott rekesszel sem sikerült fél ezrednél rövidebb zársebességet kicsikarnom a gépből. Kicsi csalódottan is ültem be a lesbe, de nem kellett sokat várnom, hogy a körülmények ellenére kellemes meglepetések érjenek.
Már a fotózás kezdetén tudományos megfigyelést tettem... A cinkék a tavasz érkeztének hatására nem csak kedvesen kergetőznek a fák közt, de el is butulnak. Hiába volt a magtartó flakonon megfelelően nagy méretű nyílás, az énekesek mindenáron maguk akartak egy másik 'bejáratot' kopogtatni a pet-palackra. Szinte sajnáltam őket a kitartásukért...
De ami sokkal fontosabb... egyik nagy kedvencem is megjelent a víznél. Egy zöld küllő... A fajjal való találkozásomat valamiféle sorsszerűség és misztikum lengi körül. Másfél éve már fotóztam egyszer, akkor egyfajta csodaként éltem meg felbukkanását... csak kérnem kellett és megjelent. A hét elején az akkor készült képeket rendezgetve ismét a zöld harkály hatása alá kerültem. Csinos madár... És mit ad Isten?
Egyszer csak egy zöldes-sárgás nagyobb méretű foltot láttam lehuppanni az itató takarásában a földre. Hirtelen az a perverz gondolatom támadt, hogy egy sárgarigót sikerült végre leimádkoznom a fák koronaszintjéről. De márciusban??? Kizárt... Nyújtogattam a nyakam, leskelődtem, figyeltem erősen, hisz ami egyszer leszáll, az fel is fog röppeni. Így is lett... egy zöld küllő ugrált fel a vízhez. Ivott pár kortyot majd továbbállt... Pár másodperc volt csupán, de a legemlékezetesebb találkozások egyike marad.
A másik fontos lejegyzendő dolog, hogy a napraforgó egyre kevésbé izgatja az énekeseket, az ivó-, fürdővíz egyre inkább átveszi a madárvédelmi prioritást. Persze nincs még hőség, ennek ellenére a tollasok folyamatosan jártak fürdeni, szomjukat oltani. Lássuk a fajokat...
Örömteli, hogy a verebek és a széncinegék mellett idén meglepően sok a kékcinke. A környékben tízesével kergetőztek és kajabáltak a szajkók, rendszeresen érkeztek meggyvágók és fakopáncsok. Fel-felbukkant egy-egy csíz és zöldike, és láttam erdei pintyet is. Ismét megmutatta magát egy mókus, de csak inni jött a vízhez, a kihelyezett dió nem keltette fel érdeklődését.
2 megjegyzés:
Gratulálok. Még mindig csodálatosak a képek.
Szia!
Nagyon tetszenek a képeid, gratulálok. Azt szeretném kérdezni milyen távolságra van a les az itatótól és milyen optikát használsz.
Bár olvasgatom vissza a blogodat, de még a lesek, itatók kiválasztáshoz fontos szempontokról is szívesen olvasnék.
Üdv: Pálfi László
Megjegyzés küldése