A húsvéti hosszú hétvége időjárása nem sok esélyt kínált a madarászásra. A viharos szélben száguldó sötét fellegek azonban adtak némi motivációt, hogy ezúttal nagylátószögű objektívvel és szűrőkészlettel felszerelkezve tájképezni induljak a határba. Azért titkon némi szárnyas jószágra is vágytam, így a balástyai homokbánya tavak egyikéhez mentem felmérni a parti madár kínálatot. Mellékesen jegyzem le - elsősorban magamnak -, hogy az idei évre tervezett kisteleki Tóalj projekt meghiúsulni látszik, mivel a meder effektíve csont száraz, egy cankón és egy kis lilén kívül élőlényt nem láttam, így ez évben is a homokbányáknál remélek egy-egy hangulatos hajnali lesezést.
A tóparton gumicsizmát húzva indultam körbe a sekélyebb rész felé, keresvén egy helyet a homokpadok közt, ahol látványos - lábnyomok, guanó - a madarak rendszeres jelenléte. A húsz-harminc centis vízben gázolva egyszer csak az iszap állaga megváltozott és a csizmaszár víz alá került.
A hét fokos víz meghatározta a következő két órám komfortérzetét. A magamban elmormolt válogatott káromkodások közepette egyszer csak egy érdekes alakzatra lettem figyelmes a víz alatt. Szabályos szív forma rajzolódott ki a mederben, melyet nagyon óvatosan körbejárva - hogy ne kavarjam fel az iszapot - próbáltam képpé formálni... hiányzott a parton maradt polárszűrő, de lusta voltam visszamenni érte.
Néhány exponálást követően két gólyatöcs pár jelent meg tőlem nem messze. Nyitottsága okán - féltve a sátrat - nem ez a tó legideálisabb része a hosszú időre kihelyezett lessátornak, de ha ezek a számomra oly kedves madarak itt szeretnek kotorászni az iszapban, akkor a jövőben itt kell majd próbálkoznom. Pár röpképet követően úgy döntöttem, hogy visszamegyek az autóhoz és megpróbálom valahogy felmelegíteni a lábam. A legjobb megoldásnak az tűnt, ha leveszem a csizmát és a vizes zoknit majd mezítláb folytatom a parton utamat.
Hosszú évek óta járok ehhez a tóhoz madarászni és mindez idáig a partról figyeltem a vizet. Most viszont a víz felől nézve a part mutatott néhány fotótémát. Ehhez persze kellettek a drámai felhők, és a néha-néha pár percre kibukkanó nap kínálta kontrasztos fények. Nagylátószögre váltottam, feltettem egy polárszűrőt és megcéloztam a parton álló egyetlen fát, ami alatt egy öreg kútkáva áll.
Bevallok valamit... mint, minden természetjárónak, nekem is vannak kedvenc fáim. Nem sok, de vannak. Nos, ez a fa évek óta kedves számomra... mostanáig azonban nem vettem a fáradtságot, hogy lefotózzam. Szimplán lustaságból? Vagy az örökös belső kényszer miatt, hogy ha tópartra megyek, akkor madarat kell fotóznom? Azt hiszem mindkettő ok igaz lehet...
Folytatván utamat a pusztában egy girbe-gurba karámra lettem figyelmes. Az alföldi táj 'monotonitásában' egy-egy ilyen elem máris valamiféle kompozíciós elemet jelent, így hát itt is készítettem pár képet. Ekkor vallottam be magamnak, hogy mindez idáig csukott szemmel jártam ezen a helyen.
Van itt téma, csak foglalkozni kell vele. A kerítést követve egy bájos kis facsoporthoz érkeztem, mely ismét hosszú percekre feledtette velem a fagyos didergést.
Merthogy hideg volt... mezítláb a dühös szélben magam is megkérdőjeleztem épeszűségemet. El is indultam visszafelé az autóhoz, de egy kiterjedt nádashoz érve újabb ötletem támadt. Ha már a szél folyamatosan hullámoztatja a nádszálakat, akkor megpróbálom ezt a mozgást képpé formálni.
Visszamentem az autóhoz, előkotortam egy vakut és egy ND szűrőt, majd visszacaplattam a két-három méter magas náderdőbe. A huszonkettes rekesz és a szürkeszűrő kellően hosszú záridőt adott a mozgás érzékeltetésére, de hogy némi biztos pont is legyen a képen második redőnyre szinkronizálva vakuval derítettem az előteret. Mikor már a didergéstől képtelen voltam stabilan tartani a gépet, feladtam a harcot az elemekkel és elindultam haza.
2 megjegyzés:
Nagyon köszönöm a fáradozást, vacogást! Csodálatos képek lettek!
Remek poszt és képek. Remélem nem fáztál meg!
Megjegyzés küldése