Najónapot... Kerek hét hónapja nem posztoltam ide semmitsenem... ennek egyszerű az oka: dolgoztam, dolgoztam és dolgoztam, a fotózás meg elmaradt. Pont úgy ahogy a tél is. Pedig számítottam egy kis hóra, terveztem a ragadozómadarak etetését, nameg fotózásukat is. De vissza a mához. Pénteken kimentem a Tóaljra, hogy megnézzem mi újság partimadár ügyileg. 16-18 pár gulipánt, és 8-10 pár gólyatöcsöt számoltam, sok-sok cankó és néhány goda mellett. A gulipánok magas száma örömteli a tavalyi év után, viszont gólyatöcs mintha kevesebb lenne az idén. Sajnos a víz szintje már most nagyon alacsony... nem tudom mi lesz nyáron.
Nodealényeg... a Tóalj felkapott fotósparadicsom lett. Telepített lessátor, mobil lessátor... volt ott minden. Másnap hajnalban én is kivittem a magamét és hát nagy bátorsággal betettem a már ottlévő fixálca mellé, ahhoz a szigethez, ahol tavaly feészkeltek a gulipánok. Bíztam a kolléga rutinjában, hogy a kotlás még nem kezdődött meg, így nem fogunk zavarni. Volt is kiben bízni... Már a sátorban ültem, mikor nagytiszteletreméltó (elsősorban) búvárfotósunk, megannyi hazai és külföldi díj birtokosa K. Gábor bekopogott a sátramba. Elmesélte, hogy már jópár hete a városban van és reggel-este fotózza a szikes élőhely mindennapjait.
Mitnemondjak... jól esett a zár kattogását hallani. Gábor sátrát már megszokták a madarak, így az enyémnek se tualjdonítottak túl nagy jelentőséget, szokatlan közelségbe merészkedtek. Sajnos azonban a szemem vagy romlott az utóbbi időban, vagy csak elszoktam a manuális élesreállítástól, szóval a képek felét kidobtam.
Kis kitérő: városunk szeméttelepe (Szeged tulajdona) hetekkel ezelőtt 'kigyulladt'. A tűzoltók eloltották a lángokat, de azóta is füstölt a terület. Az éjszaka azonban minden eddiginél komolyabb mocsok áradt a szeméthegyből. A légmozgás megállt, fekete sűrű füst lepte be a várost. A tűzoltók sajnos csak sokára voltak hajlandóak kivonulni, mikorra a folytogató füst már Szatymaznál is látható lett. Még reggel is érezni lehetett a műanyag undorító égett bűzét.
A vasárnap hajnal a szombatival szinte megegyező volt, annyi különbséggel, hogy a tó felett az előző éjszaka füstje lebegett. Szerencsére a párolgás miatt körülbelül 2-3 méter záróréteg alakult ki, így a 'köd' nem tudott a madarakra telepedni. Napkelte után aztán feltámadt az északi szél és kitakarította a légréteget.
A szárnyasok a közelben tanyáztak, de nem nagyon akcióztak, bágyadtan keresték táplálékukat a zavarosban. kilenc óra után aztán olyannyira bekeményedtek a fények, hogy nem volt értelme tovább maradnunk. Gábor is, én is lebontottuk a sátrakat és hazamentünk.
Nodealényeg... a Tóalj felkapott fotósparadicsom lett. Telepített lessátor, mobil lessátor... volt ott minden. Másnap hajnalban én is kivittem a magamét és hát nagy bátorsággal betettem a már ottlévő fixálca mellé, ahhoz a szigethez, ahol tavaly feészkeltek a gulipánok. Bíztam a kolléga rutinjában, hogy a kotlás még nem kezdődött meg, így nem fogunk zavarni. Volt is kiben bízni... Már a sátorban ültem, mikor nagytiszteletreméltó (elsősorban) búvárfotósunk, megannyi hazai és külföldi díj birtokosa K. Gábor bekopogott a sátramba. Elmesélte, hogy már jópár hete a városban van és reggel-este fotózza a szikes élőhely mindennapjait.
Mitnemondjak... jól esett a zár kattogását hallani. Gábor sátrát már megszokták a madarak, így az enyémnek se tualjdonítottak túl nagy jelentőséget, szokatlan közelségbe merészkedtek. Sajnos azonban a szemem vagy romlott az utóbbi időban, vagy csak elszoktam a manuális élesreállítástól, szóval a képek felét kidobtam.
Kis kitérő: városunk szeméttelepe (Szeged tulajdona) hetekkel ezelőtt 'kigyulladt'. A tűzoltók eloltották a lángokat, de azóta is füstölt a terület. Az éjszaka azonban minden eddiginél komolyabb mocsok áradt a szeméthegyből. A légmozgás megállt, fekete sűrű füst lepte be a várost. A tűzoltók sajnos csak sokára voltak hajlandóak kivonulni, mikorra a folytogató füst már Szatymaznál is látható lett. Még reggel is érezni lehetett a műanyag undorító égett bűzét.
A vasárnap hajnal a szombatival szinte megegyező volt, annyi különbséggel, hogy a tó felett az előző éjszaka füstje lebegett. Szerencsére a párolgás miatt körülbelül 2-3 méter záróréteg alakult ki, így a 'köd' nem tudott a madarakra telepedni. Napkelte után aztán feltámadt az északi szél és kitakarította a légréteget.
A szárnyasok a közelben tanyáztak, de nem nagyon akcióztak, bágyadtan keresték táplálékukat a zavarosban. kilenc óra után aztán olyannyira bekeményedtek a fények, hogy nem volt értelme tovább maradnunk. Gábor is, én is lebontottuk a sátrakat és hazamentünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése