2011.06.11. - Se fény, se madár

A fotós hétvége ezúttal már péntek hajnalban elkezdődött a balástyai tónál. Mivel múlt héten a récék és szárcsák nem voltak hajlandóak kijönni a homokpadra, úgy döntöttem, hogy én megyek hozzájuk a vízbe. Mivel a tó eredetileg egy - az autópálya építést szolgáló - homokbánya volt, így a meder meglehetősen kaotikus és hepehupás. A legmélyebb pontja jelenleg másfél méteres lehet, de a partnál pár helyen viszonylag lassan mélyül, így a lessátornak a vízben kerestem helyet.

2010.04.02. - Húsvéti nyúl, őzek és az óriáskígyó

Kissé megfáradva aktualitásához képest két napos késéssel írom ezt a bejegyzést. Az elmúlt három hajnalon a szokásos Papfenyves nyiladékhoz mentem ki őzlesre és mindhárom nap tartogatott meglepetéseket. Ezt az élménydömpinget ezúttal kevesebb szöveggel és sokkal több képpel próbálom rögzíteni, így köszönve meg az elmúlt hetek nagyszámú látogatottságát és kommentjét a kedves látogatóknak.

Pénteken hajnalban borús égboltra ébredtem (4:44), de ha már az ablakig elvonszoltam magam, akkor gondoltam, kár lenne visszafeküdni, így nekiindultam. Miután az elmúlt években kissé hanyagoltam az őzek hajnali mozgásának figyelését, így az elmúlt hetek fotózásai során tisztázódott a különböző irányból érkező csapatok vonulásának iránya. Ezúttal ez a két biztosnak ismert hely között félúton próbáltam ki a szerencsémet.

A területre érve igen nagy setétség fogadott, sem a holdvilág, sem a pirkadat nem adott fényt így a feketeségben botorkálva kerestem meg az előző nap kiszemelt helyet. A napkorong horizont fölé emelkedése ebből a pozícióból egy fasor mögött történik, így az erős színeket némi teleobjektíves absztrakt fotóval próbáltam dokumentálni. Azon kevés pillanatok egyike volt ezen a reggelen, mikor színek is kerültek a képekre, hisz később folyamatosan felhők takarták a napot.

Az első őzek - egy bak és négy vagy öt suta - tőlem jobbra a már korábban pár képen látható, ezeréves fix leshely mellett jöttek fel a nyiladékból. A hozzám legközelebb álló suta azonban felfigyelt a fényképezőgép folyamatos tükörfelcsapódásának hangjára, így párszáz méterrel fentebb folytatták a legelészést, majd szép lassan egy kört leírva szelték át a mezőt.

Fények nem voltak, az alanyok messze is voltak, így jobb híján egy négy képből álló panorámát fotóztam, gondolván ez lesz a reggel esetleg egyetlen érdekes képe.

Ám ekkor pár percre a felhőpaplan közt ismét bevilágított a nap... nem is lehetett volna szebb. vékony páraréteg, ellenfény, komótosan ballagó őzek...

A mennyei fény amilyen váratlanul jött, olyan váratlanul tűnt is el, ismét fátyolos szürkeséget borítva a tájra. Ismét a panoráma ötletét vettem elő az addigra már tizenfősre bővülő csapat megörökítésére. Esztétikailag nem túl lenyűgöző, de talán érdekes lehet. Miután a bal oldalamon tőlem kétszáz méterre beváltottak az erdőbe, a jobbomon két nyúl bukkant fel. Erősen bíztam benne, hogy ismét láthatok - az előző bejegyzésben is taglalt - bunyót tőlük, de csak békésen legelték a zöldet.

Pár percnyi nyúlfigyelést követően megreggeliztem, majd egészen véletlenül balra nézve megláttam, hogy mögülem az erdőből egy suta váltott ki egészen közel és erősen figyeli a sátrat.

Akármilyen lassan is próbáltam az ebjektívet átfordítani a másik oldalra a mozgást megneszelve azonnal őrült vágtába kezdett. Én meg nyomtam az exponálógombot rendületlenül. Természetesen a követő autófókusz nem volt aktív és a nem létező fények sem kedveztek a mélységben távolodó őz fotózásának, de a megugrás pillanata kellően éles lett... a többi meg ekkora méretben is tudja ábrázolni a mozgást.

Az izgalmakat kiheverve pár perc témamentes időszak akkumulátor cserével telt, de hamarosan újabb őzek jöttek fel jobbra a nyiladékból (egyszer talán be kellene sátraznom oda is). A nap fénypontja ekkor kezdődött.

Pár percnyi nyugalmat követően egyre az alanyok folyamatosan az autóm felé kezdtek figyelni, majd megugorva távoztak arra, amerről jöttek. Elnézve a rét sarkába csúf kék teherautót láttam meg. Már kezdtem felidegesíteni magam, hogy valami illegális szemétlerakásnak leszek szemtanúja, de 'szerencsére' csak egy nagy kupac trágyát szállított. A sofőr kiszállt... leborította rakományát... tört egy szál nádat... megnézte azt... majd eldobta... majd elővette a rettenetes boát és könnyített hólyagja nyomásán (divatos kifejezéssel élve: villantott)... Miután elzavarta az őzeimet, így büntetésből ország-világ előtt publikálom a folyamatot. Természetesen személye nem felismerhető.

Azt hittem számomra ezzel az eseménnyel véget is ért az eredményes fotózás. Azonban a jobbomon ismét feltűnt egy füles. Nem sokáig maradt egy helyben, valamitől megriadva erős vágtába kezdett...

Mit mondjak? Mindig csak ennyi esemény történjen egy-egy hajnal során...

2010.03.27. - Bolond nyulak és a vérőz

Létezik egy angol mondás: 'As mad as a march hare'... Szó szerinti: 'Bolond, mint egy márciusi nyúl', átvitt értelemben 'sült bolond'-ként fordítható. Párzási időszakuk a bagzás március-áprilisra tehető. Ez időtájt fel, s alá kergetőznek a mezőn senkiről és semmiről nem vesznek tudomást és ha szerencsénk van egy kis bokszolást is láthatunk.

A hétvégén nekem is szerencsém volt az eseményhez. Szombaton borult égbolttal és erős széllel próbáltam ki egy új helyet a Papfenyves melletti réten. Egy magányos fa tövébe állítottam fel a lessátrat, majd vártam a jószerencsét. Tulajdonképpen ezúttal szemben helyezkedtem el korábbi pozícióimhoz képest. Terveim szerint így nem csak a az őzek beváltását az erdőbe tudtam volna fotózni, hanem a békés legelészésüket is.

A terv többé kevésbé bevált, de bizonyosságot az elméletemről nem nyertem. Az első csapatok ezúttal az erdőből váltottak ki a korábbi fix leshelyem mellett... vertem is a fejem a nem létező falba. Elindultak irányomba, de igazán közel nem jöttek. Három órányi könyörgés ellenére sem. Visszafordultak és ismét az erdőben kerestek nyugalmat. Később aztán szerencsémre megérkezett balról is egy öt fős csapat. Közelebb is voltak és egy érdekesség is feltűnt köztük.

Egy, az agancsát frissen letisztított bak véreres 'szarvval' érkezett. Ha jól tudom, az idős bakok később vetik le háncsukat, így áltudományosan arra gondolok, hogy ez egy fiatalabb példány lehetett.Mindenesetre érdekes látvány volt a sok barkás és már letisztított fejdísz után egy ilyen átmeneti állapotot látni.

Időközben megjelentek a címben említett bolond nyulak. Kergetőztek egy sort, az őzek össze is zavarodtak látványuktól, majd sor került a kétszer tíz másodperces bokszmérkőzésre... Sajnos a képek nem tökéletesek. A borult égbolt magas érzékenység mellett sem adott 1/200 sec időnél rövidebb zársebességet, és sajnos a háttérként funkcionáló tanyaépületet sem sikerült időközben arrébb tessékelnem. De az lmény ezúttal is maradandó. És ez a lényeg!!!

2006.05.20. - Poszáták a nádban

Pár napja rábukkantam egy apró kis nádasra, a Papfenyves közelében található Kordás-tanya mögött. Mivel a tulajt ismerem, így jogi akadálya sem volt annak, hogy a sűrű sásban ugráló poszátákat és nádirigókat becserkésszem. A nádas oldalában egy víztározó partfala megfelelő magasságot adott, hogy felülről fotózhassam a tollasokat, de nem hittem, hogy ilyen nehéz a rejtőzködőket észrevenni a sűrűben.

2006.04.22. - Nyakig érő köd

Izgalmasan indult a mai nap. Hajnali négykor kinéztem az ablakon és csodás, szikrázó csillagos égboltot láttam. Konklúzió? Nem megyek a tópartra, mert a kemény fények csak megkeserítenék a madárfotózást. Így hát irány a puszta! A városhatáron túlra érve egyre vastagabb, tejfölszerű ködben, párában próbáltam beazonosítani a dűlőutat célom felé... másodszorra sikerült is. Gyanús volt, hogy mégsem lesz olyan verőfényes ez a mai reggel.

A lessátor felállítása után, jó egy órát vártam a felkelő napra és az őzek megjelenésére. El is jött mindkét esemény közel azonos időben, de a köd nem akart felszállni. Két őzsuta ballagott be az objektív elé, éppen a látótávolságon belülre.

Mindössze pár kép készült, miután egy mögöttem elvágtató bak hatására mindketten jobbra eltávoztak. Egy nem túl hatásos, de annál hangosabb átszerelést követően immáron a bak irányába fordulva ültem a lessátorban és vártam. 10-15 perc elmúltával az előző két alany immáron balról, békésen legelészve baktatott be a képbe. Sajnos kissé távol voltak, és csak bízhattam benne, hogy felém veszik az irányt... nem tették. Leheveredtek és elkezdtek kérődzni. A közel egy órányi unalom alatt háromszor kellett megtakarítanom az objektív frontlencséjét a rácsapódott párától.

Miután angolosan távoztak modelleim, ismét 180 fokot fordultam a lesben, és vártam a jószerencsét. Ha fortuna mértékegysége mezei nyúl, akkor igazán szerencsés ember vagyok. Legalább tíz egyed rohangált keresztül-kasul a pusztában. Egyikőjük bemutatta boksztudását is, egy a sűrű hajnali levegőtől még nehezen röppenő pillangót sorozott meg mellső mancsaival...
 

A nagy kérdés a végére: Holnapra felhősödést mond az időjós... hova menjek fotózni???