2010.02.10. - Változó fények

Távolról érkező KT fotóstárs mindig tudja, mikorra tervezzünk közös madáretetőzést. Elmúlt alkalommal is jó időt hozott, és ezúttal is ragyogó napsütéssel érkezett. Tud valamit... :-) Szóval... délelőtt 10 körül érkeztem az etetőhöz. Eltakarítottam a 'szemetet', felállítottam a lessátrat, kicsit alakítottam a beszállóágakon, majd feltöltöttem az asztalt friss napraforgóval és közel három kilogramm - fejszével felaprított kőkemény - dióval. A kolléga fél óra elteltével érkezett, beültünk a lesbe és nyomtuk a gombot.

Széncinege

Az élet kissé lassan indult be. Kezdetben csak széncinkék érkeztek és a fényáradatnak köszönhetően pár akciófotóra is lehetőség adódott. Majd beköszönt a fakopáncs is, de a bizalma kissé ingatag volt, így több fordulóban merte csak elcsenni a diót. Örömömre szolgált egy szép színes téli ruhába öltözött hím csíz beszállóágra érkezése is, hisz legtöbbször csak tojót látni a magok közt ülni. Azt mondják róluk, hogy nagy bunyósok, de nekem ezen tulajdonságukat egyelőre titkolják.

xxx Csíz / Nagy fakopáncs

Dél körül aztán megérkezett az időjósok által ígért mediterrán melegfront és annak hófellege. A záridők szép lassan negyedükre csökkentek, és a borulással a madarak étvágya is megnőtt. A távolabbi kisméretű etetőn többször volt öt-hat meggyvágó is egy időben. Ismételjem magam? Na jó: Azt mondják a meggyvágók is nagy bunyósok... persze nem nálam :-)

Meggyvágó

Amikor ilyen mértékben megnő a forgalom, akkor lehetne igazán az akciófotókra gyúrni. Szinte folyamatosan érkeznek és indulnak a kosztosok a beszállóágakra. Sajnos azonban fény nélkül bemozdulás mentes képet készíteni megy... de már készülök a megoldásra, pár hét múlva - hacsak addig be nem köszönt a nyár - talán sikerélményről is beszámolhatok.

Kék cinege

Visszatérve a tények rögzítéséhez... a madarak számára nem panaszkodhattunk. Megjelentek a zöldikék, fenyőpintyek, verebek is. Talán nem túlzok, ha azt mondom közel száz egyed is volt az etetőn ez időtájt. Majd egyszer csak huss, eltűnt minden. Ilyenkor az ember elkezdi szelektálni az előző percek 'termését' a gépváz kijelzőjén keresztül megítélve a fotók technikai értékét. Rutinszerűen mi is ezt tettük... pedig ha az asztalra koncentárlunk, akkor észrevettük volna, hogy egy karvaly miatt röppent el az énekes sereg. Sajnos kép nem készült, egy óvatlan mozdulat következtében a ragadozó tovaszállt. Ismét egy apró tapasztalat... amiből tanul az ember. ui.: Nem fotós dolog, de madaras. A hét elején megérkeztek a fenyőrigók is a városba...

2010.01.23. - Rombolás után

Szomorú ténnyel kell kezdenem e bejegyzést. Két hete az etetőhöz nagy reményekkel indultam fotózni... A lelkesedést azonban gyorsan lehűtötte a látvány, ami az erdőszélen fogadott. Az etető felborulva, a beszállóágak szétdobálva. Gondolhatnám, hogy emberi kéz művelte barbár tettről van szó, de a lényegen ez sem változtatna. Tételezzük fel, hogy az erős szél és a vérben forgó szemű vaddisznók - amik nincsenek a környéken - műve ez.

Fura mód, nem ütött szíven a dolog, nyugodtan hazagurultam, felszerelkeztem a szükséges szerszámokkal majd visszamentem és pár óra alatt működőképessé tettem az asztalkát. Ilyen ez a világ, évről-évre megtapasztalja az ember furcsaságait. Lényeg, hogy újra működik a dolog... mint a közhely mondja: ami nem pusztít el, az megerősít.

A hét elején már terveztem a fotózást. Az időjósok hideget és több-kevesebb napsütést ígértek. A hideg bejött, a napsütés azonban elmaradt. Szürkeség borult a Dél-Alföldre... Ennek ellenére kimentem a csipogókhoz. Vittem friss napraforgómagot, csemegének némi tört diót és beültem a lesbe.

xxx

A hideg meghozta a kosztosok étvágyát. A szokott koreográfia szerint a cinkék bátorságát követően a többi énekes is megtisztelte vendégszeretetemet. Néhány idén még nem látott vendég is megjelent egy bizalmatlan erdei pinty és egy kisebb csapat zöldike személyében. Sajnos a zöldikék a távolabbi etetőbe ültek be, így igazán kedvemre való fotót nem sikerült róluk készítenem. Ugyan ez igaz a meggyvágóra is... nem igazán tudom esztétikusan lefotózni, hisz nem használja a beszálló ágakat, hanem beül az asztal közepére és ott tömi magát percekig.

A fények sajnos nem voltak velem... Sokszor Iso 1000 érzékenységre volt szükség a megfelelő záridő eléréséhez. A náthám okozta erős veseműködés és a hideg ennyit engedélyezett. A fotózás mindössze három órát tartott. A napi fajlista: széncinke, kékcinke, fakopáncs, erdei pinty, meggyvágó, csíz, téli pinty, zöldike.

2009.12.06. - Télapó hozta fajgazdagság

Csudajó napon vagyok túl. Az etető mind forgalomban, mind fajgazdagságban igazán különleges élményt nyújtott. Ha belegondolok, hogy tavaly összesen öt fajt sikerült lencsevégre kapni a téli időszakban, akkor a mai felhozatal a - nem létező - elégedetlenségemet mindenért kárpótolta. Volt széncinke, kékcinke, mezei veréb, fenyőpinty, erdei pinty, fakopáncs, csuszka, meggyvágó, csíz. Ez utóbbi kettőről még nem volt képem.

Sokáig aludtam... éjjel sűrű köd borult a falura, nem éreztem szükségét a korán kelésnek. Tíz óra után értem az erdőbe. Kicsit rendbetettem az etetőt és a beszállóágakat és észrevettem egy fura ürüléket az asztalon... talán mókusé lehet. Bár úgy volna. Ahogy beültem a lesbe, máris megindultak a kosztosok. Kezdetben a széncinkék rajzottak, majd egy kékcinke is vegyült közéjük.

Aztán megjelent pár fenyőpinty és egy sárga madárka is... először azt hittem zöldike - két éve nem láttam már -, de mint utóbb kiderült egy csíz volt az. Később többször visszatért, de még akkor sem tűnt fel, hogy más mint a megszokott erős csőrű zöldi.

A forgalom egy pillanatra sem csappant meg... Alig fél órája ültem a lesben, amikor sörétes puska durranást hallottam a távolból. Először csak egyet és messziről. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de mikor egyre közelebbről és hangosabban durrantottak, akkor kezdtem félni, hogy a mai fotózás rövid lesz. Szerencsére meghallottam tőlem 50 méterre beszélgetni a vadászokat. Kiugrottam a sátorból és letisztáztuk, hogy nem vagyok útban, így maradhatok. Szerencsére... mert a móka csak ezután kezdődött.

Megjelent egy meggyvágó. Jajjjdeszeretem... mókás madár a nagy fejével, rövid farkával, erős csőrével. Soha nem láttam még ebben az erdőben pedig járom már pár éve. A zár csattanására, ahogy jött el is ment. Aztán megjelent a fakopáncs. Kezd megbarátkozni a hellyel... most már nem viszi el messzire a magot, hanem az etető enteriőrjében lakomázik. Sőt... ma felfedezte a ragadozóknak kirakott oszlopot is.

Távozása után sem maradtam vendégek nélkül. A folyamatos széncinke inváziót ismét egy majd még kettő meggyvágó zavarta szét. Kicsit izmoztak egymással, de aztán rájöttek, hogy mindhárman elférnek az asztalon. Letelepedtek és békésen falatoztak perceken keresztül.

Az utolsó fél órában a csuszkát próbáltam lencsevégre kapni... kiszámíthatatlan madár... soha nem érkezik ugyanazon oldalra, és soha nem tartózkodik az etetőn 1-2 másodpercnél tovább. Csak jön, felkapja a magot és már megy is. Nem árulok el titkot... nem sikerült. De a nap zárásaként ismét megjelent egy csíz... ezúttal egy ifjú példány.