2012.05.10. - Ünnepi hétköznap

Tíz nap késéssel és lassan megkopó emlékekkel kezdek ezen hajnal történéseinek lejegyzéséhez, pedig az idei egyik legizgalmasabb fotózásomról van szó, tele számtalan emlékezetes helyzettel. Egy hétköznap hajnalról lesz szó, mely a elkészült képeket visszanézve egészen ünnepélyesre sikeredett.

2010.04.29. - Tóparton

Ma délután leszakadt az ég. Terveim szerint a madáritatón kellett volna fotóznom, de a borulás majd az eső okán nem láttam értelmét. Így hát először a tavaly mellőzött homokbánya tóhoz mentem, majd meglátogattam a Tóaljat. Örömteli dolgokat (is) láttam.

2008.08.10, - Billegetők a homokbányában

Szánalmas... 3 hónapja nem voltam fotózni. Párszor ugyan bakancsot húztam és körbejártam kedvenc helyeimet, de be kell vallanom, az időhiány mellett, pici lustaság is korlátozott a fotózásban.

A hét közepén aztán újra erőre kaptam. A már jól ismert homokbánya tónál ötvenöt kanalasgémet számláltam. Nosza, előszedtem a két hónapja vásárolt olcsó szupermarketes iglu sátra, a takaróponyvát és az elmaradhatatlan raschel hálót és pénteken megépítettem a lest. Szombat hajnalra már terveztem is egy nem sok jóval kecsegtető fotózást - tudván, hogy a lest még nem szokták meg a madarak - de az éjszakai pokoli erejű vihar közbeszólt. Délelőtt azért kiszaladtam megnézni a sátor állapotát... szerencsére jól vizsgázott.

Vasárnap hajnalban azonban már semmi okom nem volt a meleg ágyban maradnom. Innnye... ilyen hűvös hajnalt már rég tapasztaltam (pont egy éve). Tudtam, hogy ma sem válthatom meg a világot, mégis reménykedve vártam a napkeltét. A pirkadattal nagy csapat - 150 példány - póling hangja töltötte be a környéket, akik sajnos egy óra múlva ismét eltűntek. A kanalasoknak nyoma sem volt, de szép lassan megérkeztek a szürkegémek majd a kiskócsagok is. Végül megérkezett három kanalasgém is. Sajnos a 'nagymadarak' mind távol maradtak a partszakaszomtól, de erre számítottam is.

A sátor előtti föveny ürességét csak néhány cankó és lile színesítette, majd megjelentek a mókás barázdabillegetők és az egymással folyton civakodó sárgabillegetők is. Abszolút jól türték a zár csattogását, sokszor közelponton belülre jöttek, sőt nem egyszer a lessátor oldalába kapaszkodva kajabáltak. Nagyszerű élmény volt. Sajnos kicsit el is keseredtem... egy ideje már érzem, hogy romlik a szemem. Hiába az Olympus E-3 nagy keresője egyre bizonytalanabbul állítom az élességet. Persze életem fotójáról nem maradtam le...