A hét közepén aztán újra erőre kaptam. A már jól ismert homokbánya tónál ötvenöt kanalasgémet számláltam. Nosza, előszedtem a két hónapja vásárolt olcsó szupermarketes iglu sátra, a takaróponyvát és az elmaradhatatlan raschel hálót és pénteken megépítettem a lest. Szombat hajnalra már terveztem is egy nem sok jóval kecsegtető fotózást - tudván, hogy a lest még nem szokták meg a madarak - de az éjszakai pokoli erejű vihar közbeszólt. Délelőtt azért kiszaladtam megnézni a sátor állapotát... szerencsére jól vizsgázott.
Vasárnap hajnalban azonban már semmi okom nem volt a meleg ágyban maradnom. Innnye... ilyen hűvös hajnalt már rég tapasztaltam (pont egy éve). Tudtam, hogy ma sem válthatom meg a világot, mégis reménykedve vártam a napkeltét. A pirkadattal nagy csapat - 150 példány - póling hangja töltötte be a környéket, akik sajnos egy óra múlva ismét eltűntek. A kanalasoknak nyoma sem volt, de szép lassan megérkeztek a szürkegémek majd a kiskócsagok is. Végül megérkezett három kanalasgém is. Sajnos a 'nagymadarak' mind távol maradtak a partszakaszomtól, de erre számítottam is.
A sátor előtti föveny ürességét csak néhány cankó és lile színesítette, majd megjelentek a mókás barázdabillegetők és az egymással folyton civakodó sárgabillegetők is. Abszolút jól türték a zár csattogását, sokszor közelponton belülre jöttek, sőt nem egyszer a lessátor oldalába kapaszkodva kajabáltak. Nagyszerű élmény volt. Sajnos kicsit el is keseredtem... egy ideje már érzem, hogy romlik a szemem. Hiába az Olympus E-3 nagy keresője egyre bizonytalanabbul állítom az élességet. Persze életem fotójáról nem maradtam le...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése