Amennyire punnyadtam a nyár első felében, akkora most bennem a tettvágy. Mennék fotózni, mint a mérgezett egér :-). Csütörtök este kimentem a múlt héten állított leshez (Balástya - Homokbánya). Ilyenkor tartok egy gyors madárszámlálást illetve meggyőződöm arról, hogy meg van-e még a lessátor. Ha ellopják, akkor nem a értéke, hanem a kárba veszett munka és energia miatt vagyok mérhetetlenül dühös. Lényeg a lényeg, minden fotózást megelőzően húsz km-t kell földutakon döcögnöm, csak azért, hogy másnap reggel ne érjen meglepetés, ha a sátor eltűnt.
Már messziről láttam, hogy valami nem stimmel. Össze volt roskadva a sátor. Szerencsére nem volt nagy élet a tavon, így erős káromkodások közepette elindultam megnézni mi történt. Arra számítottam, hogy majd emberi lábnyomokat találok... de nem. A sátorvázként szolgáló mindkét merevítő eltörött. A sátrat fedő raschelháló olyan vastagon volt gémürülékkel borítva, hogy csak egy magyarázat lehet: a nagytestű madarak kiváló pihenőhelynek találták a sátor tetején, aminek rudazata a 40°C fokban megfeszülve nem bírta a terhelés (bezzeg a múlt heti tornádót igen). Azonban a les még így is alkalmas volt a fotózásra, így péntek hajnalban nekiindultam.
Szokás szerint beöltöztem, mert hogy a motoron hideg van, de az előző napok kánikulái a úgy felforrosították a környéket, hogy még az éjszaka sem hozott lehülést. Amint beültem a sátorba, már kezdődött is a testem kipárolgása, igencsak gőzfürdővé változtatva a reggelt. Kezdetben nagy mozgolódás nem volt a tavon. Aztán szép lassan kezdtem megérkezni a szürkegémek. Valóban megszokták a sátort, hisz 'teljes képkocka' közelébe jöttek. Na de a lényeg! Kimondva-kimondatlanul a kanalasgémekre fájt a fogam. Tavaly és idén is augusztus elején jelentek meg a környéken, volt alkalom, amikor 60 példány számoltam össze egy időben. Az előző szezonban sajnos lemaradtam róluk... mire sátrat vertem, elmentek.
Szokás szerint beöltöztem, mert hogy a motoron hideg van, de az előző napok kánikulái a úgy felforrosították a környéket, hogy még az éjszaka sem hozott lehülést. Amint beültem a sátorba, már kezdődött is a testem kipárolgása, igencsak gőzfürdővé változtatva a reggelt. Kezdetben nagy mozgolódás nem volt a tavon. Aztán szép lassan kezdtem megérkezni a szürkegémek. Valóban megszokták a sátort, hisz 'teljes képkocka' közelébe jöttek. Na de a lényeg! Kimondva-kimondatlanul a kanalasgémekre fájt a fogam. Tavaly és idén is augusztus elején jelentek meg a környéken, volt alkalom, amikor 60 példány számoltam össze egy időben. Az előző szezonban sajnos lemaradtam róluk... mire sátrat vertem, elmentek.
Most azonban, úgy nézett ki szerencsém lesz. Napkelte után másfél-két órával egyszer csak megjelent egy kisebb csapat... majd még egy. Üröm az örömöben, kicsit messze szálltak le, és már a hajnali finom fények is kezdtek keményre fordulni, így gyorsan lőttem róluk 2-3 dokumentatív panorámát. Az egyik példány aztán a klasszikus 'kanalas kaszálással' és kissé kótyagos járásával megindult a sátor felé. Nagy volt az öröm! Remegő kézzel élessreállítás, majd egy rövid sorozat... Gyors ellenőrzés, hogy milyen az expo... majd felnéztem... és üres a tó. Valóban csak pillanatokig tartott az élmény.
Megjött az ismert vadászkoma és felcaplatott a parton álló dombocskára... Nincs azzal gond, ha az ember szereti a természetet, vagy ha a közelgő kacsavadászatra készül és számlálja a madarakat... De miért kell ezt zavarással tenni? Miért nem jó a napraforgók sűrűjéből távcsövezni?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése