2012.09.xx. - A kút és a karvaly

Három hónapja nem volt bejegyzés a blogban, így most utólagosan próbálom meg összefoglalni a nyár végének, ősz elejének eseményeit. A tóparti fotózások a vizek eltűnésével július végére megszűntek, így az augusztust a madáritató környékén szerettem volna eltölteni. Nem igazán sikerült...

2011.02.06. - Visszatérés a madáretetőhöz

Szombaton végleg feladtam az egy hónapja tartó sikertelen ölyvfotó próbálkozásomat. Hajnalban még erős reményekkel ültem ki a lesbe, hisz az elmúlt héten nem láttam kutyákat és még előző este is érintetlen volt a speciális csirke far-hát tartó installációm, mely a gödör aljára volt rögzítve. Aztán a napkeltével idegen objektumra lettem figyelmes a gödörtől tíz méterre.

2010.03.06. - A tél utolsó feltámadása

A naptári tavaszon túl, a csillagászati tavaszon innen a tél a hét végén úgy döntött még marad pár napig. A fagyos hajnal és a kellemetlen csípős szél elgondolkodtatott, hogy van-e értelme kiülni a madáretetőre, de egy apró technológiai kérdést tisztázni akartam a gyakorlatban is. Régóta szerettem volna vakus rásegítéssel előremozdítani az apró énekesek mozgásának érzékelőre rögzítését. Alapvetően nem szeretem az elsősorban vakuval bevilágított természetfotók látványvilágát. Nem is érzem szükségesnek, sőt túlzottan etikusnak sem az erős villanást... ennek ellenére kipróbáltam. Csak finoman, indirekt módon egy hosszú vakukábel segítségével díszítő fényként alkalmazva.

Az első tapasztalatok alapján azt mondhatom, hogy az akciófotózás nem lett könnyebb. A természetes fény mennyisége miatt szükséges rövid záridőt a vaku sok rövid villanással próbálja kompenzálni (Olympuséknál: Super FP mode), ami igen nagy energiaigényű, így a vaku újratöltési ideje vált a az akciófotózás korlátjává. A sorozatlövést el kell felejteni... így a reakcióidőmet próbálgattam, de nem sok sikerrel. Jellemzően túl korán rányomok egy 'gyanús' felröppenés előtti mozdulatra majd az újratöltési idő alatt történik meg a valódi indulása az alanynak. Kemény dió... gyakorolni kellene.

Ugyanakkor a képek hangulatának, színvilágának, tónusainak azt hiszem igen jót tesz a vaku. Az erős napfény okozta kontrasztkülönbségek kiegyenlítődnek, a tollazat rajzolata még direktebbé, grafikusabbá válik. Persze lehet, hogy csak az újdonság hatása ez, de most igen látványosnak érzem az eredményt.

Pár szót az élményekről is... Jellemzően cinkék jártak az etetőre és ami meglepett, hogy a kékcinkék voltak igazán nagy számban aktívak. Különleges pillanat volt, mikor a karvaly beszállt az etetőre... ezúttal a neki kihelyezett oszlopra. Mindössze egyetlen képet tudtam készíteni róla és már tovább is állt. A riadt hangokból ítélve legalább még két alkalommal a közelben volt a ragadozó, de több fénykép nem készülhetett.

A téli vendégek közül egy-egy fenyőpintyet és zöldikét láttam csak, de ami igazi örömmel töltött el, az néhány őszapó látványa volt a távolban... Nem vagyok biztos benne, hogy azok voltak, de ilyen hosszú fartolla csak nekik van. Korábban sohasem láttam ezeket a kedves madarakat az etető környékén.

Egyéb izgalom??? Nem jut eszembe. Vagy mégis. A környékben mindenütt áll a víz... csatornákban, tavakban, mélyedésekben, termőföldeken... ideálisak a viszonyok a vízimadaraknak. Az elmúlt évek után a Tóalj is tisztességesen megtelt. Két éve építetett az önkormányzat egy zsilipet a tóra, hogy a víz ne folyhasson el. Idáig bírta... a lakattal, vasalattal lezárt vastag akácdeszkákat valaki meglovasította... így most apad a rég nem látott vízszint. ui.: Hétfőn ismét lezárattuk a zsilipet...

2009.12.20. - Fagyos hangulat

Szombat délutántól vasárnap hajnalig rég látott mennyiségű fehér égi áldás szakadt a környékünkre (is), vastag hópaplannal takarva be a földeket. Terveim szerint már kora reggel indultam volna az etetőhöz fotózni, de az erős szél és a sűrű felhőzet elvette kedvem. Inkább nekikezdtem az ünnepi nagytakarításnak... Dél körül aztán a kiderült az ég és szikrázó napsütés vette át a komor felhők helyét. Indulnom kellett...

A madáretetőt is ellepte a hó... mag nem látszott rajta, de egy kis sepregetés és túrás után felszínre került az eleség is. Persze vittem napraforgó utánpótlást is... csemegeként pedig egy kis diót és búzát. Alig ültem be a sátorba, máris ellepték az asztalt a csipogók. A menetrend a szokásos volt: cinkék, pintyek nyitották a bátorságpróbát, majd jöttek a többiek.

A diónak elsősorban a fakopáncs örült... körbeugrálta az etetőt, majd felkapva egyet-egyet a közeli fákon törte fel azokat. A hideggel együtt a madaraim bátorsága is megerősödött. Egy-egy példány tovább marad az asztalon, a cinkék sem csak felcsippentik a magot és tovaszállnak, hanem ott is fogyasztják el azt. Ez egyfelől jó dolog, másfelől azonban amikor egyszerre 30-40 madár van előttem, akkor nehéz tiszta képet készíteni. De ez legyen a legnagyobb problémám.

A ragyogó napsütés és a hó reflexiós tulajdonságait kihasználva megpróbáltam akciófotókat készíteni, de valahogy nem voltam a helyzet magaslatán. Elfagytak az ujjam, a kioldó gombját néha önkéntelenül is megnyomtam. Nagyon hideg volt - mínusz 12 °C , mint később a kocsihoz visszaérve kiderült - az akkumulátorokat 10 percenként kellett cserélnem, felmelegítenem. Új fajt, fajokat nem vonzott a terülj-terülj asztalka, íme a lista: széncinege, kék cinege, fenyőpinty, meggyvágó, csíz, fakopáncs, mezei veréb, csuszka, szajkó és karvaly.

Bizony... a karvaly ismét lecsapott az etetőre... de ezúttal sem fogott semmit. Valamit tennem kell vele, mert rendre az asztal sátorhoz közelebbi oldalára száll be túl közel, így teljes alakos képet nem tudok csinálni róla. Pár másodpercig 'karvalyszemet' néztünk egymással, majd a távolban egy fára szállva megpihent és ürített egyet. :-)

2009.11.25. - Akcióban

Az előző bejegyzésben említett apró malőr eredményezte legutóbbi, egész napos sikertelen fotózást ma kárpótolta a sors. Rendkívül izgalmas napon vagyok túl és számomra sok újdonság történt a madáretetőn.

Szikrázó napsütésben, reggel nyolc óra körül ültem a lesben, három órányi fotózást tervezve. Kiérkezésem után picit megigazgattam a beszállóágakat és kialakítottam az egyik sarokban egy egyszerű madárfürdőt/itatót is. A lessátor ajtajának bezárása után rögtön megérkeztek a széncinkék csapatosan. Apró szárnyuk berregésének hangja betöltötte a sátor környékét... sőt... mint utóbb kiderült, ürülékük erőssen beborította a sátrat is.

Mint írtam ragyogó napsütés volt. Olyan fénymennyiség ömlött a tisztásra, amit már rég tapasztaltam. Gondoltam egy bátrat és feltekertem az érzékenységet iso 640-re, hogy az adódó kétezred másodperc feletti záridőket kicsit mozgalmasabb jelenetek megörökítésére használjam. Fene gyorsak ezek az apró madárkák. És hiába a félprofinak titulált tükörreflexes gép, igen erősen kell koncentrálni, ha már a mozdulat előtt észre akarom venni a kezdődő akciót. Persze a másodpercenkénti 5 képes sorozat sokat segít. Nyomtam is a gombot, mint 'süket a csengőt'.

A cinkéken kívül pár pillanatra megjelent a szajkó is, de bármennyire is óvatosan próbáltam ráfordítani az objektívet lebuktam és elröppent. Később megjelent a fakopáncs is, akit ezidáig rendkívül mókás madárnak tartottam. Most a jelzőt ostobára módosítom... persze csak kedvességből. Hiszen mi értelme van a madáretető asztalt alulról kifaragni és úgy csipegetni, amikor a lapját egy négyzetméternyi mag roskasztja??? A válaszokat e-mailben kérem... szeretném megkövetni magam, és rehabilitálni ezt az ostoba jószágot. :-) Később aztán változtatott a taktikán és ráállt az asztal lábához támasztott elkorhadt fatörzs gyepálására.

Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett. Egy másodperc alatt felbolydult, majd a következő pillanatban néma lett az etető. Megjött természetfotós pályafutásom első ragadozómadara az etetőre. A karvaly... meg is remegett a kezem. Sajnos a lehető 'legrosszabb' helyet találta meg... sikerült a sátorhoz legközelebbi beszállóágat választania - pedig van neki telepített farönk is az etető mögött -, így teljes alakos fotóm nincs, de pár mellképet sikerült rögzítenem. Csak remélem, hogy látom még a tél folyamán.