2011.03.15. - Tavaszi teszek-veszek és az öncélú rombolás

Tíz napja még havazott, ma meg húsz fok körül tetőzött a hőmérő higanyszála. Megérkezett a tavasz... dalolnak az énekesek, megfigyelhető az ölyvek nászrepülése, hallatszik a bíbicek hangja... minden jel arra mutat, hogy a természet már valóban érzi, tudja a tavasz jelenlétét. A jó idő érkeztével a hétvége munkával telt. Építő jellegű munkával. A tavaly elkészült madáritatót (téli madáretetőt) közel kétszeres méretre bővítettem ki, így immáron 750 liter víz fogadására  képes, valamint a vége közelebb került a leshez, így a fotókon is jobban érvényesülhet a tükörkép. Kemény munka volt, de megérte. Egyelőre csak egy ujjnyi víz van benne, de egy béka máris használatba vette...

2010.10.23. - Itatóból etetőt és egy kis panaszkodás

Múlt hét végén elérkezettnek láttam az időt, hogy a nyár közepén elkészült madáritatót átalakítsam madáretetővé. Talán korai még megkezdeni az etetést, de az előkészületekhez kellemes idő volt. Első lépésként kimertem a közel négyszáz liter vizet, majd befedtem a medencét OSB lappal. Erre egy pár centi vastag földréteg került, majd kezdődhetett a dekorálás. Pár öreg mohás tuskót is elhelyeztem a kompozícióba, és színes zuzmókkal borított beszállóágakat. Idővel majd elválik mit, hogyan kell módosítani. 

2010.04.02. - Húsvéti nyúl, őzek és az óriáskígyó

Kissé megfáradva aktualitásához képest két napos késéssel írom ezt a bejegyzést. Az elmúlt három hajnalon a szokásos Papfenyves nyiladékhoz mentem ki őzlesre és mindhárom nap tartogatott meglepetéseket. Ezt az élménydömpinget ezúttal kevesebb szöveggel és sokkal több képpel próbálom rögzíteni, így köszönve meg az elmúlt hetek nagyszámú látogatottságát és kommentjét a kedves látogatóknak.

Pénteken hajnalban borús égboltra ébredtem (4:44), de ha már az ablakig elvonszoltam magam, akkor gondoltam, kár lenne visszafeküdni, így nekiindultam. Miután az elmúlt években kissé hanyagoltam az őzek hajnali mozgásának figyelését, így az elmúlt hetek fotózásai során tisztázódott a különböző irányból érkező csapatok vonulásának iránya. Ezúttal ez a két biztosnak ismert hely között félúton próbáltam ki a szerencsémet.

A területre érve igen nagy setétség fogadott, sem a holdvilág, sem a pirkadat nem adott fényt így a feketeségben botorkálva kerestem meg az előző nap kiszemelt helyet. A napkorong horizont fölé emelkedése ebből a pozícióból egy fasor mögött történik, így az erős színeket némi teleobjektíves absztrakt fotóval próbáltam dokumentálni. Azon kevés pillanatok egyike volt ezen a reggelen, mikor színek is kerültek a képekre, hisz később folyamatosan felhők takarták a napot.

Az első őzek - egy bak és négy vagy öt suta - tőlem jobbra a már korábban pár képen látható, ezeréves fix leshely mellett jöttek fel a nyiladékból. A hozzám legközelebb álló suta azonban felfigyelt a fényképezőgép folyamatos tükörfelcsapódásának hangjára, így párszáz méterrel fentebb folytatták a legelészést, majd szép lassan egy kört leírva szelték át a mezőt.

Fények nem voltak, az alanyok messze is voltak, így jobb híján egy négy képből álló panorámát fotóztam, gondolván ez lesz a reggel esetleg egyetlen érdekes képe.

Ám ekkor pár percre a felhőpaplan közt ismét bevilágított a nap... nem is lehetett volna szebb. vékony páraréteg, ellenfény, komótosan ballagó őzek...

A mennyei fény amilyen váratlanul jött, olyan váratlanul tűnt is el, ismét fátyolos szürkeséget borítva a tájra. Ismét a panoráma ötletét vettem elő az addigra már tizenfősre bővülő csapat megörökítésére. Esztétikailag nem túl lenyűgöző, de talán érdekes lehet. Miután a bal oldalamon tőlem kétszáz méterre beváltottak az erdőbe, a jobbomon két nyúl bukkant fel. Erősen bíztam benne, hogy ismét láthatok - az előző bejegyzésben is taglalt - bunyót tőlük, de csak békésen legelték a zöldet.

Pár percnyi nyúlfigyelést követően megreggeliztem, majd egészen véletlenül balra nézve megláttam, hogy mögülem az erdőből egy suta váltott ki egészen közel és erősen figyeli a sátrat.

Akármilyen lassan is próbáltam az ebjektívet átfordítani a másik oldalra a mozgást megneszelve azonnal őrült vágtába kezdett. Én meg nyomtam az exponálógombot rendületlenül. Természetesen a követő autófókusz nem volt aktív és a nem létező fények sem kedveztek a mélységben távolodó őz fotózásának, de a megugrás pillanata kellően éles lett... a többi meg ekkora méretben is tudja ábrázolni a mozgást.

Az izgalmakat kiheverve pár perc témamentes időszak akkumulátor cserével telt, de hamarosan újabb őzek jöttek fel jobbra a nyiladékból (egyszer talán be kellene sátraznom oda is). A nap fénypontja ekkor kezdődött.

Pár percnyi nyugalmat követően egyre az alanyok folyamatosan az autóm felé kezdtek figyelni, majd megugorva távoztak arra, amerről jöttek. Elnézve a rét sarkába csúf kék teherautót láttam meg. Már kezdtem felidegesíteni magam, hogy valami illegális szemétlerakásnak leszek szemtanúja, de 'szerencsére' csak egy nagy kupac trágyát szállított. A sofőr kiszállt... leborította rakományát... tört egy szál nádat... megnézte azt... majd eldobta... majd elővette a rettenetes boát és könnyített hólyagja nyomásán (divatos kifejezéssel élve: villantott)... Miután elzavarta az őzeimet, így büntetésből ország-világ előtt publikálom a folyamatot. Természetesen személye nem felismerhető.

Azt hittem számomra ezzel az eseménnyel véget is ért az eredményes fotózás. Azonban a jobbomon ismét feltűnt egy füles. Nem sokáig maradt egy helyben, valamitől megriadva erős vágtába kezdett...

Mit mondjak? Mindig csak ennyi esemény történjen egy-egy hajnal során...

2010.02.21. - 'Rőzsegyűjtő férfiak'

Rendhagyó bejegyzés következik... nem is baj, hisz a kedves olvasók már valószínűleg unják a madarakat. Bár ha jobban belegondolok, itt is madarakról lesz szó... 'jómadarakról'. A mai napon tavaszi napsütésben és dermesztő hideg szélben az elmúlt években standarddá vált vizes élőhelyeket jártam körbe. Fel is villanyozódtam... idén lesz lehetőség vízparton fotózni. Utam utolsó állomása a Papfenyvesbe vezetett, de ezúttal a fényképezőgép csak dokumentációs célzattal volt nálam. Mint utólag kiderült, nem hiába cipeltem. A 'kiépített' erdei utat követve a Kisteleki Városvédő Egyesület által kialakított erdei pihenőhöz értem. A z egyesület lelkesen épített ide igényes esőbeállókat, mászókát, tűzrakó helyet pár évvel ezelőtt, mely építmények aztán szép lassan eltűntek. Az oszlopokat széthordták, a deszkákból tüzet raktak valakik, a krosszmotorosok felszántották a tisztást. Ez a szomorú valóság... de kik lehetnek a tettesek? Ez már sosem fog kiderülni. Azonban ma erős mozgás volt a területen. Négy férfiember 'rőzsét gyűjtött.' Ismerjük a szituációt a magyar festészetből is... Munkácsy Mihály - Rőzsehordó:

Nem ez az első eset. A lessátorban ülve rendszeresen hallom a fejszék csattogását, a combnyi vastag akácok dőlésének robaját. Ha találkozok a delikvensekkel próbálok erélyesen fellépni, beszólni nekik, de mit tehetek négy fejszés ember ellen? Ugye emlékszünk pár éve a két természetvédelmi esetére, akikre fejszével támadtak a 'rőzsegyűjtők'?! Jogosan önvédelemből használták fegyverüket... majdnem elítélték őket.

Mivel nem voltam egyedül és nem akartam mást is bajba keverni, így jobb híján pár tíz métert elhaladva mellettük visszafordulva dokumentáltam az eseményeket. Gyávaság? Nem hiszem... próbálok nem konfrontálódni... szeretnék még nyugodtan az erdőben sétálni, nem rettegni attól, hogy mikor vág fejbe valaki. Jaaaa... hogy a rendőrség majd segít? Ne nevettessük már ki egymást... ők más céllal szoktak parkolni az erdő mélyén autójukkal... Maradjunk annyiban, hogy nem partnerek az ügyben.

Két megjegyzés még a dologgal kapcsolatban. Egyfelől persze megértem én azokat is, akik a tűzifa beszerzésének ezt a módját választják. Szociálisan nagyon érzékeny ember vagyok ám. De kérdem én: miért nem a kidőlt 20 méteres törzseket aprítják? Miért az élő fát, és miért nem veszik a fáradtságot, hogy lehajoljanak és ne derékmagasságban vágják azt? Hogy az fárasztó? Valóban az. Mint minden tisztességes munka... ja tényleg... ma vasárnap van... az Úr napját szenteld meg! Persze a mai világban kérdés az, hogy mi a szent. A másik érzékeny pont a személyiségi jogok köre... Szabad-e nekem ezeket a képeket itt publikálnom? Lesz@rom... már elnézést. Láttak engem, látták a fényképezőgépet, sőt azt is, amikor fotóztam... vállalom a dolgot.

2008.08.15. - Kanalas pillanatok

Amennyire punnyadtam a nyár első felében, akkora most bennem a tettvágy. Mennék fotózni, mint a mérgezett egér :-). Csütörtök este kimentem a múlt héten állított leshez (Balástya - Homokbánya). Ilyenkor tartok egy gyors madárszámlálást illetve meggyőződöm arról, hogy meg van-e még a lessátor. Ha ellopják, akkor nem a értéke, hanem a kárba veszett munka és energia miatt vagyok mérhetetlenül dühös. Lényeg a lényeg, minden fotózást megelőzően húsz km-t kell földutakon döcögnöm, csak azért, hogy másnap reggel ne érjen meglepetés, ha a sátor eltűnt. Már messziről láttam, hogy valami nem stimmel. Össze volt roskadva a sátor. Szerencsére nem volt nagy élet a tavon, így erős káromkodások közepette elindultam megnézni mi történt. Arra számítottam, hogy majd emberi lábnyomokat találok... de nem. A sátorvázként szolgáló mindkét merevítő eltörött. A sátrat fedő raschelháló olyan vastagon volt gémürülékkel borítva, hogy csak egy magyarázat lehet: a nagytestű madarak kiváló pihenőhelynek találták a sátor tetején, aminek rudazata a 40°C fokban megfeszülve nem bírta a terhelés (bezzeg a múlt heti tornádót igen). Azonban a les még így is alkalmas volt a fotózásra, így péntek hajnalban nekiindultam.

Szokás szerint beöltöztem, mert hogy a motoron hideg van, de az előző napok kánikulái a úgy felforrosították a környéket, hogy még az éjszaka sem hozott lehülést. Amint beültem a sátorba, már kezdődött is a testem kipárolgása, igencsak gőzfürdővé változtatva a reggelt. Kezdetben nagy mozgolódás nem volt a tavon. Aztán szép lassan kezdtem megérkezni a szürkegémek. Valóban megszokták a sátort, hisz 'teljes képkocka' közelébe jöttek. Na de a lényeg! Kimondva-kimondatlanul a kanalasgémekre fájt a fogam. Tavaly és idén is augusztus elején jelentek meg a környéken, volt alkalom, amikor 60 példány számoltam össze egy időben. Az előző szezonban sajnos lemaradtam róluk... mire sátrat vertem, elmentek.

Most azonban, úgy nézett ki szerencsém lesz. Napkelte után másfél-két órával egyszer csak megjelent egy kisebb csapat... majd még egy. Üröm az örömöben, kicsit messze szálltak le, és már a hajnali finom fények is kezdtek keményre fordulni, így gyorsan lőttem róluk 2-3 dokumentatív panorámát. Az egyik példány aztán a klasszikus 'kanalas kaszálással' és kissé kótyagos járásával megindult a sátor felé. Nagy volt az öröm! Remegő kézzel élessreállítás, majd egy rövid sorozat... Gyors ellenőrzés, hogy milyen az expo... majd felnéztem... és üres a tó. Valóban csak pillanatokig tartott az élmény.

Megjött az ismert vadászkoma és felcaplatott a parton álló dombocskára... Nincs azzal gond, ha az ember szereti a természetet, vagy ha a közelgő kacsavadászatra készül és számlálja a madarakat... De miért kell ezt zavarással tenni? Miért nem jó a napraforgók sűrűjéből távcsövezni?!

2007.09.14.,16. - Gémek, kócsagok minden mennyiségben

Lemaradásaimat pótolva, ismét egy kapkodós blogbejegyzés következik. Aki már most unja a gémféléket lapozzon tovább, mert ez itt csak a kezdet. Igazság szerint sztorizgatni nem nagyon tudok, hisz az események két hete történtek és arra sem emlékszem mi történt velem 3 napja.

2007.09.01.,02. - Hosszú böjt után a bőség zavara

Lassan egy hónapja, hogy nem írtam a blogba, pedig három hétvége eseményeit is rögzítenem kellett volna. Na de majd most... A korábbi bejegyzésben bemutatott, majdhogynem kiszáradt balástyai homokbánya mindig tartogat meglepetéseket, csak időt kell rá szánni. Augusztusban több, mint száz kanalasgém tanyázott a tavon nem kevés szürkegém, ki- és nagykócsag társaságában. Sajnos mire felépítettem a fix lessátrat, a kanalasok már elmentek... Ennek ellenére - meghát máshol nem is volt víz a közelben - bizakodva néztem a hajnalok elébe.

2006.07.08. - Izzó napkelte

Egészen kiválóan indult a ma hajnali madárles. A lessátrat már előző délután kivittem az előző bejegyzésben bemutatott területre, ahol találkoztam annak tulajdonosával, így legalizálva ottlétemet. Jó reményekkel indultam neki az útnak, hisz korábban igen sok nagykócsag és szürkegém gyülekezett csapatosan a korai órákban a tavon.

2006.06.18. - Három nap eseményei röviden

Rövid kihagyás után újra nyakamba vettem a határt és bár eredménytelenül, de mégis hasznosan töltöttem a hétvégét. Pénteken HZ kollégával hosszú idő után újra cserkeltünk egy nagyot. Sikerült a kánikula közepén, kora délután elindulnunk a Papfenyőbe... a tűző nap és a milliónyi szúnyog nem tette valami önfeledtté a hangulatunkat.

 

Lényegében a leendő erdei itató helyét próbáltuk beazonosítani. Azt hiszem sikerült, bár majd a jó képek száma úgy is megmondja az igazságot. Ja... láttunk ölyvet is... effektíve ez volt a nap fénypontja.

Tegnap (szombat) hajnalban kimentem a Bíbic-tóra. HZ-vel még előző este leellenőriztük a madárállományt és igen bíztatónak találtuk. Üde színfoltként aktívnak mutatkozta a fiatal gólyatöcsök, ami szintén növelte bennem harci kedvet... Kár volt! A hajnali holdon kívül egy fia képet nem lőttem. Hogy miért? Magam sem tudom.

Ma aztán Papugajával kivonultunk a Dong-érhez! Odafelé majd megzabáltak a szúnyogok, és sajnos ez volt a nap legakciódúsabb eseménye. Fotóztunk tanyát, igen attraktív magaslessel... biztos valami természetfotósé :-), viszont a madarak nagy ívben elkerültek minket. Nekem csak pár veréb, poszáta, sárga billegető, a távolban egy rétisas (ez az első megfigyelésem), és egy távoli kócsag jutott...

Utóirat: már most utálom a kánikulát és gyűlölöm a szúnyogokat.

2006.05.28. - Isten áldja a esőálló lessátort!

Majd tíz hónapja már, hogy Papugaja - tisztességes nevén György - komával együtt fotóztunk. A múlt hétre tervezett közös móka sajnos meghiúsult, de most bepótoltuk. Igaz majd elfeledkeztem róla, hogy programunk van, ugyanis előző nap nagy örömömre egy aktívnak tűnő rókavárra bukkantam, amit kissé elhomályosította elmémet... :-)

2006.04.17. - Húsvéti lovasok a 'Szobornál'

Már napokkal ezelőtt kinéztem magamnak a mai programot. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - vagy ahogy a helyiek nevezik, a 'Szobornál' - hagyományőrző, húsvéti népszokásokat felelevenítő programokat ajánlottak. Nagyszerű... ha magam nem is veszem ki részem a locsolkodás izgalmaiból, gondoltam megnézem eleink hogyan is művelték e színes eseményt.