2013.05.04. - Újra nyitva a madáritató

Tavaly novemberben volt utoljára bejegyzés a blogban, de az utolsó fotózásom 2012 szeptemberére datálódott. Sőt... az utolsó, tudatos, tervezett, projektszerű terepen töltött fotós időszak tavaly júliusban zárult le. Korábban mindig meakulpáztam egy-egy hosszabb 'néma' időszak után, de ezúttal nem teszem. A blog fotós élményeket rögzít, és ha nincs miről írni, akkor nincs miért elnézést kérni. A 'barangolás mentes' hónapok oka pedig egyszerű... háromra nőtt a háztartásban élő bruttó eltartottak száma. Megszületett Samu...

2012.08.18. - Rémségek kicsiny tava

Ez a bejegyzés több szempontból is rendhagyó lesz. Egyfelől azért mert nem egy konkrét fotózás eseményeit rögzíti, másfelől azért, mert ezúttal nem a természet szépségei lesznek a képek által kidomborítva. Mivel az idei tavaszi-nyári tóparti fotózásaim során sokszor nem csak szárnyasok kerültek lencsevégre, hanem egyéb, a tollas angyaloknál csúfabb, büdösebb, nyálkásabb témák is... talán egy bejegyzést megérdemelnek ők is.

2011.03.27. - Berendezve a madáritató

Tíz napja feltöltve a régi-új-kibővített madáritató, de a berendezésére csak most hétvégén került sor. Mivel a tavalyi konstrukció fotózandó végének egyik oldala kicsit megsüllyedt, a feltöltött vízszint nem takarta teljes mértékben a medence szélét így egy kis trükkhöz kellet folyamodnom, hogy ne legyen ez feltűnő. Csináltam két kis 'asztalkát' a medence két túlsó sarkába és arra (is) pakoltam 'tereptárgyakat'. Így optikailag a a megfelelő magasságban takarom a medence falát és kicsit nagyobb felületem is van a berendezéshez. Az első kompozíció szerintem esztétikusra sikeredett, de a fotózásokkor derül majd igazán ki, hogy mi jó és mi nem. 

2010.10.23. - Itatóból etetőt és egy kis panaszkodás

Múlt hét végén elérkezettnek láttam az időt, hogy a nyár közepén elkészült madáritatót átalakítsam madáretetővé. Talán korai még megkezdeni az etetést, de az előkészületekhez kellemes idő volt. Első lépésként kimertem a közel négyszáz liter vizet, majd befedtem a medencét OSB lappal. Erre egy pár centi vastag földréteg került, majd kezdődhetett a dekorálás. Pár öreg mohás tuskót is elhelyeztem a kompozícióba, és színes zuzmókkal borított beszállóágakat. Idővel majd elválik mit, hogyan kell módosítani. 

2010.08.08. - Elkészült...

Lefestve, bezárva, terep elrendezve... kész a kunyhó az itató mellett. Nem olyan szép, mint én, de az enyém :-)

2010.08.06. - Készül a kunyhó az itató mellé

Már a madáritató készítésekor az járt a fejemben, hogyan is lehetne egy kompakt, de kényelmes fix leshelyet kialakítani a fotózáshoz. Sokáig mértem, rajzoltam, számoltam, mire kialakult a végső terv, ami papíron jól nézett ki, de fejben még a dimenzióit sem tudtam igazán magam köré képzelni. Ez az első ilyen projektem és tartottam kicsit tőle, de végül csak belevágtam.

2010.07.27. - Madáritató werk (a 100. bejegyzés)

Sokan jelezték, hogy hiányolják a madáritató készítésének werkfotóit... Jogos a felvetés... egy ilyen méretű és komplexitású projekt igenis megérdemli, hogy jól követhető fotódokumentációval bírjon. Sajnos azonban én erre nem gondoltam, így képek nem készültek a különböző munkafázisokról. De a rajongói nyomás olyan mértékű volt, hogy nem hagyhattam figyelmen kívül... ezért ma szétbontottuk az építményt, majd rekonstruáltuk a munkafolyamatokat, újraépítettük az itatót és közben a mobiltelefonnal rögzítettünk pár pillanatot. Íme ezek...

2010.05.29. - Hat év után gyurgyalagot

Jónapotkívánok! Jelentem: gyurgyalagot fotóztam... 'Nagy dolog!' - legyinthetnek páran. És igaz... a gyurgyi az elmúlt évek slágerterméke a  felhígult 'természetfotós társadalom' gyors pályázati sikerre és csillogásra vágyó rétegének. Hisz bármennyire is óvatos madár a gyurgyalag, a téma könnyen fotózható a fészkelőhely közelében. A homokba vájt fészkelőüreg mellé beszállóágat szúrva és jól beálcázva szinte biztos a siker. Azonban nekem ezidáig nem volt szerencsém méhészmadár fészkelőhelyet találnom. És én biza elvből nem veszek fényképet fizetős leshelyen, de természetvédelmi területre sem megyek, sőt továbbra is tartom magam ahhoz az elvhez, hogy lakhelyem 10-20 km-es környezetét alaposan feltérképezve, megismerve fotózzak. Így maradt a türelem rózsát terem elv követése...

2010.04.03. - Gödörből őzet arany fényben

Őzezünk továbbra is... Az előző bejegyzés történéseihez képest a szombat hajnal eseményei nem voltak túl izgalmasak, de azt hiszem ezúttal számomra újszerű képi világot sikerült fotóznom. Ez egyfelől erős ellenfény alkalmazását, másfelől alacsonyabb perspektívát jelent. A korábbi őzfotókat nézegetve feltűnt, hogy a horizont rendre az őzek testén/fején fut keresztül, ami esztétikai szempontból talán nem túl dekoratív.












Így hát péntek este visszamentem a helyszínre és előkészítettem a terepet a széklesből történő fotózáshoz. A régi, kelet felé néző leshely mellé szerettem volna felállítani a sátrat, alanyként a mögötte elterülő nyiladékból felvonuló őzeket választva a fotózáshoz. Fogtam az ásót és egy jó negyven centis gödröt lapátoltam ki, a gyepet téglaként kiemelve, hogy azt később a gödör aljára újra visszahelyezhessem. A képen jól látszik, hogy mennyivel kerültem közelebb a földfelszínhez, és mennyivel kisebb ez a lessátor, mint a korábbi raselhálóból épített - szintén egyszemélyes - les.














Szombat hajnalban nagy elvárásokkal indultam neki a fotózásnak. A réten tiszta égbolt, milliónyi világító csillag és fagypont körüli dermesztő hideg várt. A sátrat gyorsan rögzítettem a gödörben, majd a hidegtől dideregve próbáltam aludni pár percet.








A hideg éjszaka utáni napkelte elképesztően erős fénnyel és színekkel ajándékozott meg. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, terveimet megerősítve a nyiladékból szép lassan előbukkant egy bak és két suta. A suták kissé bizalmatlanok voltak, többször meg-megálltak és figyelték a sátrat... vagy inkább fülelték a gép csattogó hangját. Ilyenkor nem szabad sorozatokat lőni, csak egy-egy kép erejéig lenyomni az exponálógombot.



















A bak viszont nagy bátorsággal indult meg a balra elterülő Papfenyves felé, egyenesen besétálva a szemből kelő nap lapos sugarai által varázsolt vörös fénybe. Az ellenfényben gyönyörűen látszódott orrának gőzölgése, a pókhálók finom vonalai. A gödör is megtette jótékony hatását, a horizont alacsonyabbra került, az előtér homálya finoman körbeölelte a fő témát. Nem vagyok benne biztos, hogy nem mélyítem még egy kicsit a lesgödröt.















Igazán izgalmas és számomra szépnek gondolt fotók készíthetők így, de az élmény rövid ideig tart. A napkorong emelkedésével az ellenfény dolgozott tovább, de a színek már nem voltak olyan lenyűgözőek, így a rét első elnéptelenedése után nem vártam meg újabb csapatok érkezését, hanem hazaindultam.

2010.04.02. - Húsvéti nyúl, őzek és az óriáskígyó

Kissé megfáradva aktualitásához képest két napos késéssel írom ezt a bejegyzést. Az elmúlt három hajnalon a szokásos Papfenyves nyiladékhoz mentem ki őzlesre és mindhárom nap tartogatott meglepetéseket. Ezt az élménydömpinget ezúttal kevesebb szöveggel és sokkal több képpel próbálom rögzíteni, így köszönve meg az elmúlt hetek nagyszámú látogatottságát és kommentjét a kedves látogatóknak.

Pénteken hajnalban borús égboltra ébredtem (4:44), de ha már az ablakig elvonszoltam magam, akkor gondoltam, kár lenne visszafeküdni, így nekiindultam. Miután az elmúlt években kissé hanyagoltam az őzek hajnali mozgásának figyelését, így az elmúlt hetek fotózásai során tisztázódott a különböző irányból érkező csapatok vonulásának iránya. Ezúttal ez a két biztosnak ismert hely között félúton próbáltam ki a szerencsémet.

A területre érve igen nagy setétség fogadott, sem a holdvilág, sem a pirkadat nem adott fényt így a feketeségben botorkálva kerestem meg az előző nap kiszemelt helyet. A napkorong horizont fölé emelkedése ebből a pozícióból egy fasor mögött történik, így az erős színeket némi teleobjektíves absztrakt fotóval próbáltam dokumentálni. Azon kevés pillanatok egyike volt ezen a reggelen, mikor színek is kerültek a képekre, hisz később folyamatosan felhők takarták a napot.

Az első őzek - egy bak és négy vagy öt suta - tőlem jobbra a már korábban pár képen látható, ezeréves fix leshely mellett jöttek fel a nyiladékból. A hozzám legközelebb álló suta azonban felfigyelt a fényképezőgép folyamatos tükörfelcsapódásának hangjára, így párszáz méterrel fentebb folytatták a legelészést, majd szép lassan egy kört leírva szelték át a mezőt.

Fények nem voltak, az alanyok messze is voltak, így jobb híján egy négy képből álló panorámát fotóztam, gondolván ez lesz a reggel esetleg egyetlen érdekes képe.

Ám ekkor pár percre a felhőpaplan közt ismét bevilágított a nap... nem is lehetett volna szebb. vékony páraréteg, ellenfény, komótosan ballagó őzek...

A mennyei fény amilyen váratlanul jött, olyan váratlanul tűnt is el, ismét fátyolos szürkeséget borítva a tájra. Ismét a panoráma ötletét vettem elő az addigra már tizenfősre bővülő csapat megörökítésére. Esztétikailag nem túl lenyűgöző, de talán érdekes lehet. Miután a bal oldalamon tőlem kétszáz méterre beváltottak az erdőbe, a jobbomon két nyúl bukkant fel. Erősen bíztam benne, hogy ismét láthatok - az előző bejegyzésben is taglalt - bunyót tőlük, de csak békésen legelték a zöldet.

Pár percnyi nyúlfigyelést követően megreggeliztem, majd egészen véletlenül balra nézve megláttam, hogy mögülem az erdőből egy suta váltott ki egészen közel és erősen figyeli a sátrat.

Akármilyen lassan is próbáltam az ebjektívet átfordítani a másik oldalra a mozgást megneszelve azonnal őrült vágtába kezdett. Én meg nyomtam az exponálógombot rendületlenül. Természetesen a követő autófókusz nem volt aktív és a nem létező fények sem kedveztek a mélységben távolodó őz fotózásának, de a megugrás pillanata kellően éles lett... a többi meg ekkora méretben is tudja ábrázolni a mozgást.

Az izgalmakat kiheverve pár perc témamentes időszak akkumulátor cserével telt, de hamarosan újabb őzek jöttek fel jobbra a nyiladékból (egyszer talán be kellene sátraznom oda is). A nap fénypontja ekkor kezdődött.

Pár percnyi nyugalmat követően egyre az alanyok folyamatosan az autóm felé kezdtek figyelni, majd megugorva távoztak arra, amerről jöttek. Elnézve a rét sarkába csúf kék teherautót láttam meg. Már kezdtem felidegesíteni magam, hogy valami illegális szemétlerakásnak leszek szemtanúja, de 'szerencsére' csak egy nagy kupac trágyát szállított. A sofőr kiszállt... leborította rakományát... tört egy szál nádat... megnézte azt... majd eldobta... majd elővette a rettenetes boát és könnyített hólyagja nyomásán (divatos kifejezéssel élve: villantott)... Miután elzavarta az őzeimet, így büntetésből ország-világ előtt publikálom a folyamatot. Természetesen személye nem felismerhető.

Azt hittem számomra ezzel az eseménnyel véget is ért az eredményes fotózás. Azonban a jobbomon ismét feltűnt egy füles. Nem sokáig maradt egy helyben, valamitől megriadva erős vágtába kezdett...

Mit mondjak? Mindig csak ennyi esemény történjen egy-egy hajnal során...

2010.03.27. - Bolond nyulak és a vérőz

Létezik egy angol mondás: 'As mad as a march hare'... Szó szerinti: 'Bolond, mint egy márciusi nyúl', átvitt értelemben 'sült bolond'-ként fordítható. Párzási időszakuk a bagzás március-áprilisra tehető. Ez időtájt fel, s alá kergetőznek a mezőn senkiről és semmiről nem vesznek tudomást és ha szerencsénk van egy kis bokszolást is láthatunk.

A hétvégén nekem is szerencsém volt az eseményhez. Szombaton borult égbolttal és erős széllel próbáltam ki egy új helyet a Papfenyves melletti réten. Egy magányos fa tövébe állítottam fel a lessátrat, majd vártam a jószerencsét. Tulajdonképpen ezúttal szemben helyezkedtem el korábbi pozícióimhoz képest. Terveim szerint így nem csak a az őzek beváltását az erdőbe tudtam volna fotózni, hanem a békés legelészésüket is.

A terv többé kevésbé bevált, de bizonyosságot az elméletemről nem nyertem. Az első csapatok ezúttal az erdőből váltottak ki a korábbi fix leshelyem mellett... vertem is a fejem a nem létező falba. Elindultak irányomba, de igazán közel nem jöttek. Három órányi könyörgés ellenére sem. Visszafordultak és ismét az erdőben kerestek nyugalmat. Később aztán szerencsémre megérkezett balról is egy öt fős csapat. Közelebb is voltak és egy érdekesség is feltűnt köztük.

Egy, az agancsát frissen letisztított bak véreres 'szarvval' érkezett. Ha jól tudom, az idős bakok később vetik le háncsukat, így áltudományosan arra gondolok, hogy ez egy fiatalabb példány lehetett.Mindenesetre érdekes látvány volt a sok barkás és már letisztított fejdísz után egy ilyen átmeneti állapotot látni.

Időközben megjelentek a címben említett bolond nyulak. Kergetőztek egy sort, az őzek össze is zavarodtak látványuktól, majd sor került a kétszer tíz másodperces bokszmérkőzésre... Sajnos a képek nem tökéletesek. A borult égbolt magas érzékenység mellett sem adott 1/200 sec időnél rövidebb zársebességet, és sajnos a háttérként funkcionáló tanyaépületet sem sikerült időközben arrébb tessékelnem. De az lmény ezúttal is maradandó. És ez a lényeg!!!

2010.03.26. - Az eltűnő hús esete és a székles

Pár hete hordok olcsó húst egy kubikgödörhöz. A nagy homokozóban számos rókakotorék található és ily módon próbálok meggyőződni a lyukak aktivitásáról. Tavaly bizonyosan itt ellett a róka, mert 3 kölyköt vélhetően megmérgezve a kotorékok környékén találtam meg. Hogy ez a sajnálatos barbár tett mennyiben befolyásolja az idei évet, azt nem tudom, de próbálkozok.
 

Szóval hordom a húst. És a hús elfogy... volt hogy letépegették az ölyvek a csontról, volt hogy az egész adag szőröstől-bőröstől eltűnt. Ennek megakadályozására hosszú szórófejpálcákat hajlítottam meg és azokat leszúrva rögzítettem a húsdarabokat. Ennek eredménye, hogy a pálcák is eltűntek... Komoly kételyek merültek fel bennem, hogy mit is etetek tulajdonképpen, így hát fogtam magam és péntek hajnalban kiültem az új mobil lessátorral.. Lényeg a lényeg... megoldás nincs... Az ölyvek járnak a húsra. Egy példányt, mely napkelte előtt fél órával érkezett sikerült is lefotózni (ISO800, 1/15sec, f2.8). Tíz másodpercig volt a húson, majd távozott.

A széklesről (Ameristep One Men Chair Blind)

Az ebben és az előző bejegyzésben emlegetett kisméretű lessátorral kapcsolatban több érdeklődő levelet is kaptam. Úgy gondolom praktikus ötlet itt megosztani a tapasztalataimat.
 

Szóval… Saját épített leseken túl ez a harmadik bolti sátram. Van egy Ameristep Outhouse Blind, amit azért vettem mert jó magas és fel lehet benne állni, ha elgémberednek a lábaim. Van egy Ameristep Doghous, melyet majd minden hazai természetfotós ismer és használ. Számomra a kétszemélyes volta miatt volt fontos ennek beszerzése. Most pedig az aktuális kedvenc az új One Chair Blind. Ezt azért választottam, mert bár az előző kettő kellően kényelmes méretük okán, de párszor kívülről rájuk tekintve olyan ormótlan tolakodóan nagyoknak látszódtak, hogy elszégyenltem magam és zavarónak gondoltam jelenlétüket. Bár a vadvilágnak vélhetően mindegy a méret, de én például egy egy nádfalban nem szívesen rombolom ki közel 2 négyzetméteren az élőhelyet.
 

Szóval a kis mérete miatt választottam és ez az elvárásom be is igazolódott. Tényleg kicsi… elég kicsi… majdnem nagyon kicsi… én meg magas vagyok. Az első fotózás után kimászva belőle el is csodálkoztam rajta, hogy milyen aprócska korábbi sátraimhoz képest. Valójában egy székről van szó, aminek a háttámlájára van erősítve a les. A zsákból kivéve a kartámlás széket kinyitja az ember, beleül és maga mögé nyúlva a feje fölött előre húzza a sátort. Mint a régi vadászrepülők kabinfedelét. Egy videó a működéséről: http://www.youtube.com/watch?v=7zoyTA86EqY

Az első bezárkózás után tapasztaltam meg, hogy a hogy belül is kicsi. De vállalható. A sátor első fala és a szék között éppen elfér az állvány, de minden ki van centizve. Egyetlen gondom van… a táskámnak még nem találtam megfelelő helyet. Szerintem csak az állvány lábai közé tudom felakasztani. A szék kényelmes, hátra dőlve kiválóan lehet benne aludni (tapasztalat), fotózáshoz azonban előre kell dőlni. Az ülőlap igen alacsonyan van, ami jót tesz az alacsony perspektívának. Az ablakok nagyon jól vannak elhelyezve, kiválóan lehet oldalra is kitekinteni, az első nyílás pedig elég széles az objektív közel 180 fokos körbemozgátásához. Az anyagminőség hagy némi kívánnivalót maga után (kínai gyártás). A szék aluminium csöveihez rögzített sátoranyagok egy pici csavarral vannak oda fogatva. Ahogy elsőször beleültem anyaghasadást éreztem, féltem hogy ott szakadás lehet, így minden csavar alá tettem egy széles fém alátétet, hogy az anyagon jobban eloszoljon a terhelés. A zsákja hátizsákként felvehető, jut benne hely egy állványak, álcahálónak. Az ár sok mindentől függ. Az amerikai Cabelastól rendeltem többedmagammal. Tavaszi akcióban 50 dollár az ára, amire rájött a nem kevés légiutaztatás költsége (csak légipostával szállítják ezt a tipust), majd idehaza az ÁFA. A költségek feleződésével nagyságrendileg 20e forintba került.

2007.08.15. - Halott tómedrek

Te jó ég... elszaladt a nyár... Közel 3 hónapja nem volt bejegyzésem. Nem volt időm szabadon fotózgatni, és valljuk meg a túlságosan forró időjárás sem volt alkalmas a lessátorban gubbasztásra. Azért jártam-keltem erre arra, de leginkább csak terepbejárás céljából. A Tóalj már június végére kiszáradt. 10 napig nem jártam arra majd egyszer csak holdbéli üresség fogadott a korábban mindig hangos szikes 'pocsolya' helyén. A meder közepén egy tehén legelt, a máskor a vízből alig kilátszó karó tetején szalakóta ült. Öt éves itt tartózkodásom alatt még nem láttam eltűnni a tavat, így megdöbbentő hatással volt rám. Remélem a gólyatöcs és gulipán fiókák már röpképesek voltak mikor a biztonságot jelentő víz megszűnt.

2007.04.21.,22. - A fészekfotó TILOS, a kóbor eb veszélyes

A hétvége érdekesen telt. Pénteken kimentem a Tóaljra, hogy körbenézzek. Sok madár volt az egyre zsugorodó vízfelületen, ami egyfelől örömteli nekem, másfelől meg veszélyes számukra. Néhol már szinte száraz lábbal be lehet menni a költőszigetekre, és mint volt már rá példa a kóborkutyák ezt ki is használják.

 

Minden körülmény optimálisnak tűnt a a másnap hajnali fotózáshoz, így hát össze is készítettem a pakkot és időben nyugovóra tértem. Hajnalban kicsit kótyagosan keltem, de azért nekiindultam a túrának. A lessátor állítása még felhős időben, a holdvilág mellőzésével történt, így a sátrat nem igazán oda sikerült tenni, ahova terveztem. Sebaj... ahogy pirkadt, gyorsan korrigáltam a hibát, szerencsére a madarak még nem voltak éberek.

Aztán egy furcsaságra lettem figyelmes. A korábban nyugodt gulipánok izgatottan repkedtek a sátor körül. Éreztem, hogy valami nincs rendjén, de csak pár perccel később vettem észre, hogy a tegnap még üres szigeten gulipánpár izgatottan fészkelődik egy mélyedésen. Rögtön leesett... fészkelő madarak vannak tőlem 15-20 méterre. Gyorsan exponáltam 2-3 dokumentatív fotót, majd felkaptam magam körül a sátrat és már el is hagytam a terepet. Akármilyen izgalmasnak is tűnik a téma fontos, hogy minden amatőr kocafotós, mint én a fejébe vésse: a fészekfotózás tilos! (Ha meg már megtörtént, akkor ne történjek meg újra!)

Miután a Tóalj projekt 3-4 hétre jegelve lett, vasárnap hajnalban a Papfenyvesnél újra üzembe helyezett fix sátramat vettem célba őzfotó céljából. Időben érkeztem, nem zavartam meg semmit a becuccolásnál, de az elmúlt évek tapasztalataival ellentétben a hajnal első napsugarai nem ébresztették fel a kérődzőket. Sokkal inkább egy nyulat, mely hihetetlen sebességgel húzott el a sátortól 2 méternyire... majd egy kutya utánna, majd még egy, és még egy. Három hatalmas kóbor eb kergette szerencsétlen tapsifülest a réten oda és vissza. Magam meg sem mertem mozdulni, hisz ha a három dög szagot fog, tuti letépik rólam az álcát.

Fél hét körül aztán megjelentek az őzek is. Volt pillanat, mikor összesen 16 példányt számoltam a réten kisebb-nagyobb csoportokban. Arról az élményről nem is beszélve mikor két suta folyamatosan a sátor vonalában közelített felém, majd 2 méterre legelésztek tőlem... moccanni sem mertem. Igaz, a fotó iránti vágy megvolt, de az objektív másik irányba nézett és a Nikkor közelpontja amúgy is 4 méter körül van. Csak lestem kifelé félszemmel a jobb oldali nyíláson és vigyorogtam... fantasztikus élmény volt. Majd feltámadt egy szellő és megérezték a szagomat...

Aztán a megvadult kutyák szétzavarták az őzeket is, egyiküket jó hosszan kergetve, folyamatosan távolodva a sátortól. Ezt az időt kihasználva összeszedelőzködtem és hazamentem.

ui.: a napokban aztán megint lerohadt alattam a motor... tavaly motorikus fel lett újítva, de úgy néz ki a hajtásrész nem bírta a megnövekedett nyomatékot. A fotózás pár hétig szünetel...