2012.02.12. - Balhés röppentyűk

A múlt hétvégi nagy havazás nem csak a madáretető forgalmát, de - a kemény mínuszok ellenére - a képkészítési hajlandóságomat is erősen motiválta. Az igazat megvallva, a december-január szürkés, őszies időjárása elhitette velem, hogy ez a szezon minden komolyabb fotózást nélkülözni fog, így nem is igazán éreztem inspirációt valami újszerűt alkotni.

2011.11.12. - Visszatérés

Négy hónap kihagyás után a hétvégén ismét fényképezőgépet fogtam a kezembe. A hosszú böjt okaival nem terhelném az olvasókat, a lényeg az, hogy ismét örömöm lelem a fotózásban. Az elmúlt hetekben már készültem a 'visszatérésre'... rendbe tettem a madáritató környékét, a télre felkészülve ácsoltam egy nagyméretű etetőt, amibe akár harminc kilogramm mag is elfér, így nem kell majd minden nap kijárnom az erdőre pótolnom a kosztosok fogyasztását. További változás, hogy idén télen a fürdési lehetőséget is meghagyom a szárnyasoknak, nem fedem be a vízfelületet. 

2010.11.14. - Mai mókus

A tegnapi örömteli találkozás a mókussal, mára is fotózást predesztinált. Ilyen kellemes élmény után a lelkes amatőr nem tud a fenekén maradni. Ezúttal egy rövidebb telezoomot is tettem a táskába, hogy ne csak portré, hanem teljes alakos kép is legyen a vörös bundás modellemről.

2010.01.26. - Kellemes hétköznap

Nem hiába vettem ki szabadnapot. A hétvégén elmaradt napsütésért a természet a mai napon kárpótolt. Messziről jött KT cimborával régóta terveztünk már egy közös fotózást, amihez ma minden körülmény megfelelő volt. Ő utazott hozzám, hogy kipróbálja a madáretetőt. Azt hiszem, nem csalódott... amit a blogon korábban olvasott, azt élesben is megtapasztalhatta.

Délben érkeztünk a már korábban felállított leshez. Kemény mínuszok röpködtek a szikrázó napsütésben. Beülésünk után, kissé lassan indult be a forgalom, de a hideg bizonyította, hogy nem hiába hordom kilószámra a magot. Most írhatnám a szokásos szövegemet: jöttek a bátor cinkék, majd a többi... bla-bla-bla.

És így is volt. De már az első percekben megjelent a meggyvágó. A napokban panaszkodtam, hogy ezek a tohonya, nagyfejű, lusta dögök nem használják a beszállóágakat, hanem beülnek az etető közepébe és ott, a perem takarásában tömik a begyüket. Mintha meghallották volna szidalmaimat... ma több alkalommal is parádéztak, mielőtt beültek volna a tutiba.

A hétvégi panaszáradatom másik tétele is igazolást nyert. A zöldikék ma már tömegesen jártak az asztalhoz és az idén még nem látott erdei pinty is megmutatta magát. Ez utóbbi - mint kiderült - a földről szeret csipegetni, beszállóágra egyetlen egyszer röppent. Fura... az elmúlt években nem ezt tapasztaltam. Jó kép nem készült róla, de dokumentálva van.

Szóval kellemes élmények értek... és még nem volt vége. Egy fácán is közel merészkedett - korábban a hóban láttam már nyomát - és két őz is érdeklődve figyelt a sátortól 10-15 méterre. Igazmondást bizonyító fotó van, de esztétikai hibák okán azokat nem publikálnám. Juteszembe... ma kipróbáltam ismét a gyári kétszerező konverter is. Sok fény ide, sok fény oda ezeket az apró tollgombócokat ilyen extrém nagyítással nehéz lekövetni... a sok selejt közt azonban, a technikailag korrekten elkészített képek kiváló minőségűek. Mert ez Zuiko!

Napi fajlista: mezei veréb, széncinege, kék cinege, téli pinty, zöldike, erdei pinty, meggyvágó, fakopáncs, csíz, fácán, őz. Soha rosszabbat...

2010.01.23. - Rombolás után

Szomorú ténnyel kell kezdenem e bejegyzést. Két hete az etetőhöz nagy reményekkel indultam fotózni... A lelkesedést azonban gyorsan lehűtötte a látvány, ami az erdőszélen fogadott. Az etető felborulva, a beszállóágak szétdobálva. Gondolhatnám, hogy emberi kéz művelte barbár tettről van szó, de a lényegen ez sem változtatna. Tételezzük fel, hogy az erős szél és a vérben forgó szemű vaddisznók - amik nincsenek a környéken - műve ez.

Fura mód, nem ütött szíven a dolog, nyugodtan hazagurultam, felszerelkeztem a szükséges szerszámokkal majd visszamentem és pár óra alatt működőképessé tettem az asztalkát. Ilyen ez a világ, évről-évre megtapasztalja az ember furcsaságait. Lényeg, hogy újra működik a dolog... mint a közhely mondja: ami nem pusztít el, az megerősít.

A hét elején már terveztem a fotózást. Az időjósok hideget és több-kevesebb napsütést ígértek. A hideg bejött, a napsütés azonban elmaradt. Szürkeség borult a Dél-Alföldre... Ennek ellenére kimentem a csipogókhoz. Vittem friss napraforgómagot, csemegének némi tört diót és beültem a lesbe.

xxx

A hideg meghozta a kosztosok étvágyát. A szokott koreográfia szerint a cinkék bátorságát követően a többi énekes is megtisztelte vendégszeretetemet. Néhány idén még nem látott vendég is megjelent egy bizalmatlan erdei pinty és egy kisebb csapat zöldike személyében. Sajnos a zöldikék a távolabbi etetőbe ültek be, így igazán kedvemre való fotót nem sikerült róluk készítenem. Ugyan ez igaz a meggyvágóra is... nem igazán tudom esztétikusan lefotózni, hisz nem használja a beszálló ágakat, hanem beül az asztal közepére és ott tömi magát percekig.

A fények sajnos nem voltak velem... Sokszor Iso 1000 érzékenységre volt szükség a megfelelő záridő eléréséhez. A náthám okozta erős veseműködés és a hideg ennyit engedélyezett. A fotózás mindössze három órát tartott. A napi fajlista: széncinke, kékcinke, fakopáncs, erdei pinty, meggyvágó, csíz, téli pinty, zöldike.

2009.12.20. - Fagyos hangulat

Szombat délutántól vasárnap hajnalig rég látott mennyiségű fehér égi áldás szakadt a környékünkre (is), vastag hópaplannal takarva be a földeket. Terveim szerint már kora reggel indultam volna az etetőhöz fotózni, de az erős szél és a sűrű felhőzet elvette kedvem. Inkább nekikezdtem az ünnepi nagytakarításnak... Dél körül aztán a kiderült az ég és szikrázó napsütés vette át a komor felhők helyét. Indulnom kellett...

A madáretetőt is ellepte a hó... mag nem látszott rajta, de egy kis sepregetés és túrás után felszínre került az eleség is. Persze vittem napraforgó utánpótlást is... csemegeként pedig egy kis diót és búzát. Alig ültem be a sátorba, máris ellepték az asztalt a csipogók. A menetrend a szokásos volt: cinkék, pintyek nyitották a bátorságpróbát, majd jöttek a többiek.

A diónak elsősorban a fakopáncs örült... körbeugrálta az etetőt, majd felkapva egyet-egyet a közeli fákon törte fel azokat. A hideggel együtt a madaraim bátorsága is megerősödött. Egy-egy példány tovább marad az asztalon, a cinkék sem csak felcsippentik a magot és tovaszállnak, hanem ott is fogyasztják el azt. Ez egyfelől jó dolog, másfelől azonban amikor egyszerre 30-40 madár van előttem, akkor nehéz tiszta képet készíteni. De ez legyen a legnagyobb problémám.

A ragyogó napsütés és a hó reflexiós tulajdonságait kihasználva megpróbáltam akciófotókat készíteni, de valahogy nem voltam a helyzet magaslatán. Elfagytak az ujjam, a kioldó gombját néha önkéntelenül is megnyomtam. Nagyon hideg volt - mínusz 12 °C , mint később a kocsihoz visszaérve kiderült - az akkumulátorokat 10 percenként kellett cserélnem, felmelegítenem. Új fajt, fajokat nem vonzott a terülj-terülj asztalka, íme a lista: széncinege, kék cinege, fenyőpinty, meggyvágó, csíz, fakopáncs, mezei veréb, csuszka, szajkó és karvaly.

Bizony... a karvaly ismét lecsapott az etetőre... de ezúttal sem fogott semmit. Valamit tennem kell vele, mert rendre az asztal sátorhoz közelebbi oldalára száll be túl közel, így teljes alakos képet nem tudok csinálni róla. Pár másodpercig 'karvalyszemet' néztünk egymással, majd a távolban egy fára szállva megpihent és ürített egyet. :-)

2009.12.06. - Télapó hozta fajgazdagság

Csudajó napon vagyok túl. Az etető mind forgalomban, mind fajgazdagságban igazán különleges élményt nyújtott. Ha belegondolok, hogy tavaly összesen öt fajt sikerült lencsevégre kapni a téli időszakban, akkor a mai felhozatal a - nem létező - elégedetlenségemet mindenért kárpótolta. Volt széncinke, kékcinke, mezei veréb, fenyőpinty, erdei pinty, fakopáncs, csuszka, meggyvágó, csíz. Ez utóbbi kettőről még nem volt képem.

Sokáig aludtam... éjjel sűrű köd borult a falura, nem éreztem szükségét a korán kelésnek. Tíz óra után értem az erdőbe. Kicsit rendbetettem az etetőt és a beszállóágakat és észrevettem egy fura ürüléket az asztalon... talán mókusé lehet. Bár úgy volna. Ahogy beültem a lesbe, máris megindultak a kosztosok. Kezdetben a széncinkék rajzottak, majd egy kékcinke is vegyült közéjük.

Aztán megjelent pár fenyőpinty és egy sárga madárka is... először azt hittem zöldike - két éve nem láttam már -, de mint utóbb kiderült egy csíz volt az. Később többször visszatért, de még akkor sem tűnt fel, hogy más mint a megszokott erős csőrű zöldi.

A forgalom egy pillanatra sem csappant meg... Alig fél órája ültem a lesben, amikor sörétes puska durranást hallottam a távolból. Először csak egyet és messziről. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de mikor egyre közelebbről és hangosabban durrantottak, akkor kezdtem félni, hogy a mai fotózás rövid lesz. Szerencsére meghallottam tőlem 50 méterre beszélgetni a vadászokat. Kiugrottam a sátorból és letisztáztuk, hogy nem vagyok útban, így maradhatok. Szerencsére... mert a móka csak ezután kezdődött.

Megjelent egy meggyvágó. Jajjjdeszeretem... mókás madár a nagy fejével, rövid farkával, erős csőrével. Soha nem láttam még ebben az erdőben pedig járom már pár éve. A zár csattanására, ahogy jött el is ment. Aztán megjelent a fakopáncs. Kezd megbarátkozni a hellyel... most már nem viszi el messzire a magot, hanem az etető enteriőrjében lakomázik. Sőt... ma felfedezte a ragadozóknak kirakott oszlopot is.

Távozása után sem maradtam vendégek nélkül. A folyamatos széncinke inváziót ismét egy majd még kettő meggyvágó zavarta szét. Kicsit izmoztak egymással, de aztán rájöttek, hogy mindhárman elférnek az asztalon. Letelepedtek és békésen falatoztak perceken keresztül.

Az utolsó fél órában a csuszkát próbáltam lencsevégre kapni... kiszámíthatatlan madár... soha nem érkezik ugyanazon oldalra, és soha nem tartózkodik az etetőn 1-2 másodpercnél tovább. Csak jön, felkapja a magot és már megy is. Nem árulok el titkot... nem sikerült. De a nap zárásaként ismét megjelent egy csíz... ezúttal egy ifjú példány.

2009.01.18.,19. - Pangás a madáretetőn

A hétvége már péntek délután elkezdődött. Kimentem az etetőhöz ellenőrizni a mag mennyiségét, majd jártam egyet az erdőn. Visszafelé jövet megláttam pár szép, korhadó, színes zuzmúval, mohával borított ágat a földön. Összeszedtem párat és elvittem a leshez, hogy kicsit felújítsam, változatosabbá tegyem a környezetet, egy kis iszgalmat vigyek általuk a fotókba, ha már új fajok nem jelentkeznek.

Olympus E-3, ISO 500, f4, 1/160s, +0.3EV

Ahogy alakítgattam a beszállóágakat, a széncinkék elkezdtek gyülekezni a környező fákon. Később a bátrabbak megindultak, és közvetlen közelemből kezdték csipegetni a magot. Ekkor eszembe jutott valami. A városi közparkokban idős hölgyek és urak rendszerint etetik a madarakat, akik ehhez hozzá vannak szokva, és szó szerint a tenyerükből esznek. Gondoltam teszek egy próbát, hogy működik-e ez a dolog a 'vadonban'? Leültem a kiszórt magot eltakarva, és a kezemet kinyújtva a tenyerembe tettem egy marék eleséget. Mindössze tíz perc kellett hozzá, hogy elfogadjanak a kosztosok. A kezemre szálltak, de nem kedvelték a pulóverem anyagát, rendre tovaröppentek. Fantasztikus élmény volt.

xxx

Olympus E-3, ISO 500, f5.7, 1/80s - 1/160s, +0.3EV, + 0.7EV

A fotózás azonban nem volt ilyen eseménydús. A hó tulajdonképpen végleg elolvadt, és ez a forgalmon is látszik. Új faj nem érkezett az etetőre, tulajdonképpen kizárólag a széncinegék fogyasztanak, néha-néha egy kissebb csapat téli pinty és veréb teszi tiszteletét a lessátor előtt. Persze a fakopáncsok, a szokásos menetrend szerint kb. húsz-harminc percenként érkeznek a szóróra, majd zavarják el egymást, így nem okoznak meglepetést. Próbálkoztam volna ismét a röpképekkel, de fények olyan pocsékak voltak, hogy igazán értékelhető fotó nem született, de sebaj. Van még pár hét a télből.

Olympus E-3, ISO 800, f2.8, 1/1600s

Az új beszállóágak valóban szépek, de nem igazán kedvelik a madarak. Alapvetően keveset használják a leszúrt ágakat, aminek az az oka, hogy az etető közvetlen közelében három akácfa is van, amelyekről közvetlenül a földre huppanak le. Jövőre nyíltabb helyre kell helyeznem a dolgot, amivel csak az a gond, hogy ha nyíltabb, akkor egy esetleges rombolásnak is jobban kitett a projekt. Sajnos ezt is figyelembe kell vennem.

Olympus E-3, ISO 400, f4, 1/125s, +0.7EV

2009.01.10. - A nagy fakopáncs panoráma

Az időjósok által beígért hideg éjszaka, egyfelő napos délelőttöt sejtetett, másfelől nem sok jóval kecsegtetett a lábfagyást illetően a másnapi fotózásra. A tiszta napkelte elmaradt, így csak nyolc után indultam ki a madáretetőhöz.

Olympus E-3, ISO 500, f5.7, 1/250s, +0.7EV

Túl sok meglepetés vagy különleges élmény nem ért. A szokásos fajokon (széncinke, kékcinke, erdei pinty, téli pinty, nagy fakopáncs, csuszka) túl, a verebek is kezdik megszállni az etetőt. Vannak pillanatok, mikor 50-60 madár 'potyog' le a környező fákról, majd az egyik vészjelzésére egyszerre röppennek oda vissza.

Olympus E-3, ISO 500, f5.7, 1/400s, +0.7EV

A leszúrt beszállóágakat szinte nem is használják, hanem közvetlenül a földre szállnak le. Ebéd után egy gyors átalakítást eszközöltem: vékonyabb ágakat, vízszintesen helyeztem el a magok felett. Túl sok sikert nem hozott, de egy fokkal többet alkalmazzák a kosztosok.

Olympus E-3, ISO400, f5.7, 1/200s, +0.3EV

Délután aztán végleg elborult, így a rég áhított akciófotókra esélyem sem volt. Jobb híján gondoltam egy bátran, az érzékenységet Iso500-ra tekertem, majd feltettem a kétszerezőt. A fókuszmotor kicsit hezitált néha, el-elvesztve a pontos élességet, de alavetően értékelhető habitusképek születtek. Idehaza vettem észre, hogy ugyanazon ágon, ugyanazon helyen négyféle énekest is sikerült lencsevégre kapnom.

Olympus E-3, ISO 400, f5.7, 1/125s, +0.7EV

Párszor a fakopáncsok is tiszteletüket tették. A kétszerezővel sikerült portrét is lőnöm róluk, illetve egy három képből álló 'panorámát' fotóznom.

2009.01.04. - Tengelichad

Elérkezett a szabadság utolsó napja. Az elmúlt két hétben többet voltam terepen, mint az ősz folyamán összesen. A madáretető szépen működik, igazi különlegességet ugyan nem láttam rajta, de számos kellemes élménnyel gyarapodtam. Ezidáig közel 100 kg magot hordtam ki, így a kosztosok igazán hálásak lehetnek.

A mai hajnalra prognosztizált csillagos ég és nagy hideg előre vetítette, hogy most már tényleg az őzlesre kell kiülnöm. Fel is keltem hajnalban, de a levegő olyan párás volt, hogy inkább hanyagoltam a dolgot. Kicsit később aztán kimentem a madáretetőhöz, ahol a zúzmarától talpig fehérbe öltözött erdő csodás látványa és -12°C fogadott. A fények jók voltak, a reményem is megvolt, hogy a fakopáncs akciót megörökíthetem.

xxx

ISO 400, f4, 1/500s, +0.7EV xxxxxxx ISO 500, f2.8, 1/2500s, +0.3EV

Korábban írtam, hogy a kopik igen kiszámíthatóan a szomszédos akácfa törzséről indulva és érkezve, 6-8 fordulóban fogyasztják a magot. Ez azonban ezúttal is elmaradt, ugyanis kicsit kiszúrtam magammal. Pár napja láttam egy mókust az etető közeli fenyőn. Ennek örömére vittem is ki pár diót és mogyorót, hátha a kedvében járhatok. Nem kellett neki. De a fakopáncsok mostanra megtalálták a gazdag zsákmányt és tojnak nagyívben a szotyira. Egész délelőtt két beszállásuk volt. Felkapták a diót és jó messze fogyasztották el. Egészségükre.

xxx ISO 400, f4, 1/640s, +0.7EV xxxxxxxxx ISO 400, f4, 1/400s, +0.7EV

A koreográfia mára kialakult. Először a legbátrabbak, a széncinegék érkeznek, akik csak felkapják a magot és tovaszállnak. Majd a csuszkák fordulnak párszor, és őket követik az igen óvatos erdei pintyek. A csapatban érkező fenyőpintyek a környező fák ágain gyülekeznek, majd onnan 'lepotyogva' egyszerre huppannak a földre. Igazság szerint a beszállóágakon még alakítani, mert nem nagyon használják őket, illetve túl sok a felület ahova érkezhetnek. Délben ebéd és kis melegedés, majd kimentem az őzlesre. Hideg ide, hideg oda a szórón nem nagyon volt fogyás. Talán pár centi hó ha esne, nagyobb forgalom lehetne rajta. Lényeg a lényeg... őzet csak mutatóban láttam jó 300 méterre. Viszont fotóztam egy ebéd utáni sétáját végző úriembert, aki a távoli őzeket is menekülésre késztette. De nem haragszok rá... legalább nem krosszmotorral jött.

Olympus E-3, ISO 400, f6.3, 1/1000s, +0.3EV

De nem volt kudarc a délutáni fagyoskodás. Alighogy beültem a lesbe és félig-meddig összeszereltem a felszerelést, hangos szárnysurrogást hallottam. Kinézve az 'ablakon' fülig érő mosoly ült ki az arcomon. Végre ideértek a tengelicek. Nem kevesebb - de inkább több -, mint 200 fős csapatban a kiszáradt rét egyik pontjáról a másikra röppenve csipegették a gigazok magvait. Csodás kis madarak, ahogy nagy csapatban együtt mozognak, és apró szárnyuk hangja hatalmas robajjal zúg.

Olympus E-3, ISO 400, f5.6, 1/1000s, +0.3EV

Ennyit mára... mostantól sajnos a dolgos hétköznapok következnek, de a hétvégéket remélem ki tudom majd használni.

2008.12.28. - Végre hó!

Vége a Karácsonyi bejglifalásnak. Az ünnep egyik legszebb pillanata az volt számomra, mikor Szenteste nagy pelyhekben elkezdett hullani a hó. Igazi meglepetésként ért a dolog, de a fejemben már cikáztak is az erdei madáretető havas környezetében készülő képek.

x

2006.03.13. - Hófúvás a madáretetőn

Március 13. Az első nap idén, hogy igazi zord téli időjárásban volt részünk. Épp időben! Egész nap szakadt a hó, süvített a viharos szél ennek megfelelően hófúvás. HZ előbb poénból hívott fel, hogy menjünk cserkelni, majd jött a második telefon, hogy a madáretetőit ellepték az énekesek.