2012.05.05. - Harkályfürdő vércsével

Az előző bejegyzés témájául szolgáló hajnali vízimadár fotózás után elégedetten dőlhettem volna hátra, de hazaérve az akkumulátorok a töltőbe kerültek és fejben már készültem az esti Hold fotózásra. Égi kísérőnk ébredése előtt azonban még kiültem kicsit az erdei madáritatóra, kihasználva a nyarat idéző melegben várható madárdömpinget.

2011.11.12. - Visszatérés

Négy hónap kihagyás után a hétvégén ismét fényképezőgépet fogtam a kezembe. A hosszú böjt okaival nem terhelném az olvasókat, a lényeg az, hogy ismét örömöm lelem a fotózásban. Az elmúlt hetekben már készültem a 'visszatérésre'... rendbe tettem a madáritató környékét, a télre felkészülve ácsoltam egy nagyméretű etetőt, amibe akár harminc kilogramm mag is elfér, így nem kell majd minden nap kijárnom az erdőre pótolnom a kosztosok fogyasztását. További változás, hogy idén télen a fürdési lehetőséget is meghagyom a szárnyasoknak, nem fedem be a vízfelületet. 

2011.05.28.,29. - Ablak tárul a világra

A hétvégén egy új segédeszközzel szereltem fel a madáritatós lest. A természetfotózás fejlődését nyomon követő laikusok is ismerhetik az úgynevezett detektívüveget, melyen keresztül a fotós úgy lát ki a lesből, hogy a környezet nem látja mi történik az üveg mögött. 

2011.05.21.,22. - Jelentés a madáritatóról

A hétvége fő projektje egyértelműen a hajnali gólyatöcs fotózás volt, de azért mindkét délután kilátogattam a madáritatóhoz is. Meg kell mondjam, kissé csalódott vagyok az erdei les forgalmát tekintve. Meg-megjelennek madarak, de igazából nem isznak, nem fürdenek, inkább csak megjelennek, körbenéznek és továbbállnak. A tavalyi és a szezon eleji biztató forgalomhoz képest pláne fura a tendencia. A hely jó, hisz volt mindig is mozgás. A környező fákról mindenféle hangos madárének hallatszik, a fajgazdagságra sem lehet panasz. Viszont az itatóra nem jönnek.

2011.05.14. - Lábatlan vendég

A múlt heti búbos banka siker után szombat délután 'komoly' technikai arzenállal vonultam fel, hátha sikerül valami izgalmas képet készítenem a hup-hup-hup indiánról. A pár napja leszúrt beszállóágra felszereltem a híváshoz használt hangszórót, amit egy hat méteres kábellel bedrótoztam a lesbe, majd felállítottam egy vakut a kreatívkodáshoz. 

2010.04.25. - Új diótolvaj a fürdetőn

A hosszú hétvége utolsó lehetőségét kihasználva ma késő délután ismét beültem a lesbe. A napközben felhős ég kékre váltott, de sajnos a szél nem csitult, így nem számítottam komoly forgalomra. Ahogy a kunyhóhoz értem, kedvenc mókusaim egyike épp annak tetején tevékenykedett, de ahogy meglátott rögtön távozott is... nem is jött többet.

2011.04.22. - A dió vonzásában

Mikor az itatóhoz megyek, mindig van a zsebemben pár szem dió, amit kissé elrejtve kihelyezek, mielőtt beülök a lesbe. Hol van sikere, hol nincs. A fakopáncs általában elhordja, majd egy közeli fán feltörve elfogyasztja, míg a mókus elássa a környéken. Ha nem fogy el, akkor távozásomkor kissé duzzogva összeszedem a maradékot... nem ingyen konyha ez... ha nem kell, hát nem erőltetem... még megunják.

2011.04.16.,17. - Az első fürdővendég

A hétvégén háromszor is beültem a lesbe, hogy kellő időt rászánva a fotózásra végre kiélvezhessem a szüntelen vízhordás gyümölcsét. Nem mondom, hogy hatalmas forgalom fogadott a madáritatón, de azért akadt látni és fotózni való. Ha summázni akarnám a dolgot, akkor azt mondanám, megérte megépíteni és megéri üzemeltetni az objektumot.

2011.04.09. - Széllel-bélelt képek

Két napja tombol az északnyugati szél. Az erdőben nyikorognak, recsegnek a fák, az itató vize tele van 'szeméttel', a les tetejét letépte a vihar. Délelőtt rendbe raktam az objektum környékét, majd jártam egyet a lassan zöldbe forduló fák közt. Elsőként a tavaly felfedezett fekete gólya fészkéhez mentem. A múlt héten már láttam ülni a helyén, de a télen történt fakitermelés után nyíltabbá váló erdő miatt félek, hogy nem fogja magát biztonságban érezni. Ezt az érzést erősíti, hogy a múlt héten egy erdei földet lapátoló fiatal párt kellett a fészek közeléből elküldenem, majd ma ugyanott egy adag építési törmeléket találtam. Ez történik, ha az 'egészségügyi ritkítás' eredményeként jól járhatóvá válik az erdő. 

2010.04.06. - Beindult a madáritató

Ahogy az előző bejegyzésből kiderült, a madáritató lassan két hete elkészült, de egy kis probléma felmerült. A feltöltést követően ugyanis rendre napi 100 liter víz tűnt el a medencéből. Először a szél gerjesztette hullámokra gyanakodtam, majd a fólia sérülésére. Napokig pótolgattam a fogyást, majd egy napot rászánva kimertem a 700 liter vizet, visszabontottam a fóliát, újat tettem bele, majd 36 kanna vízzel újra feltöltöttem a medencét.

2011.02.26.,27. - Hétvégi összefoglaló

Nehezen vettem rá magam ezen a bejegyzés írására, mert túl sok izgalmas dologról nem tudok beszámolni és képekkel is nehezen tudom illusztrálni az unalmas órákat. De ez a blog nem csak a látogatóknak készül, hanem saját magamnak is a tapasztalatok dokumentálására, így le kell írnom, mi (nem) történt a hétvégén.

2010.12.29. - Évzáró

Ez a bejegyzés az idei év utolsó bejegyzése. Az ötvenedik... maga a szám hatalmas előrelépés az elmúlt évek adatait figyelembe véve. Ez azt jelenti, hogy sokat fotóztam, fotózhattam. Sikerült úgy alakítanom az életemet, hogy annyi időt szakíthattam hobbimnak, amennyit valóban lehetett. Nem volt lustálkodás, nem volt rossz idő... ha lehetett, beugrottam a bakancsba és mentem.

2010.12.28. - Röppentyűk

Kipihenve a töltött káposzta - vagy ahogy errefelé mondják: szárma - okozta bélproblémákat, tegnap és ma összesen tíz órát ültem a lesben. Két napon keresztül szakadt a hó, közel húsz centis paplannal borítva a tájat. A tegnapi fotózás tulajdonképpen unalmas fénytelenségben telt és igazán semmi maradandót nem alkottam, de mivel mára napsütést és súlyos mínuszokat ígért az időjós, így nagy reményekkel indultam újra az erdőbe.

2010.12.19. - Akcióban

13 fok... fagypont alatt. Ez várt ma reggel. És ragyogó napsütés... Minden adott volt, hogy végre kicsit mozgalmasabb, dinamikusabb képeket készítsek madaraimról. Pokróccal, forró teával felfegyverkezve ültem be a lesbe...

2010.12.18. - Hull a hó

Reggel masszív borulásra ébredtem, így egy órányi hezitálás után indultam csak neki a fotózásnak. Mire kiértem a lesbe már szakadt a hó. Hideg volt - most először fagyott meg a víz a kunyhóban -, és az erős szél is rontotta a hőérzetet. Összeszereltem a felszerelést majd az első fénymérés adatait látva kihelyeztem két zacskóba csomagolt vakut, melyeket rádiós kioldóval sütöttem el.

2010.12.11. - A látássérült róka

Fagyos hajnal köszöntött ránk, így jó forgalomra számítottam az etetőn. Igazság szerint nagy inspirációm nem volt fotózni, sokkal inkább vártam már a délutánt, hogy a terülj-terülj asztalkámat átalakítsam. Völgyi Sándorral az elmúlt napokban 'átbeszéltük' a korábbi bejegyzésekben említett problémámat, miszerint a kosztosok nem használják a beszállóágakat, hanem közvetlenül a magra röppennek. Arra jutottunk, hogy a dombon a 'magfelület' túl nagy, egyszerre sokan odaférnek, így bátran landolnak a kajára. De erről később...

2010.11.13. - Újabb négylábú az etetőn

Korai kelés után, csillagos ég de nem túl hideg várt a lesben. Az etetőre még előző nap szórtam egy kis makkot és diót, valamit feltöltöttem a kukorica és napraforgó készletet is. Érdekes volt, hogy az egyik sarokban meglepően sok mag fogyott. Igaz, hogy az énekesek arról az oldalról érkeznek a bokrok közül, de az otthagyott nagy mennyiségű napraforgó héj más valamire engedett következtetni. 

2010.11.07. - Életre kelt az etető

Szép lassan kezd életre kelni az etető domb. Most már nem csak hébe-hóba jelenik meg rajta egy-egy cinke, hanem a hűvös reggeli órákban folyamatosan keresik a madarak. Pedig még mindig nincs igazán hideg, ma hajnalban mindössze 6 fokra kúszott vissza a hőmérő higanyszála. 

2010.10.31. - Szárnyasok és kukoricatolvajok

Irtózatos mennyiségű kukorica fogy a madáretetőn. A kellemes napközbeni hőmérsékletek nem indokolják még az etetést, így még inkább érthetetlen, hogyan tűnik el napi egy kilogramm mag. Próbáltam a szajkókra fogni a dolgot, de ekkora mohóságot a leghidegebb napokon sem mutattak korábban. A hétvégén azonban fény derült a tolvajok személyazonosságára... részben.

2010.02.10. - Változó fények

Távolról érkező KT fotóstárs mindig tudja, mikorra tervezzünk közös madáretetőzést. Elmúlt alkalommal is jó időt hozott, és ezúttal is ragyogó napsütéssel érkezett. Tud valamit... :-) Szóval... délelőtt 10 körül érkeztem az etetőhöz. Eltakarítottam a 'szemetet', felállítottam a lessátrat, kicsit alakítottam a beszállóágakon, majd feltöltöttem az asztalt friss napraforgóval és közel három kilogramm - fejszével felaprított kőkemény - dióval. A kolléga fél óra elteltével érkezett, beültünk a lesbe és nyomtuk a gombot.

Széncinege

Az élet kissé lassan indult be. Kezdetben csak széncinkék érkeztek és a fényáradatnak köszönhetően pár akciófotóra is lehetőség adódott. Majd beköszönt a fakopáncs is, de a bizalma kissé ingatag volt, így több fordulóban merte csak elcsenni a diót. Örömömre szolgált egy szép színes téli ruhába öltözött hím csíz beszállóágra érkezése is, hisz legtöbbször csak tojót látni a magok közt ülni. Azt mondják róluk, hogy nagy bunyósok, de nekem ezen tulajdonságukat egyelőre titkolják.

xxx Csíz / Nagy fakopáncs

Dél körül aztán megérkezett az időjósok által ígért mediterrán melegfront és annak hófellege. A záridők szép lassan negyedükre csökkentek, és a borulással a madarak étvágya is megnőtt. A távolabbi kisméretű etetőn többször volt öt-hat meggyvágó is egy időben. Ismételjem magam? Na jó: Azt mondják a meggyvágók is nagy bunyósok... persze nem nálam :-)

Meggyvágó

Amikor ilyen mértékben megnő a forgalom, akkor lehetne igazán az akciófotókra gyúrni. Szinte folyamatosan érkeznek és indulnak a kosztosok a beszállóágakra. Sajnos azonban fény nélkül bemozdulás mentes képet készíteni megy... de már készülök a megoldásra, pár hét múlva - hacsak addig be nem köszönt a nyár - talán sikerélményről is beszámolhatok.

Kék cinege

Visszatérve a tények rögzítéséhez... a madarak számára nem panaszkodhattunk. Megjelentek a zöldikék, fenyőpintyek, verebek is. Talán nem túlzok, ha azt mondom közel száz egyed is volt az etetőn ez időtájt. Majd egyszer csak huss, eltűnt minden. Ilyenkor az ember elkezdi szelektálni az előző percek 'termését' a gépváz kijelzőjén keresztül megítélve a fotók technikai értékét. Rutinszerűen mi is ezt tettük... pedig ha az asztalra koncentárlunk, akkor észrevettük volna, hogy egy karvaly miatt röppent el az énekes sereg. Sajnos kép nem készült, egy óvatlan mozdulat következtében a ragadozó tovaszállt. Ismét egy apró tapasztalat... amiből tanul az ember. ui.: Nem fotós dolog, de madaras. A hét elején megérkeztek a fenyőrigók is a városba...