A héten két estét töltöttem a madáritatónál. A kánikulának köszönhetően minden idei megfigyelést felülmúlt a forgalom. Ritkán fotózott fajok, rég nem látott vendégek és rendszeres látogatók jártak inni, fürdeni. Most éreztem először igazán, hogy nem csak fotós szempontból van értelme üzemeltetni a hétszáz literes medencét.
A két nap igazi izgalmát főként a különböző - nemrégiben még a fészkekben, odúkban csipogó - madárcsemeték rendszeres jelenléte okozta. A széncinkék a múlt héten már mocorogtak a víz körül, és még most is csapatosan járnak fürdeni. A családi kötelék ellenére azonban már vannak civakodások, de egy-egy felnőtt példány (szülő?) megjelenése rendet vág köztük.
Érdekességként a még kissé fakó és szürke tónusú széncinkék közt feltűnt egy idei kék rokon is. Tanácstalanul nézelődött a víz mellett, láthatóan zavarban volt a nagyszámú rokon láttán. Végül nem is ivott, nem is fürdött... jobbnak látta távozni.
Az igazi örömöt azonban egy vörösbegy család felbukkanása jelentette. Először a felnőtt példány tett pár felderítő berepülést a medence körül, majd leszállt a fiatal cinkék közé. Harc nem volt, sem a korkülönbség, sem a sok lúd disznót győz elv nem érvényesült, mindkét faj jól megfért a víz mellett.
Ezután tűnt fel két foltos kis madárka a beszállóágon. Félősek voltak, rendkívül óvatosak. Mint utóbb kiderült, ők voltak a vörösbegy utódok. Amennyire jellegzetes a felnőttek ruházata, olyannyira nem felismerhető - a csőrön kívül - a trónkövetelők hova tartozása. Most már azért felismerném őket.
Szóval... jöttek a kis vörösbegyek... ketten. Óvatosak voltak, ismerkedtek a vízzel. Érzésem szerint ez volt az első látogatásuk a strandon, ezért is kísérte el őket a szülő. Próbálkoztak vízre szállni, de ahogy lábuk nem fogott szilárd felületet, rögtön visszaröppentek az ágakra. Végül rájöttek, hol, és hogyan lehet lehűteni testüket. Megmosolyogtató élmény volt ezen kedves kis madarak a 'tanulási' folyamatait végig követni.
A fiatalok mellett volt pár ritkábban fotózott vendég is. A szajkók biztosan rendszeresen járnak a vízhez, de a téli éberségüket nyáron megduplázzák, így már-már paranoiás óvatossággal közelednek. A legtöbbször már az élességállítás hangjára megriadnak, de most egyikük engedett egy képet magáról és csak utána fogta menekülőre.
Egy másik számomra kedves madár is megjelent. Egy tövisszúró gébics, immáron sokadjára tűnik fel medencénél. Alapvetően nem erdei madár, de mivel az itató az erdő és a nyílt rét találkozásánál fekszik, így nem meglepő a felbukkanása.
Volt még fakopáncs, meggyvágó, zöldike és csíz... és persze diófaló mókus is. Sajnálom, hogy nem számoltam a konkrét berepüléseket, mert szerintem kivételesen magas szám lett volna az eredmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése