Június első szombatjának reggelén ismét vízben ültem a balástyai határban. A koreográfia rutinossá vált. Csütörtök este kimegyek a helyszínre, mellcsizmát húzva körülbelül térdmagasságú vízmélységben elhelyezem a széklest, kipányvázom, majd szombaton hajnali négykor beülök vízbe és bízom a gázlómadarak együttműködésében.
Az éjszaka felhős volt, a levegő sem hűlt le nagyon, így a már megszokott víz feletti pára ezúttal nem alakult ki és végre láthattam a tó partján végigfutó erdősáv mögött a felkelő nap valós színeit is.
A hely sajátossága - az a fentebb említett facsoport - miatt a legkellemesebb fények nem igazán tudnak érvényesülni, csak rövid időre, szórványos foltokban jelenik meg a napkorong a víz felületén. Ezúttal azonban egy gólyatöcs pont egy ilyen foltban pózolt 1/6 másodperc erejéig.
Negyed órával később, a már visszajáró vendégnek számító kis kócsag is kihasználta ezt az áldásos, színes fényt a vízen és úgy döntött szeretne egy habitus képet a sárga-zöld környezetben.
A következő közel egy órában ez az egyetlen madár maradt a társaságom. Amit azonban jobban bántam, hogy a napkelte izgalmas színjátékát masszív borulás takarta el és a reggel folyamán szürke felhőpaplan alatt próbáltam minél rövidebb záridőket kicsiholni a fényrögzítő szerkezetből.
A barátságos kócsagot persze ez nem zavarta. Időnként mozdulatait felgyorsítva eredt utána víz alatti zsákmányának, majd megállt és rendezgette tollazatát. Meglehetősen jól tűrte a sátor jelenlétét és a fényképezőgép hangját, nem ritkán portréközelségben várakozott.
A hely másik kiszámítható alanyai a gólyatöcsök. Az elmúlt hetekben igen aktívnak mutatkoztak, sokszor pároztak a sátor körül és mint utólag kiderült, összesen kilenc fészekben harminc tojást raktak ezidáig. Örömteli felfedezés, főleg azért mert a közeli másik tavon egyik pillanatról a másikra eltűntek a fészkeik.
Időközben megérkeztek a későn kelő dankasirályok is de ezúttal a távolban kerestek tollászkodásra alkalmas sekély vízfelületet, ahol egy nagy kócsag felügyelete melett rendezgették ruházatukat.
A reggel utolsó említésre méltó eseménye egy fácánkakas felbukkanása volt. Meglepő módon a szemközti, mélyen a vízbe benyúló földnyelv végében jelent meg, két tojó társaságában. Nem éppen vízi madár, de mivel túl sok képem nincs a fajról, nyomtam a gombot lelkesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése