2012.02.18. - Meggyvágók vs. verebek

Nem örülök... Amilyen hirtelen jött két hete a tél, olyan gyorsan távozni látszik. Gyorsan olvad a hó, mely a madáretetős fotóknak azért ad némi különleges hangulatot hisz a fehér környezetből kiválóan kiemelkednek a színes madarak, valamint a hó derítő hatása 'finom', plasztikus fényeket eredményez. És most egyik napról a másikra drasztikusan olvadni kezdett... lehet, hogy ez volt az utolsó lehetőségem havas környezetben fotózni. Ki kellett használnom...

Így a szombati nap jó részét a leskunyhóban töltöttem. Már reggel kilenckor, ragyogó napsütés mellett, plusz öt fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Pedig a hét elején - a múlt heti lábelfagyást követően - még egy pofonegyszerű, rém primitív fűtőeszközt is összebarkácsoltam.

A szerkezet egy nagyméretű konzervdobozból (felezett barack), másfél guriga toalettpapírból és némi 92%-os denaturált szeszből áll. A bádoghengerbe a toalettpapírt - a középső merevítőtől megszabadítva - jól összenyomva beleerőszakoltam, majd két deciliter szesszel feltöltve egy tiszta kékes lánggal - egy órán át - égő fűtőeszközt kaptam. Az ötlet persze nem az enyém, amerikai 'túlélők' alkalmazzák előszeretettel ezt a megoldást: http://youtu.be/xObZxYOyJA0

 

Mivel a kunyhóban nem szerencsés a nyílt láng használata, ezért fogtam egy kisebb méretű fémvödröt, az oldalát sok helyen megfúrtam, hogy az égéshez legyen elég oxigén, majd fejjel lefelé a 'tűzre' borítottam. A láng így nem táncol, a fémvödör átforrósodik és ontja magából a hőt. Rövid időn belül 21 C fokot a mutatott a hőmérő higanyszála, a kunyhó tetejéről pedig patakokban kezdett olvadni a hó. 

No, de lássuk az eseményeket... Jajjj! Majd el felejtettem... péntek délután vittem ki pár csirke far-hátat is a mag mellé, hátha valami ragadozó is tiszteletét teszi. Másnap a helyszínre érve a hús java már elfogyott, és lábnyomok hiányában bátran ki merem jelenteni, hogy ezúttal nem kóbor kutyákat hizlaltam, mint tavaly ilyenkor.

A fotózás a múlt heti koncepció szerint zajlott. A nagyméretű magtartót letakarva, egy palacketetőt kihelyezve, egyetlen beszállóágat alkalmazva akciófotókra készültem. Volt is akció... Ezúttal nem csak a verebek és széncinkék csinálták a balhét, hanem megjelent néhány erős csőrű, vad harcos is a meggyvágók személyében. 

Miután egyszerre csak egyetlen madár fér az eleséghez, és a meggyvágók igazi kiskirályként viselkednek az etetőn - beülnek az élelemforráshoz és helyben fogyasztják a magot - így egyértelmű volt, hogy a többi madár a méretkülönbség ellenére is megpróbálja majd  a lehetetlent: letaszítani őket a 'trónról'.

Minden tiszteletem a verebeké... testi épségüket nem féltve furakodtak, tolakodtak a maghoz, nyaggatták, zaklatták a vasorrú pintyeket. Minden erőfeszítésük ellenére ezen szituációkban a sok lúd disznót győz elv nem érvényesülhetett. A meggyvágók jó fél órán át uralták az etetőt és csak tömték a begyüket. 

Mindeközben megjelent néhány szajkó is, akik jobb híján az olvadó hóba rejtett csirkehússal csillapították étvágyukat. Külön érdekesség, hogy hosszú idő után ismét tiszteletét tette egy mókus is, de miután a letakart etetőnél nem járt sikerrel, sértődötten távozott a helyszínről. Pedig, ha kicsit keresgélt volna, akkor pár marék diót és mogyorót is találhatott volna a néhány méterrel arrébb. Sebaj, a lényeg, hogy továbbra is a területen mozognak.

(A képek Olympus E-3 fényképezőgéppel, Zuiko Digital 300mm/f2.8 és Zuiko Digital 50-200mm/f2.8-3.5 objektívekkel készültek)