A hétvége érdekesen telt. Pénteken kimentem a Tóaljra, hogy körbenézzek. Sok madár volt az egyre zsugorodó vízfelületen, ami egyfelől örömteli nekem, másfelől meg veszélyes számukra. Néhol már szinte száraz lábbal be lehet menni a költőszigetekre, és mint volt már rá példa a kóborkutyák ezt ki is használják.
Minden körülmény optimálisnak tűnt a a másnap hajnali fotózáshoz, így hát össze is készítettem a pakkot és időben nyugovóra tértem. Hajnalban kicsit kótyagosan keltem, de azért nekiindultam a túrának. A lessátor állítása még felhős időben, a holdvilág mellőzésével történt, így a sátrat nem igazán oda sikerült tenni, ahova terveztem. Sebaj... ahogy pirkadt, gyorsan korrigáltam a hibát, szerencsére a madarak még nem voltak éberek.
Aztán egy furcsaságra lettem figyelmes. A korábban nyugodt gulipánok izgatottan repkedtek a sátor körül. Éreztem, hogy valami nincs rendjén, de csak pár perccel később vettem észre, hogy a tegnap még üres szigeten gulipánpár izgatottan fészkelődik egy mélyedésen. Rögtön leesett... fészkelő madarak vannak tőlem 15-20 méterre. Gyorsan exponáltam 2-3 dokumentatív fotót, majd felkaptam magam körül a sátrat és már el is hagytam a terepet. Akármilyen izgalmasnak is tűnik a téma fontos, hogy minden amatőr kocafotós, mint én a fejébe vésse: a fészekfotózás tilos! (Ha meg már megtörtént, akkor ne történjek meg újra!)
Miután a Tóalj projekt 3-4 hétre jegelve lett, vasárnap hajnalban a Papfenyvesnél újra üzembe helyezett fix sátramat vettem célba őzfotó céljából. Időben érkeztem, nem zavartam meg semmit a becuccolásnál, de az elmúlt évek tapasztalataival ellentétben a hajnal első napsugarai nem ébresztették fel a kérődzőket. Sokkal inkább egy nyulat, mely hihetetlen sebességgel húzott el a sátortól 2 méternyire... majd egy kutya utánna, majd még egy, és még egy. Három hatalmas kóbor eb kergette szerencsétlen tapsifülest a réten oda és vissza. Magam meg sem mertem mozdulni, hisz ha a három dög szagot fog, tuti letépik rólam az álcát.
Fél hét körül aztán megjelentek az őzek is. Volt pillanat, mikor összesen 16 példányt számoltam a réten kisebb-nagyobb csoportokban. Arról az élményről nem is beszélve mikor két suta folyamatosan a sátor vonalában közelített felém, majd 2 méterre legelésztek tőlem... moccanni sem mertem. Igaz, a fotó iránti vágy megvolt, de az objektív másik irányba nézett és a Nikkor közelpontja amúgy is 4 méter körül van. Csak lestem kifelé félszemmel a jobb oldali nyíláson és vigyorogtam... fantasztikus élmény volt. Majd feltámadt egy szellő és megérezték a szagomat...
Aztán a megvadult kutyák szétzavarták az őzeket is, egyiküket jó hosszan kergetve, folyamatosan távolodva a sátortól. Ezt az időt kihasználva összeszedelőzködtem és hazamentem.
ui.: a napokban aztán megint lerohadt alattam a motor... tavaly motorikus fel lett újítva, de úgy néz ki a hajtásrész nem bírta a megnövekedett nyomatékot. A fotózás pár hétig szünetel...
Aztán egy furcsaságra lettem figyelmes. A korábban nyugodt gulipánok izgatottan repkedtek a sátor körül. Éreztem, hogy valami nincs rendjén, de csak pár perccel később vettem észre, hogy a tegnap még üres szigeten gulipánpár izgatottan fészkelődik egy mélyedésen. Rögtön leesett... fészkelő madarak vannak tőlem 15-20 méterre. Gyorsan exponáltam 2-3 dokumentatív fotót, majd felkaptam magam körül a sátrat és már el is hagytam a terepet. Akármilyen izgalmasnak is tűnik a téma fontos, hogy minden amatőr kocafotós, mint én a fejébe vésse: a fészekfotózás tilos! (Ha meg már megtörtént, akkor ne történjek meg újra!)
Miután a Tóalj projekt 3-4 hétre jegelve lett, vasárnap hajnalban a Papfenyvesnél újra üzembe helyezett fix sátramat vettem célba őzfotó céljából. Időben érkeztem, nem zavartam meg semmit a becuccolásnál, de az elmúlt évek tapasztalataival ellentétben a hajnal első napsugarai nem ébresztették fel a kérődzőket. Sokkal inkább egy nyulat, mely hihetetlen sebességgel húzott el a sátortól 2 méternyire... majd egy kutya utánna, majd még egy, és még egy. Három hatalmas kóbor eb kergette szerencsétlen tapsifülest a réten oda és vissza. Magam meg sem mertem mozdulni, hisz ha a három dög szagot fog, tuti letépik rólam az álcát.
Fél hét körül aztán megjelentek az őzek is. Volt pillanat, mikor összesen 16 példányt számoltam a réten kisebb-nagyobb csoportokban. Arról az élményről nem is beszélve mikor két suta folyamatosan a sátor vonalában közelített felém, majd 2 méterre legelésztek tőlem... moccanni sem mertem. Igaz, a fotó iránti vágy megvolt, de az objektív másik irányba nézett és a Nikkor közelpontja amúgy is 4 méter körül van. Csak lestem kifelé félszemmel a jobb oldali nyíláson és vigyorogtam... fantasztikus élmény volt. Majd feltámadt egy szellő és megérezték a szagomat...
Aztán a megvadult kutyák szétzavarták az őzeket is, egyiküket jó hosszan kergetve, folyamatosan távolodva a sátortól. Ezt az időt kihasználva összeszedelőzködtem és hazamentem.
ui.: a napokban aztán megint lerohadt alattam a motor... tavaly motorikus fel lett újítva, de úgy néz ki a hajtásrész nem bírta a megnövekedett nyomatékot. A fotózás pár hétig szünetel...
2 megjegyzés:
gyönyörűek a képek, megérte a fáradtságot :o)
Mester! Unalmas javaslatom van: nem-e lehetne-e egy olyat-e, hogy mongyuk a madarak életének _minden_ fázisából egy kép. Mittomén, hogy mi a napirendjük, de érted. A gyermeknek vagy egy nagyon helyes mesekönyve, amiben fotók vannak. Egy ilyen lehetne, csak most nem kacsával, csirkével, hanem cankóval. Lehet ilyet? (Motor után persze...) [a 90-250 2,5m-re fókuszál! piszkálásból mondom csak, persze :O]
Megjegyzés küldése