2012.09.xx. - A kút és a karvaly

Három hónapja nem volt bejegyzés a blogban, így most utólagosan próbálom meg összefoglalni a nyár végének, ősz elejének eseményeit. A tóparti fotózások a vizek eltűnésével július végére megszűntek, így az augusztust a madáritató környékén szerettem volna eltölteni. Nem igazán sikerült...

A kánikula és a heteken át tartó aszály megnehezítette a dolgom. Hiába hordtam rendületlenül napi negyven liter friss vizet a medencébe a vízszint folyamatosan csökkent. Gyanússá vált, hogy nem csak az intenzív párolgás de valamiféle szivárgás állhat a háttérben. Végül úgy döntöttem, hogy fúratok egy kutat az itató mellé, megkímélve magam a napi rendszeres tíz kilométeres utaktól.

A kút augusztus első hetében el is készült, így a napi feltöltést sikerült heti két-három alkalomra redukálnom. Viszont a víz továbbra is rendületlenül fogyott. Sőt! Egyre jobban. Egyértelművé vált, hogy valahol szivárog a medence. A hónap második felében egy hosszabb távollétemről visszaérve az itató csont szárazon várt. Hétszáz liter víz tűnt el egy hét alatt. 

Eljött az ideje a felújításnak. Visszabontottam a faszerkezetet és a köré hordott dombot, megerősítettem a medence vázát, - sőt kibővítettem azt egészen a leskunyhó faláig -, új tófóliát fektettem bele, majd két nap alatt feltöltöttem a szükséges - immáron ezer liternyi - vízzel. A rend helyre állt. A korábbi napi ötven liternyi víz eltűnése, ez időtájt mindössze öt-tíz literre redukálódott. 

Szeptember elejétől október elejéig mindösszesen négy alkalommal volt módom kiülni a lesbe. Ami feltűnt, hogy a meleg és aszályos időjárás ellenére viszonylag kevés madár tette tiszteletét előttem. Pedig az ősz eleje a madárvonulás beindulásával a nyári forgalmat is felül szokta múlni.

A biztos fajok - cinkék, meggyvágók, fakopáncsok - mellett azért egy két izgalmas pillanat is adódott. A legemlékezetesebb egy karvaly szomjoltása volt. Mint minden hasonló telepített madáritatónál, úgy nálam is idővel a ragadozók felismerik a lehetőségét az élelemszerzésnek, hisz az énekesek tömegesen járnak a vízhez. Korábban is találkoztam már karvallyal, de tisztességes habitusképet még nem sikerült készítenem. 

Ugyanis a karvaly hiába az erdő egyik csúcsragadozója, félénkebb még a messze földön óvatosságáról ismert szajkónál is. Ez a példány is közel fél órán át ücsörgött, nézelődött az itató szélén, mire a vízhez merészkedett. Sőt! Bele is állt a vízbe. Sőt! Ivott is... És a fényképezőgép hangjától sem ijedt meg. Végül egy átrepülő szajkó elriasztotta.

A ragadozón túl ismét megjelentek a mókusok és rendszeres vendéggé vált a zöld küllő is. Visszatért a környező bokrokba az egyik kedvenc énekesem a vörösbegy is. Találkoztam tollcserében pompázó, mókás külsejű feketerigóval, balkáni gerlével is. Két, számomra mumus faj is mutatkozott a víz körül, de nem sikerült őket lencsevégre kapnom. Az őszapók hangját közvetlenül a les feletti ágak felől hallottam és egyszer nagy örömömre egy fekete harkály is.

Az itató idei fotószezonja október hatodikával lezárult. Folytatás jövőre...