2012.05.20. - Régi-új helyszínen

Miután szombat reggel befejeztem a nem túl izgalmas fotózást az ideiglenesen-fix leshelyemnek helyt adó balástyai homokbánya tónál hazafelé menet megálltam egy másik hasonló élőhelynél. Az egyszerűség kedvéért általam kettes számú homokbánya tónak nevezett terület tulajdonképpen három kisebb méretű  vízfelületet jelent. Ezek közül kettő mélyebb mederrel bír, míg a harmadik elég vegyes tagolású... homokpadok, meredek és sekély partszakaszok jellemzik. Utoljára három évvel ezelőtt fotóztam itt.


Ahogy a helyszínre értem, meglepően sokféle madárfaj, nem túl sok egyede fogadott. Bíbicek, gólyatöcsök, gulipánok, récék, cankók, kis vöcskök mellet gázlómadarak is riadtan röppentek fel érkeztemre. A blog rendszeres olvasói tudják, hogy a kócsagok, gémek számomra mindig is kicsit mumusnak számítottak. Nagyon sokáig nem tudtam értékelhető képet készíteni róluk, és azóta sem kerülök túl gyakran a közelükbe. Érthető tehát, hogy máig izgalommal tölt el, ha az általam ismert területeken megjelenik egy-egy gémféle. Azon a reggelen szürke gém, nagy kócsag és kis kócsag jelenléte bizonyosodott meg számomra, így tudtam, hogy másnap hajnalban ki kell próbálnom a területet. 


Állandó leshelykialakítására már nem volt módom, de még aznap este visszamentem a helyszínre és kerestem egy megfelelő mélységű mederszakaszt, ahova a széklest elhelyezhetem. A megfelelő mélység ezúttal körülbelül fél métert jelentett, hogy ülő pozícióban vízfelszín közeléből tudjak fotózni.


Másnap hajnalban dideregve húztam fel a mellcsizmát és ültem be a vízbe. Előttem sűrű ködpára gomolygott, az észak-keleti tájolású les aranyló vízfelszínt ígért... ígért volna, de a tó körül erdősáv húzódik így a napkelte színe nem érvényesülhetnek. Sebaj... nem napkeltét, hanem gázlómadarakat szerettem volna fotózni.


Napkelte előtt pár tíz méterre meg is jelent egy folt a ködben. Szürkegém... tudtam, hogy nem sokáig fog a közelemben maradni, így bevállaltam egy magas érzékenységű, hosszú záridős expozíciót. Finom, lágy, pasztel kép lett... használhatatlan, de hangulatos.


A szürke távoztával egy nagy kócsag jelent meg a bal oldalon. Fény még mindig nem sok volt és a tejszerű köd nagyszerűen álcázta a fehér madarat... Ha lehet, még finomabb, még lágyabb, még pasztellesebb képet sikerült róla készítenem. Na... elég az öniróniából... ennyit tudtam kihozni a lehetőségekből.


Végre a horizont fölé kúszott a nap, a sugarai a fák közt szép lassan színesre festették a tavat. Miután távoztak a gémfélék, rövid időre elcsendesedett a környezet. Mindössze egy kis lile pár kergetőzött a tőlem jobbra lévő fövenyen, majd az aljnövényzet takarásában áldoztak az utódnemzés oltárán. Esélyem sem volt képre...


Húsz percnyi tétlenség után dankasirályok csapata verte fel a csendet. A vízi galambnak is nevezett madár a legismertebb hazai sirályfaj, de én ezidáig ritkán fotózhattam. Harsány csérogással repülték körbe a tavat, majd nem messze tőlem táboroztak le egy időn  át tartó tollászkodásra.


Ám ami háromnegyed hatkor történt, az felülmúlta a várakozásaimat. A sirályok közt, a környező fák által nem árnyékolt helyen a sátor előtt folyamatosan táplálkozó gólyatöcsök ismert koreográfiát kezdtek követni. Nász készülődött... kellemes fényekben, finom párában.


A tojó felvette jellegzetes pózát, a hím pedig sertepertélt körülötte. Korábban nem tudatosult bennem, hogy a hím ilyenkor a csőrével csapkodja a vizet, mintha tisztálkodna az esemény előtt. Kerülgette a tojót jobbról, balról, majd hirtelen a hátán termett. Kattogott a gép rendületlenül... a három évvel ezelőtti tökéletes kompozícióhoz képest kissé messze voltak, de a korai fények ezúttal különlegesebb színvilágot eredményeztek.


Az akciót követően ismét a sirályokra  fordítottam az objektívet. Egyre aktívabbak lettek... időnként felröppentek, tettek egy kört a víz felett, majd visszatértek, hogy égre tartott csőrükkel hangoskodjanak, majd összecsapjanak. A reggel utolsó említésre méltó momentum egy nagy kócsag távolban való felbukkanása okozta. Jövök még máskor is!

Nincsenek megjegyzések: